Hírmorzsák 2015-10-18 (21:15)

Aldridge szerint nem szabad azonnal nagyon sokat várni a Spurstől, Danny Green szerint más szituációkból lesznek idén dobóhelyzetei. Brett Brown a két nappal ezelőtti Embiid-cikkről beszélt. Stauskas pénteken bemutatkozhat a Phillyben. Deng örül, hogy tavaly a Heatet választotta, boldog Miamiben. Bosh tudja, hogy továbbra is a statok alapján fogják megítélni. Jabari Parker még mindig nem kapott zöld utat az orvosoktól. Lin szeretett volna visszatérni a Knickshez, a csapatot nem érdekelte a lehetőség. Darrell Arthur szerint Brian Shaw alatt szinte semmit nem gyakorolták a védekezést. Craig Sager ott lesz a nyitónapon a Warriors-Pelicans mérkőzésen az oldalvonalnál. Csapatopciók: Utah (Hood, Exum, Burke, Gobert), Pistons (Bullock), Timberwolves (Wiggins, LaVine, Muhammad, Dieng, Payne).

A San Antonio Spurs új sztárja, LaMarcus Aldridge Mike Monroe-nak (San Antonio Express-News) azt nyilatkozta, szeretne mindenkit figyelmeztetni, hogy túl sokat azonnal nem szabad várni ettől az új csapattól - LMA mellett David West, Ray McCallum, Jimmer Fredette és Boban Marjanovics is idén nyáron érkezett az együtteshez. Aldridge szerint nagyon új még ez a keret, a hullámvölgyeket is először fogják együtt megélni, és meg kell tanulniuk, hogyan tudnak hatékonyan együtt játszani bizonyos körülmények között, bizonyos meccseken.

Csapattársa, Danny Green Jeff McDonalddal (San Antonio Express-News) beszélgetett hasonló dolgokról - arról például, hogy meg kell tanulnia Aldridge-dzsal együtt játszani. Green úgy fogalmazott, hogy korábban nagyon sokszor a betörések utáni kiosztásból voltak a dobóhelyzetei, most viszont valószínűleg sokszor kerül majd hozzá a labda a palánk alól is, ahol Aldridge-et kettőzni fogják többször is.

A Philadelphia Sixers vezetőedzője, Brett Brown Bob Cooney-nak (Philadelphia Inquirer) arról a Sports Illustratedben megjelent cikkről beszélt, amelyben Joel Embiid és a hanyagsága volt a téma - erről írtunk már két napja. Brown azt mondta, hogy voltak olyan részletek, amelyek nagyon távol álltak az igazságtól, ilyen volt például az, hogy Josh Harris tulajdonos neki és Sam Hinkie GM-nek megparancsolta, hogy Embiid nem lehet ott a Las Vegas-i nyári ligában. Azt nem tudja, miért jelent meg ez így, de megpróbálnak nem foglalkozni ezzel, túllépnek a dolgon.

Szintén a Sixershez tartozik, hogy Nik Stauskas egyelőre nem játszott még az előszezonban, de a szezonnyitóra fel is épülhet teljesen - a jobb sípcsontjában észleltek fáradásos törésre utaló jeleket. Stauskas elmondása szerint jól érzi magát, edzett is már. Fájdalmat nem érez lábaiban, erőt viszont igen, úgyhogy szerinte közel áll a philadelphiai bemutatkozáshoz. Tom Moore (Calkins Media) úgy tudja, hogy Stauskas a jövő héten játszani fog, valószínűleg pénteken pályára lép új csapatánál.

A Miami Heat angol kiscsatára, Luol Deng Ira Windermannek (Sun-Sentinel) elárulta, még mindig nagyon jó döntésnek tartja, hogy tavaly nyáron a Miamit választotta az Atlanta Hawks helyett. Az előző idényben nagyon sok sérüléssel küszködtek, volt jó néhány hullámvölgyük is szezon közben, de boldog, imádja a csapatot, a társait és Miami városát is. Csapattársa, Chris Bosh szintén Windermannel beszélgetett - az erőcsatár tudja, hogy a statisztikák alapján fogják idén is megítélni, még ha az állományuk miatt már nem is biztos, hogy olyan sok pontot vagy pattanót fog szerezni, mint korábban.

A Milwaukee Bucksnál továbbra is borzasztóan óvatosak Jabari Parkerrel, aki ACL-szakadása miatt csak 25 meccset játszott újoncidényében. Jason Kidd vezetőedző Dave McMenaminnek (ESPN) elmondta, hogy ha valaki nézi az edzéseiket, joggal kérdezheti, hogy miért nem játszott még Parker az előszezonban, mivel minden gyakorlatban részt tud már venni a kiscsatár, ráadásul nagyon erős és úgy tűnik, hogy jó formában is van, de egyelőre nem adtak még neki zöld utat az orvosok, ezért nem engedik még pályára mérkőzésen is.

A Charlotte Hornets irányítója, Jeremy Lin Stefan Bondy-nak (New York Daily News) elmondta, nagyon is nyitott volt arra, hogy visszatérjen a New York Knickshez, az ügynöke fel is vette a kapcsolatot a csapattal, akik azonban megmondták neki, hogy nem érdekli őket a lehetőség. Lin állítása szerint azóta nyitott volt erre a forgatókönyvre, mióta úgy döntött a csapat, hogy nem hosszabbítja meg szerződését, így távoznia kellett - úgy tűnik számára, hogy a Knicks közel sem így áll a dologhoz.

A Denver Nuggets erőcsatára, Darrell Arthur Chris Dempsey-enk (Denver Post) elmondta, hogy mikor 2013-ban a Memphis Grizzliestől a Denverhez cserélték, nagyon meg volt lepődve, hogy milyen keveset gyakorolják a védekezést és milyen keveset beszélnek védekezésben a játékosok Brian Shaw irányítása alatt. Arthur hozzátette, hogy Michael Malone-nal nagyban változott a helyzet, most ugyanolyanok az edzések, mint voltak a Grizzliesnél - őt mindig ilyen mentalitású kosárlabdára tanították, és biztos abban, hogy ez az a hozzáállás, amivel eredményesen lehet játszani.

A Utah Jazz lehívta Rodney Hood, Dante Exum, Trey Burke és Rudy Gobert 2016/17-es csapatopcióit - előbbi kettőnél ez a harmadik évet, utóbbi kettőnél pedig a negyediket jelenti. A Detroit Pistons egyelőre még nem döntött, de elképzelhető, hogy a nyáron a Phoenix Sunstól szerzett Reggie Bullocknak is lehívják a 2016/17-es csapatopcióját. Jon Krawczynski (Associated Press) úgy tudja, hogy a Minnesota Timberwolvesnál jövő héten hívják le Andrew Wiggins, Zach LaVine, Shabazz Muhammad, Gorgui Dieng és Adreian Payne opcióit.

Craig Sager visszatér a TV képernyőire - a nyitónapon, október 28-án hajnalban a Golden State Warriors - New Orleans Pelicans összecsapáson ott lesz az oldalvonal mellett, hogy interjúkat készítsen. Mint ismert, a 64 éves Sager jó ideje küzdött rákos betegséggel, de több kemoterápiás kezelés után jelenleg tünetmentes.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus