Hírmorzsák 2015-09-17 (20:45)

Tyreke Evans szerint bajnokesélyesek, nem lát különbséget a Pelicans és a Warriors között. Kobe zöld utat kapott az orvosoktól, teljes értékű edzésmunkát végezhet. Kerr szerint Nash a legokosabb játékos, akinek valaha megfordult a környékén. Tyson Chandler szerint minden megoldódik a Suns és Markieff Morris között, ha sikeresek lesznek. Bosh hat hónapja várja, hogy végre Goran Dragic mellett játszhasson. Gerald Green súlypontemelkedése még a régi (videók). A 2k16 kihirdette a 10 legjobb irányító értékét. Hollis-Jefferson kiakadt, hogy túl drágák a lakások New Yorkban és környékén. Harrison Barnes ügynököt vált. Sonny Weems már a Barcelonára készült, mikor megtudta, hogy leigazolta a Suns.

A nap nyilatkozatát a New Orleans Pelicans hátvédje, Tyreke Evans adta, aki Adi Joseph-nek (Sporting News) elmondta, nem látja, miért ne lehetne bajnok csapata, nagyszerű keretük van, és egyáltalán nem lát különbséget köztük, illetve a Golden State Warriors között. Szerinte ott vannak azon a szinten, még ha csak az első szezonjuk lesz is Alvin Gentry vezetőedző irányításával. Ha motiválni tudják egymást és keményen dolgoznak, megtehetik a következő lépést, ami nem lesz könnyű, de Evans szerint van rá esélyük.

Ha már a Warriors, akkor itt lehet megemlíteni, hogy a csapat kezdő kiscsatára, Harrison Barnes ügynököt vált, elválnak ugyanis útjai a 24/7 Sports Managementnél dolgozó Jeff Wechslertől - Wechsler egyetlen jelenlegi ügyfele az NBA-ben így Kyrie Irving maradt. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki képviseli majd Barnes érdekeit ezentúl, de fontos döntést kell meghoznia, hiszen hosszabbítás előtt áll a Golden State-tel, és a hírek szerint szeretne megegyezni az együttessel a közös folytatásról még a november 2-ai határidő előtt - mint ismert, ellenkező esetben jövő nyáron korlátozott szabadügynök lesz.

Még mindig a bajnok: Steve Kerr vezetőedző Tim Kawakaminak (Bay Area News Group) elmondta, Phoenix-ben nagyon közel kerültek egymáshoz Steve Nash-sel, mivel a kanadai legenda volt a legokosabb játékos, akinek a környékén valaha megfordult - nemcsak azért, ahogyan játszott, hanem ahogyan felkészült a meccsekre, ahogyan edzett, és azért is, ahogyan gondolkodott a kosárlabdáról. Ha néha a Warriors-játékosok környékén tud lenni, jó viszonyba kerül néhányukkal, és beugrik egy-egy edzésre is, az sokat segíthet a csapatuknak. Kerr azt is hozzátette, hogy egyelőre még nem hivatalos a megállapodásuk Nash-sel, illetve arra biztosan nem kéri meg, amit a Dallas Mavericks szeretett volna, hogy játékosként térjen vissza.

Maradjunk az arizonai alakulatnál, ha már szóba kerültek: Tyson Chandler Paul Corónak (Arizona Republic) elmondta, optimista azzal kapcsolatban, hogy ki tud-e békülni a franchise és Markieff Morris - Coro úgy tudja, hogy Ryan McDonough-ék nem akarják elcserélni az erőcsatárt, ami megegyezik Zach Lowe (Grantland) korábbi információival. Chandler elmondása szerint nem akar beszólni a vezetőségnek, a tulajdonosoknak és McDonough-nak sem, de ez nem róluk szól, a játékosok egymásért és az edzőkért játszanak, amikor pályára lépnek, a menedzsmentnek ilyenkor már semmi köze nincs ahhoz, ami a pályán történik. Morris ellen sem akar beszélni, ő is ember, akinek érnie kell, ezt pedig a saját ütemében tudja megtenni. Chandler úgy érzi, hogy különleges játékos válhat csapattársából és az is lesz - mindent el fognak felejteni, ha elkezdődik a szezon és sikeresek lesznek.

Szintén a Sunshoz tartozik, hogy Sonny Weems egy vele készített interjúban arról beszélt, hogy már megegyezett a spanyol Barcelonával, vissza is tért Európába, hogy megnézzen pár focimeccset a nyár folyamán. A születésnapja volt, amikor a barátai mondták neki, hogy a Phoenix leigazolta, ők már előbb tudták, aztán felhívta az ügynökét, aki megerősítette ezt neki - természetesen ez volt a legszebb születésnapi ajándéka, amit valaha kapott.

Kevin Ding (Bleacher Report) jelentette, hogy ligaforrások szerint a Los Angeles Lakers ikonja, Kobe Bryant zöld utat kapott az orvosoktól, teljes értékű edzésmunkát végezhet innentől - az edzőtáborra tehát 100%-os állapotban érkezhet Kobe.

A Miami Heat magasembere, Chris Bosh volt a Sirius XM Radio vendége, ahol azt kérdezték tőle, mire számít a szezonban Goran Dragic-csal és egy némileg újjáépített kerettel. Elmondása szerint nagyon izgatott, úgy érzi, elég tehetséges játékosok alkotják az állományt ahhoz, hogy sikeresek legyenek, de minden nap keményen kell dolgozniuk, hogy ezt a pályán is meg tudják mutatni. Nagyon várja már, hogy Dragic-csal együtt játszhasson, mert már februárban is feldobta a hír, hogy megszerezték, aztán megtudta, hogy vérrögök vannak a tüdejében, úgyhogy gyakorlatilag hat hónapja vár már erre. Amare Stoudemire is csatlakozott a kerethez, Dwyane Wade és Luol Deng is maradt, úgyhogy jó csapat lehetnek, de ezért tenniük is kell.

A Brooklyn Nets újoncával, Rondae Hollis-Jeffersonnal is beszélgettek, ő a New York Daily News egyik munkatársának adott interjút, amelyben elmondta, nevetségesen magas a lakások ára New Yorkban és környékén. Az idei drafton a Portland TrailBlazers által kiválasztott, de azonnal a Netshez cserélt swingman elmondta, Dallasban egy 3 hálószobás lakást 2000 dollárért ki lehet venni, de New Yorkban egy 3 hálószobás, 3 fürdőszobás lakás havi 8000 dollárba kerül, ezért úgy döntött, hogy két másik emberrel együtt vesz ki egy ilyen házat, nem költözik kisebbe, ami lényegesen nem is lenne olcsóbb - testvére, illetve egyik barátja a lakótársai.

A végére egyrészt Gerald Green maradt, aki megint bemutatta, milyen elképesztő súlypontemelkedése van - két videót is felrakott, amiket ezen, illetve ezen a linken megnézhettek.

Másrészt a 2k16 nyilvánosságra hozta a 10 legjobb irányító értékét - Steph Curry 93-mal a legjobb, Chris Paul 90-nel, Russell Westbrook pedig 89-cel követi:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus