Hírmorzsák 2015-09-13 (09:15)

Allen Iverson jövőre már a Hall of Fame tagja lehet - LeBron szerint poszttól függetlenül minden idők talán legnagyobbja AI. Kevin Love 1-1.5 hónapon belül állhat készen a játékra. Jeremy Lint nem ismerte fel a Hornets egyik biztonsági őre, nem akarta beengedni a csarnokba. Jrue Holiday szerint jól halad felépülése. Doc Rivers megvédte Rondót, szerinte sikeres lehet még az irányító az NBA-ben.

Scott Howard-Cooper (nba.com) jelentette tegnap, hogy a Philadelphia Sixers egyik ikonja, Allen Iverson jövőre már bekerülhet a Hírességek Csarnokába. Iverson utoljára 2009/10-ben, a Sixersnél fordult meg 25 meccs erejéig az NBA-ben, és bár az ezt követő idényben játszott 11 meccset Törökországban, a Besiktasnál, hivatalosan pedig csak 2013-ban vonult vissza, ettől most eltekint a Hall of Fame bizottsága - a szabály szerint a befejezés után öt teljes évnek kell eltelnie, mielőtt valakit beválogathatnak.

(Nem nagyon kell bemutatni Iversont, de 2013-as visszavonulásakor LeBron James azt nyilatkozta róla, hogy posztoktól függetlenül talán minden idők legnagyszerűbb játékosa volt. James szerint AI volt minden idők egyik legjobb befejezője. Soha nem lehetett megkérdőjelezni azt, hogy mindent kiad magából a pályán, ő volt a kedvence Michael Jordan után.)

Ha már James, akkor térjünk át a Cleveland Cavaliershez, a csapat erőcsatára, Kevin Love ugyanis a Late Night with Seth Meyers műsor vendége volt, ahol elmondta, nagyszerűen érzi magát. Három hetet töltött Utah-ban, az olimpiai edzőközpontban, ahol a vállát erősítették, és úgy érzi, most kiváló formában van. Egy-másfél hónapra van a visszatéréstől, de nem akar határidőt mondani, annyi a lényeg, hogy most jól van - ő tehát valószínűleg a szezon elejére fel fog épülni, igaz, az edzőtábor( egy részé)t ki fogja hagyni.

Ha már a Cavs - úgy tűnik, nagy az egység most a csapatnál. Mint ismert, LeBron a héten edzőtábor előtti összetartást szervezett Miamiben, amelyen a többség meg is jelent, ki is rakott JR Smith egy közös képet a csapatról, amit aztán többen ugyanígy megosztottak - ott van többek között a sérült Love, Kyrie Irving, Anderson Varejao trió is.

A Charlotte Hornets irányítója, Jeremy Lin már öt éve van az NBA-ben, 2012-ben a Linsanityvel a reflektorfénybe került, de nem mindenki követi az eseményeket a liga környékén. Lin nyáron a Charlotte Hornetshez szerződött, most pedig megpróbált először bejutni a Time Warner Cable Arenába, a csapat csarnokába, de a biztonsági őr nem engedte be. Meg kellett győznie, hogy ő egy játékos, de még ez sem volt elég, mert erre a hölgy visszakérdezett, hogy "mégis melyik csapatnál?".

A New Orleans Pelicans játékmesterének, Jrue Holiday-nek nagyobb gondja is van ennél, mivel most már évek óta sípcsontproblémája van, gyakorlatilag New Orleansba cserélése óta nem tud ebből meggyógyulni. Holiday John Reidnek (The Times Picayune) elmondta, hogy bár most is legutóbbi műtétjéből lábadozik, bízik abban, hogy időben vissza tud térni a pályára. Elmondása szerint most nem is vesz részt minden, csapatnak szervezett eseményen, csak a rehabra koncentrál.

A Los Angeles Clippers vezetőedzője és elnöke, Doc Rivers volt játékosáról, Rajon Rondóról beszélt Lang Greene-nek (Basketball Insiders). A tréner szerint voltak köztük gondok, de a legtöbb edzésen, meccsen nem igazán. Rondo okos játékos szerinte és az egyik legokosabb ember, akivel valaha találkozott, szerinte ezt az emberek nem is tudják az irányítóról. Néha találkozik az ember olyanokkal, akikkel nehéz kijönni, és minél sikeresebbek és okosabbak, annál nehezebb velük. Ez azonban Rivers szerint nem jelenti azt, hogy nem lehet velük együtt dolgozni. Nagyon sok jó oldala is van Rondónak és mindig, amikor ez előjött, nagyon örült neki, hogy túljutottak a nehéz időszakon, mert fel is adhatta volna. Csinálhatta volna azt, amit sokan mondanak, hogy el kell felejteni, neki vége vége van, de úgy érzi, Rondo nem az a játékos, akit fel szabad adni.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus