Hírmorzsák 2015-11-04 (11:00)

LeBron szerint Kobe csak saját magát akarja motiválni azzal, hogy kritikus önmagával szemben a sajtóban. Byron Scott úgy gondolta a draft előtt, Mudiay nem igazi irányító, az irányító viszont nem foglalkozik ezzel, Michael Malone bízik benne. World Peace-t nem zavarja, hogy nem játszik, csak a fejlődés és a győzelem lebegnek a szemei előtt. Rose egyéni csúcsot állított fel ma hajnalban, de nem pozitív értelemben. Sérültlista: Marc Gasol (nyak), Mahinmi, Lauvergne (mindketten hát), Gerald Green (betegség). A Grizzliesnél többen elégedetlenek Udrihhal - Chalmers meglepődött a cserepletykán, de mindenre fel van készülve.

A Cleveland Cavaliers ikonja, LeBron James a Los Angeles Lakers ikonjáról, Kobe Bryantről nyilatkozott nemrég - mint ismert, Bryant kritikus hangnemet ütött meg saját magával szemben a Sacramento Kings elleni találkozót követően. James szerint Bryant produkciójának egyáltalán semmi köze nincs a korához. Valamikor a 20-as éveiben egyszer ő is úgy érezte, hogy egyszerűen gyengén játszik, de ezzel saját magának állított fel egy leküzdendő akadályt. LeBron szerint Kobe is tudja, hogy nem rossz játékos, hiszen Kobe Bryantről van szó, de motiválnia kell saját magát, ennyi az egész.

Maradjunk még a Lakersnél, ma hajnalban ugyanis a Denver Nuggets-cel és Emmanuel Mudiay-jal csaptak össze. A kongói származású irányító a Los Angeles News Groupnak még a reggeli dobóedzés után nyilatkozta le, hogy motiválja, hogy a Lakers nem őt választotta, hiszen egy másik irányítót draftoltak, tehát valószínűleg láttak D'Angelo Russellben valamit, amit benne nem. Az aranysárga-lilák vezetőedzője, Byron Scott azt mondta, hogy a draft előtti privát edzések után úgy gondolták, Mudiay nem igazi irányító, nem hozott jó döntéseket az edzésen, ezért úgy érezte, hogy a kongóinak még sok időre lenne szüksége ahhoz, hogy megtanulja, hogyan dirigálhat egy egész csapatot egyes posztról. Erre annyit mondott Mudiay, hogy ez is egy vélemény, de nem nagyon foglalkozik vele, csak az érdekli, amit csinál és amit a Denver gondol róla.

Edzője, Michael Malone annyit mondott, hogy szerinte nem érdekli játékosát, ki ellen kell játszania, csak nyerni akar. A tréner azt mondta, tudják, hogy nagyszerű játékos lesz, mert nagyon sokat dolgozik és borzasztóan jó fizikai adottságai vannak. A játékmester arról is beszélt, hogy egyáltalán nem tartja a kapcsolatot Russell-lel, mióta egy AAU csapatban játszottak - az a múlt, most már más játékos ő is és Russell is. Egyelőre szerinte rendben van a játéka, de ennél nem jobb. Sokkal jobban kell a labdára vigyáznia, viszont még mindig magabiztos a dobásával kapcsolatban, hiába a gyenge százalékok. Annyit tett ehhez hozzá, hogy úgy érzi, agresszívebben kell erőltetnie a betöréseket, mert így lehet hasznosabb csapata számára.

Még mindig a Lakersnél maradva: Metta World Peace továbbra sem lépett pályára ebben az idényben, de Mike Bresnahannek (ESPN) elárulta, egyáltalán nem mérges vagy csalódott emiatt. MWP szerint azok a lényeges kérdések, hogyan tud segíteni a csapatnak, a többieknek, saját magának. Csak erre koncentrál és semmi másra, csak a győzelem és a fejlődés lebeg a szemei előtt - abban a pillanatban, hogy valami más motiválná, már gondban lenne. Azt is hozzátette, nem tudja, hogy ez egy új Metta World Peace-e, mert nem arról szól a dolog, hogy boldog, szomorú, mérges vagy izgatott-e, egyszerűen csak az a lényeg, hogy arra koncentrál, ami igazán fontos.

A nap statisztikája Derrick Rose-é, a Chicago Bulls sztárja ugyanis 4 pontot ért el ma hajnalban, a Charlotte Hornets ellen, ezzel karrierje során először maradt 10 pont alatt három egymást követő összecsapáson. Rose a találkozót követően azt nyilatkozta, hogy nem aggódik a támadójátéka, minden a kondíciójáról szól most - fizikailag top formába kell kerülnie, és ha ezt megtörténik, akkor meglesznek a könnyebb dobóhelyzetei is.

Ma is van természetesen sérültlista. A Memphis Grizzlies centere, Marc Gasol ma hajnalban nyaksérülést szenvedett a Sacramento Kings elleni találkozón - a második félidőben már pályára sem lépett, de nem tudni még pontosan, mennyit kell kihagynia. Az Indiana Pacers ötösének, Ian Mahinminek is idő előtt fejeződött be a hajnali, Detroit Pistons elleni találkozó, már az első negyedben fájt a háta, így többet nem is engedték pályára. Szintén hátfájdalmak miatt nem is lépett ma pályára a Los Angeles Lakers ellen a Denver Nuggets erőcsatára, Joffrey Lauvergne, akinek ez már komolyabb gondja, az egész előszezon során problémája volt ezzel - ő lehet, hogy egy kicsit hosszabb ideig lesz kénytelen pihenni. A Miami Heat swingmanje, Gerald Green megbetegedett, emiatt hagyta ki az Atlanta Hawks elleni összecsapást.

Tegnap este már beszámoltunk róla, hogy a Miami Heat és a Memphis Grizzlies Mario Chalmers cseréjéről tárgyalnak. Ronald Tillery (Memphis Commercial Appeal) értesülései szerint a Memphis nagyon nem elégedett Beno Udrih formájával, kondijával, és többen úgy érzik a vezetőségen belül, hogy se nem elég atletikus, se nem elég jó védő ahhoz, hogy hasznos tagja legyen a keretnek, Russ Smith pedig még nincs azon a szinten, hogy ő legyen a csereirányító. Chalmers Ira Windermannek (Sun-Sentinel) elárulta, addig nem is tudott ezekről a pletykákról, amíg meg nem érkezett a csarnokba az Atlanta Hawks elleni meccsre. Meglepődött kicsit, de hozzátette, tudja, hogy a liga egyben üzlet is, úgyhogy mindenre fel van készülve.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus