Hírmorzsák 2015-11-10 (11:30)

Cousins szerint belső probléma van a Kingsnél, hamarosan "players only" gyűlést fognak tartani. Kobe nagyon szeretne ott lenni a riói olimpián a Team USA tagjaként, szerinte védekezésben tud még segíteni a válogatottnak. Porzingisnek Bryant a példaképe, nagyon jól estek neki az ikon neki mondott szavai. A Nets már elkezdett beszélgetni a többi csapattal esetleges későbbi cserékről, Billy King nem hárítja senkire a felelősséget. A liga beismerte, hogy a Clippers-Rockets meccs végén goaltendinget kellett volna ítélni Dwight Howard ellen. Noah-nak fáj a műtött bal térde, ezért nem játszott ma hajnalban, Jameer Nelsonnak a hátával vannak gondok. Matt Barnes szerint Derek Fisher rohanni akart a rendőrséghez és a ligához az off-szezonban történt balhéjuk után, ő felnőtt emberek módjára akarta rendezni a dolgokat

 

A ma hajnali, San Antonio Spurs elleni vereséget követően a Sacramento Kings már 1-7-tel áll - ráadásul úgy, hogy ebből hat mérkőzést otthon játszottak -, a csapat centere, DeMarcus Cousins pedig a találkozót követően az ottlévő újságíróknak elmondta, belső probléma van a Kingsnél, amit rövid időn belül meg kell oldania a csapatnak, ezért a nagyon közeli jövőben várható egy meeting csak a játékosok között. Azt is hozzátette, hogy hisz az összes játékosukban, edzőjükben, de egységet kell alkotniuk, tisztázniuk kell pár dolgot szerinte - nem emelte ki egyébként egyetlen társát sem név szerint, hogy kivel vagy mivel lehet problémája.

A Los Angeles Lakers ikonja, Kobe Bryant a válogatottról nyilatkozott Tim Reynoldsnak (Associated Press). Kobe elmondása szerint rettenetesen sokat jelentene neki, ha ott lehetne a Team USA tagjaként a jövő évi ötkarikás játékokon. Bryant azt is elmondta, szerinte miben tudna segíteni a csapatnak: úgy érzi, hogy vezérként tudna hozzátenni az együtteshez, illetve védekezésben, az aranysárga-lilák sztárja ugyanis úgy gondolja, hogy hátul még mindig kitűnő teljesítményre képes. Azt is hozzátette, hogy nagyon szeretne játszani, mert egy szép emlék lenne ez számára a későbbiekben. Olaszországban nőtt fel, sok sportolót ismer a világ többi részéről a többi sportágból, úgyhogy jól érezné magát abban a környezetben is.

Szintén Bryanthez tartozik, hogy a vasárnap esti, New York Knicks elleni találkozó után volt egy-két kedves szava a Knicks erőcsatárához, Kristaps Porzingishez. A lett magasember Marc Bermannek (New York Post) azt mondta, hogy a találkozó után annyit mondott neki Kobe, hogy továbbra is dolgozzon keményen, ez pedig nagyon jól esett neki. Kobe a példaképe, ezért különösen örült annak, hogy az ikon lát benne potenciált, és ha keményen dolgozik, remélhetőleg hosszú és sikeres karrierje lesz. Porzingis azt is hozzátette, hogy Bryant igazi legenda, ő is neki szurkolt, amíg nem játszott az NBA-ben.

Maradjunk még a Nagy Almában: egyelőre semmi konkrét információ nincs még a Brooklyn Netstől, de Billy King GM Rod Boone-nak (Newsday) bevallotta, hogy több puhatolózó jellegű beszélgetést is folytattak más csapatokkal bizonyos emberek elcseréléséről. Egyelőre nem akarnak lépni, de ha így folytatódik az idényük, ahogy elkezdődött - jelenleg nyeretlenek még -, akkor kénytelenek lesznek lépni. King Mike Mazzeónak (ESPN New York) elmondta, hogy nem akarja másra hárítani a felelősséget, ő dönt, mint GM. Neki kell meghoznia minden döntést, úgyhogy most az ő feladata, hogy változtasson a jelenlegi helyzeten, de tudja, hogy ez nem fog egyik napról a másikra megtörténni. Mikor elcserélték a pickeket, tudták, hogy ha nem sülnek el jól az akkori lépéseik, elég mély gödörből kell kiásniuk magukat - most pont ez a helyzet.

A liga beismerte, hogy a vasárnap hajnalban lejátszott Los Angeles Clippers - Houston Rockets találkozó végjátékában Dwight Howard ellen goaltendinget kellett volna fújni - azzal egyébként egyenlített volna a Clippers pár másodperccel a vége előtt. A center a találkozó után azt mondta, hogy ő csak megpróbálta megakadályozni, hogy a labda a gyűrűbe jusson, az viszont a játékvezetők dolga, hogy ilyenkor eldöntsék, mi a helyes ítélet. A Clippers vezetőedzője, Doc Rivers szerint elég egyértelmű volt az eset, de nem ezért vesztettek, hanem mert nem játszottak jól és nem is pörögtek eléggé.

Bár úgy volt, hogy ma hajnalban Joakim Noah akár kezdhet is a Chicago Bullsnál, sőt, nem sokkal a mérkőzés előtt még őt nevezték a kezdőcsapatba, végül pályára sem lépett. Ennek nyáron műtött bal térde az oka, amely elkezdett fájni a találkozót megelőzően, legalábbis Fred Hoiberg vezetőedző elmondása szerint csak közvetlenül a Philadelphia Sixers elleni meccs előtt szólt neki a francia center, hogy gondok vannak. Hoiberg azt is hozzátette, szerinte nem komoly a probléma, nem nagyon kell majd további vizsgálatokat végezni Noah térdén. A sérültrovathoz tartozik a Denver Nuggets irányítója, Jameer Nelson is, aki ma hajnalban hátfájás miatt nem játszhatott - day-to-day, tehát bármelyik nap visszatérhet.

A Memphis Grizzlies kiscsatára, Matt Barnes Ben Bolch-nak (Los Angeles Times) még mindig az off-szezonban, Derek Fisherrel történt összetűzéséről mesélt. Barnes szerint két felnőtt emberről van szó, úgy kellene elintézni az ügyeiket, ahogy felnőttekhez szokás, de a New York Knicks vezetőedzője rohanni akart azonnal a rendőrséghez és a ligához. Mint ismert, Fisher Barnes feleségével randizik, aki már nem él együtt férjével, ebből viszont pár hónapja lett egy kisebb incidens.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus