Hírmorzsák 2015-09-08 (09:30)

Tavalyi LeBron-statisztika "viseletenként". Tony Parker az Eb-k történetének legeredményesebb pontszerzője lett. Baron Davis még mindig vissza akar térni. Bargnani hozzáállása megváltozott, már nem az egyéni sikerek érdeklik, Phil Jacksonnak is válaszolni fog még az idény kezdete előtt. Porzingis 5 kiló izmot szedett magára a nyár folyamán. Al Harrington edző akar lenni egy NBA csapatnál. Winslow bokája jól van, odafigyel az étkezésére is már. Bennettnek jól megy a kanadai válogatottban. JP Tokoto aláírta KJ McDaniels-féle szerződését a Sixersszel.

A New York Knicks idei draftoltja, Kristaps Porzingis a nyár folyamán 5 kiló izmot szedett magára Marc Berman (New York Post) információi szerint. Bár ez egy 216 centis játékosnál azért kevésbé számottevő egyelőre, de jól mutatja, hogy a lett kosaras jó munkamorállal rendelkezik, azonnal próbált ugyanis rácáfolni Phil Jackson elnökre, aki a múlt hónapban, Charlie Rosennek adott interjújában némi kétkedést mutatott azzal kapcsolatban, hogy lehet-e megfelelőképpen erősíteni Porzingist ahhoz, hogy a maximumot ki tudja hozni magából.

A Brooklyn Nets új magasembere, Andrea Bargnani azt nyilatkozta az olasz RAI televíziónak, hogy megváltozott a győzelemhez való hozzáállása, már nem az egyéni elismerésekre koncentrál. Phil Jacksonnak hozzá is volt pár szava év végi értékelőjében - mint ismert, sokszor szimulánsnak titulálta az edzőlegenda az olaszt, aki indokolatlanul vonta ki magát a munka alól a rehabjai alatt. Bargnani korábban már elmondta, hogy egyelőre az olasz válogatottra akar koncentrálni, úgyhogy jelenleg nem kommentálná a dolgot, de megvannak a válaszai, majd az idény előtt még nyilatkozni is fog erről.

A Miami Heat újonca, Justise Winslow Ira Windermannek (Sun-Sentinel) adott interjújában azt mondta, hogy jól van már bokája - a nyári ligában bajlódott sérüléssel, ami miatt nem is tudott úgy és annyit játszani, ahogy szeretett volna. Winslow elmondása szerint jól van, egy kicsit pihennie kellett, de próbálja nemcsak a bokáját, hanem az egész testét is megerősíteni, hogy kibírjon egy egész idényt. Próbál minél jobban odafigyelni magára és többek között az étkezésére is. 

J. Michael (CSN Mid-Atlantic) forrásai szerint Al Harrington továbbra is szeretne edző lenni. Az egykori kosaras utoljára a Washington Wizardsnál játszott, de két szezonnal ezelőtt, az előző idényben pedig már belekóstolhatott, milyen trénerként tevékenykedni, benne volt ugyanis Melvin Hunt szakmai stábjában a Denver Nuggetsnél, szerződését azonban nem hosszabbította meg a coloradói alakulat, amikor idén nyáron Michael Malone vette át Hunt helyét a vezetőedzői poszton.

Harrington már befejezte a játékot, de Baron Davis még mindig nem, az NBA.com-nak adott interjújában ugyanis az egykori kiváló irányító elmondta, továbbra is a visszatérés a célja. A 36 éves kosaras a 2012-es PO óta nem játszott, amikor súlyos térdsérülést szenvedett, de állítása szerint meccsenként 15-20 percet még mindig bírna.

Anthony Bennett talán utolsó lehetőségei egyikéért fog küzdeni a következő szezonban a Minnesota Timberwolvesnál, de úgy tűnik, hogy jó formában teszi mindezt, legalábbis a kanadai válogatottban, a FIBA Americas tornán mutatott teljesítménye alapján. A kanadai szövetségi kapitány, Jay Triano azt nyilatkozta Eric Koreennek (National Post), hogy nagyszerű nyara van eddig Bennettnek, mindent megtesz, amire szükségük van a pályán és azon kívül is. Azt kérték tőle, hogy a pattanózásból vegye ki a részét leginkább, és ebben, az állandó nagy tempó diktálásában és védekezésben is kiegyensúlyozottan, jól teljesít, érti a védekezési rendszert.

Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) értesülései szerint a Philadelphia Sixers második körben drafolt játékosa, JP Tokoto aláírta szerződését, amely egy évre a minimum 525.000 dollárról szól és nem garantált - KJ McDaniels után ő a második, aki ezt a konstrukciót választja a Phillynél. Tokoto utolsó North Carolinán töltött idényében 8.3 pontot és 5.6 pattanót átlagolt 29.1 perc alatt és 37.1%-kal dobta a triplákat - igaz, a nyári ligában 10 kísérletéből egy sem ment be. Ő a Sixers 21. játékosa, úgyhogy valakit ki kell tenniük az edzőtábor kezdete előtt.

Ma hajnalban a San Antonio Spurs irányítója, Tony Parker történelmet írt, hiszen az Európa-bajnokságok történetének legeredményesebb pontszerzője lett, miután 1031. és 1032. pontját dobta a franciák lengyelek ellen szerzett első kosarával, ezzel két ponttal megelőzte a görög kosárlabdázás félistenét, Nikosz Galiszt. Parker "hatalomátvételét" ezen a linken megnézhetitek az Eb tegnapi három meccsnyerő kosara után.

A végére pedig LeBron James, akinek az összes 2014/15-ös meccsét visszanézte egyik rajongója és készített egy kis statisztikát, melyik szerelésében hogyan dobott a Cleveland Cavaliers sztárja:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus