Hírmorzsák 2015-11-13 (10:45)

Jason Kidd szerint Mudiay jobb játékos lesz annál, amilyen ő volt egykor. Irving még nincs közel a visszatéréshez. Cousins felvállalja a bűnbak szerepét, ha az a vége, hogy nyernek. Glen Taylor hamarosan eladhat 20%-ot a Timberwolvesnál birtokolt tulajdonrészéből. Garnett a kiskutyákkal hozott hasonlatot fiatal csapattársaira. Wade egyik fiát kórházba szállították, ezért nem játszott ma hajnalban. Barbosa családi gondok miatt hazautazott Brazíliába. A Bulls elnöke Fred Hoiberget dicsérte hosszasan. Meyers Leonard akár egy hónapot is kihagyhat kiugrott válla miatt. A mai Suns-Clippers vicces összefoglalása egy mondatban.

A Denver Nuggets irányítója, Emmanuel Mudiay elég pozitív csalódást okozott eddig, és többen is dicsérték már, legutóbb a Milwaukee Bucks trénere, Jason Kidd, aki a két csapat szerdai mérkőzése előtt beszélt a 19 éves játékmesterről. Kidd Chris Dempsey-nek (Denver Post) elmondta, szerinte Mudiay jobb játékos lesz annál, mint amilyen ő volt egykor - Kiddet minden idők egyik legjobb irányítójának tartják, óriási szó lenne, ha többre vinné Mudiay nála. Ilyen idősen nem könnyű feladat egy NBA csapat kezdő egyesének lenni, csak a legnagyobbak voltak képesek rá, mint például Magic Johnson. Mudiay előtt óriási lehetőségek vannak Kidd szerint, úgyhogy szeretné, ha jobb játékos lenne, mint ő volt, és úgy érzi, így is lesz. Azt is hozzátette, hogy nagyon tehetséges kosarasnak tartja, aki nemcsak irányítja a csapatot, diktálja a tempót, hanem el mer vállalni fontos dobásokat is.

Néhányan azt mondták a draft előtt, hogy nem tud dobni, de mégis megtalálja a módját, hogy a gyűrűbe juttassa a labdát, és nagyon élvezi a játékot. Kidd szerint kiegyensúlyozott is Mudiay - ezt nagy dolognak tartja Kidd, mert mindenki azt szeretné minden csapatnál, hogy az ő kezében legyen a labda, Mudiay pedig mindenki megelégedésére irányít idáig -, és megvan minden képessége ahhoz, hogy nagyszerű irányító legyen. Maga az érintett annyit mondott, hogy ha egy Hall of Famer beszél így az emberről, az mindig óriási dolog, és minden tanácsra oda kell ilyenkor figyelni. Michael Malone, a Denver vezetőedzője annyit tett ehhez hozzá, hogy az tetszik neki a legjobban Mudiay-ban, hogy folyamatosan tanulja a játékot és szeretne is fejlődni, ezért lép majd egyre magasabb szintekre játékosa.

Maradjunk még az irányítóknál. A Cleveland Cavaliers játékmestere, Kyrie Irving egyelőre nincs túl közel a visszatéréshez, erről David Blatt vezetőedző beszélt Chris Haynesnek (Cleveland Plain Dealer). A tréner azt mondta, hogy nem siettetnek semmit, napról napra nézik csak a dolgokat, de egyelőre még várni kell arra, hogy Irving újra játszhasson. Hogy mennyit, azt ő sem tudja, annyit tud mindössze, hogy játékosa minden nap edz - a hírek szerint a lábát erősíti, illetve gyakorlatokat végez már pályán is Irving, de a csapattal még egyszer sem edzett. Blatt szerint kicsi, de biztos lépésekben haladnak előre.

Ha már sérülések: a Portland TrailBlazers magasembere, Meyers Leonard tegnap hajnalban sérült meg - kiment a válla -, és Jason Quick (CSNNW) egy szakértőtől úgy tudja, az is könnyen elképzelhető, hogy több mint egy hónapot ki kell majd hagynia Leonardnek.

A Sacramento Kings centerét, DeMarcus Cousinst kérdezte Jason Jones (Sacramento Bee), hogy megtanulta-e a leckét azok után, hogy nyilvánosan elnézést kért George Karl vezetőedzőtől, illetve a csapat tegnap hajnalban legyőzte a Detroit Pistonst. Cousins azt mondta, hogy csak a siker érdekli, de elvállalja a bűnbak szerepét, ha ez a vége, hogy utána győznek. A center úgy érzi, a Pistons elleni siker kulcsa az volt, hogy járatták a labdát, illetve hogy védekeztek, amiből utána könnyebb volt elindítani a támadásaikat. Minden klappolt Cousins szerint, ami a védekezésüknek volt köszönhető.

A Chicago Bulls elnöke, Michael Reinsdorf KC Johnsonnak (Chicago Tribune) Fred Hoibergről beszélt, aki szerinte nagyszerű munkát végez. Azt tudták, hogy nem fognak azonnal minden meccset megnyerni, hiszen Derrick Rose is kihagyta a teljes edzőtábort, még csak most kerül formába és még mindig vannak problémái a látásával. Beszélt az összes játékossal, és mindenkinek nagyon tetszik az a légkör, ami most a csapat körül uralkodik. Hoiberg mindenkivel jó kapcsolatban van, mert volt játékos és vezető is korábban az NBA-ben, az egyetemen pedig edző, így mindenkivel megtalálja a közös hangot. A Bulls 5-3-mal kezdett, de Reinsdorf szerint hiba lenne, ha valaki az alapján ítélné meg a keretben lévő lehetőségeket, amit november 11-éig mutattak.

Hoiberg még mindig nem találta meg a tökéletes felállásokat, de az elnöknek nagyon tetszik, hogy több olyan meccset is látott már, ahol olyan változtatásokat eszközölt a tréner, amiket szerinte eredetileg nem tervezett, de ahogy észrevette, milyen mederben folyik a találkozó, lépett. Mikor az egyik játékos nem játszik annyira jól, akkor az egy lehetőség egy másik játékos számára, Hoibergnél azonban minden meccs más, mindenki folyamatosan kap sanszot arra, hogy bizonyítson, még ha az előző összecsapáson nem is volt jó. Annak nagyon örül Reinsdorf, hogy 10 embert játszat a tréner és keresi a különböző kombinációkat, amik működhetnek a pályán. Azt nem tudja, mi lesz ezzel a csapattal pár hónap múlva, de Hoiberg most azt csinálja, amit kell - annyit próbál megtudni a keretben lévő játékosokról, amennyit csak lehet.

Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) értesülései szerint Glen Taylor nagyon komoly tárgyalásokat folytat a Steve Kaplan vezette befektetői csoporttal arról, hogy eladja nekik a Minnesota Timberwolves 20%-át - ezzel továbbra is Taylor maradna a többségi tulajdonos, de a hírek szerint Kaplanék így akarják magukat helyzetbe hozni, hogy meg tudják vásárolni Taylor teljes tulajdonrészét a későbbiek folyamán. A csoportban található egyébként a Memphis Grizzlies egykori vezérigazgatója, Jason Levien, illetve két indiai multimilliárdos, Handy Soetedjo és Erick Thohir. Kaplan a Grizzlies kisebbségi tulajdonosa, és megpróbálta megvenni nemrég az Atlanta Hawkst is, amikor eladó volt a franchise.

Ha már a Minnesota, akkor itt lehet megemlíteni, hogy Kevin Garnettet megkérdezték, milyen érzés számára, hogy ilyen sok fiatallal játszhat együtt a Timberwolvesnál. KG szerint olyan ez, mintha egy csomó kiskutyát berakna egy dobozba, aztán megrázná a dobozt és nézné, hogyan mennek egymásnak a kutyák... Érdekes hasonlat, de a legenda azért folytatta is. Élvezi a munkát csapattársaival, látja, hogyan fejlődnek folyamatosan, főleg az edzéseken.

A ma hajnali Miami Heat - Utah Jazz találkozón nem lépett pályára Dwyane Wade, fia ugyanis kórházba került, hozzá sietett a sztár. Azt nem tudni, melyik fiáról van szó, illetve mi volt a baja, de annyit tudni, hogy jól van a srác. A Golden State Warriorsnél Leandro Barbosa hiányzott, aki hazautazott Brazíliába személyes problémák miatt. A tervek szerint a brazil hátvéd a Brooklyn Nets elleni vasárnapi meccsen sem lesz még, de a keddi, Toronto Raptors elleni összecsapás előtt visszatér a csapathoz, az ideiglenes vezetőedző, Luke Walton azonban Diamond Leungnak (Bay Area News Group) elmondta, ha a családról van szó, mindenki annyi időt kap, amennyit szeretne, így természetesen Barbosa is.

A végére pedig a ma hajnali Phoenix Suns - Los Angeles Clippers összefoglalója maradt egy twitterező által - mint arról beszámoltunk már, nem kevés sérülés volt a meccsen. "Devin Booker ma este vérét adta, a Suns így kisebb árat fizetett a győzelem megszerzéséért". Arizonai nyelvre lefordítva:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus