Hírmorzsák 2015-12-30 (10:30)

Kobe szerint a Hornets egykori edzője nem akarta őt a csapatban látni, Dave Cowens máshogy emlékszik a történetre. Lehet, hogy Steph Curry kihagyja a Warriors következő két meccsét. A Knicks érdeklődik Tony Wroten iránt. Hornacek Dellavedovát pécézte ki magának Tyson Chandler Cavs elleni, meccsbefolyásoló szabálytalan elzárásánál, de az ausztrál pályán sem volt az esetnél. Stan Van Gundy szerint rengeteg helycsere lesz még a keleti főcsoportban. Fournier néha már gondol a jövő évi szabadügynökpiacra is, szívesen maradna a Magicnél. Lillard már edz, talán ma este visszatérhet, Nurkic pedig pénteken kezdheti el az idényt. Sérültlista: Terrence Jones (betegség), Winslow (boka), Duncan (térd).

A Los Angeles Lakers ikonja, Kobe Bryant Baxter Holmesnak (ESPN) azt nyilatkozta, hogy a Charlotte Hornets egykori vezetőedzője, Dave Cowens megmondta neki az 1996-os draft előtt, hogy nem szeretné a Hornetsnél látni. Bryant elmondása szerint meg sem fordult a fejében, hogy Charlotte-ban játszik majd, hiszen a tréner mondatai mellett az is világos volt, hogy már elég sok hátvédje és kiscsatára is volt a Hornetsnek. A Celtics-legenda Cowens Adam Himmelsbach-nak (Boston Globe) elmondta, hogy soha nem mondott ilyet egyetlen játékosnak, így Kobe-nak sem. Az egykori kiváló center szerint sokkal jobban aggódtak amiatt, hogy Bryant Olaszországban fog játszani - ezzel fenyegettek Kobe ügynökei, ha nem kerül a Lakershez vagy a New York Knickshez -, de az sem igaz, hogy ne lett volna helyük a keretben számára. Nem ismerték egymást, de egyáltalán nem arról volt szó, hogy ne játszhatott volna a játékos a Hornetsben, hanem arról, hogy megvolt már a csere a Lakersszel.

A Golden State Warriors sztárja, Steph Curry lehet, hogy kihagyja csapata következő két idegenbeli mérkőzését a Dallas Mavericks és a Houston Rockets ellen. Curry a keddi edzésen nem vett részt, miután a hétfői, Sacramento Kings elleni találkozón sántított. Luke Walton ideiglenes vezetőedző Diamon Leungnak (San Jose Mercury News) azt nyilatkozta, hogy pontos részleteket nem tud, de ahhoz a vádlihúzódáshoz hasonló problémája van a hátvédnek, amit még múlt héten szedett össze. Walton szerint van rá esély, hogy mindkét meccset vagy legalább az egyiket kihagyja Curry, ez a mérkőzések előtt dől csak el, de sok függ attól is, hogyan érzi majd magát ma az MVP. Azt is elmondta a tréner, hogy játékosa egy szót sem szólt a sérüléséről, csak azt, hogy játszani akar. Még hétfőn is, mikor meccs közben látta, hogy sántít, és le akarta cserélni, szólt neki Curry, hogy semmi gond, nyugodtan hagyja fent a pályán.

A Houston Rocketsnél Terrence Jones egy betegség miatt hagyta ki a ma hajnali, Atlanta Hawks elleni találkozót - valószínűleg hamarosan újra pályára léphet. A Miami Heatnél Justise Winslow a bokájával bajlódik, ezért nem játszott a Memphis Grizzlies ellen - eredetileg is day-to-day volt állapota, bármelyik mérkőzésen visszatérhet az újonc swingman. A San Antonio Spurs legendája, Tim Duncan az előző két összecsapáson nem szerepelt, és játéka kérdéses ma este, a Phoenix Suns ellen is.

A visszatérőkhöz tartozik, hogy a Portland TrailBlazersnél Damian Lillard már az edzés nagy részében a csapattal tréningezett, de egyelőre nem tudni, mikor térhet vissza - lehet, hogy már ma este, a Denver Nuggets ellen. Az irányító saját elmondása szerint meggyógyult már, de még nem elég laza - mint ismert, talpínszalag-húzódása volt Lillardnek -, ezért nem akar belemenni találgatásokba, hogy mikor játszhat újra. Csak akkor akar megint mezt ölteni, ha 100%-osan egészséges és formában is van. Ha már szóba került a Nuggets, akkor ide tartozik, hogy centerük, Jusuf Nurkic az egész idényt kihagyta eddig térdszalagszakadása miatt, de Chris Dempsey (Denver Post) forrásai szerint elképzelhető, hogy január 1-jén pénteken, a Warriors ellen pályára léphet. A pénteki edzésen mutatott teljesítményétől függ ez, és ha játszik is, 15 perces limiten lesz.

Ian Begley (ESPN New York) értesülései szerint a New York Knicks is azok között a csapatok között van, akik érdeklődnek a Philadelphia Sixerstől a múlt héten kitett Tony Wroten iránt. Begley is hozzátette, hogy más együttesek is a képben vannak Wrotennel kapcsolatban, és bár nem tudni, hogy a Knicks mennyire szeretné megszerezni a hátvédet, az már hetek óta közismert, hogy 1-2-es posztra szeretnének erősíteni szabadügynökök vagy csere útján - úgy, hogy ezzel hosszútávon nem kötik le magukat.

A Detroit Pistons elnöke és vezetőedzője, Stan Van Gundy a riportereknek elmondta, hogy szerinte nagyon sok helycsere lesz még a keleti főcsoportban - a Pistons annak a 10 keleti csapatnak az egyike, amely 50% fölötti mérleget birtokol. SVG elmondása szerint bár a Cleveland Cavaliers nem szerzett eddig túl nagy előnyt magának, egyértelműen a konferencia legjobb csapatként beszélhetünk róluk, alattuk azonban folyamatos a hullámzás, a visszaesések és felkapaszkodások. Minden nap változik a tabella, és Van Gundy szerint elég idő ment le a szezonból ahhoz, hogy kijelenthessük, ez valószínűleg az idény hátralévő részében is így lesz, mert rengeteg hasonló erejű együttes van.

Nincsenek könnyű napjai a Phoenix Suns vezetőedzőjének, Jeff Hornaceknek. A trénert a kirúgás veszélye fenyegeti, a Cavs ellen 101-97-re elveszített mérkőzés után pedig érdekes nyilatkozatot tett. Szerinte Matthew Dellavedova dumálta ki a bíróknál Tyson Chandler szabálytalan zárását 46 másodperccel a vége előtt - Brandon Knight tripláját emiatt annullálták, így +2 helyett maradt -1 az állás a Suns szempontjából. Hornacek szerint sok szabálytalan zárás van egy meccsen, és az, hogy ezt az egyet lefújták, nagyban befolyásolta a találkozó menetét. Egy gond van csak a történettel: Dellavedova a padon ült, amikor az eset történt, Iman Shumpert akadt fenn Chandleren. David Blatt, a Cleveland vezetőedzője el is mondta, hogy neki nem lenne túl sok kommentárja az elhangzottakhoz, Dellavedova pedig azt, hogy valószínűleg ennyire hasonlítanak egymásra Shumperttel.

Az Orlando Magic francia swingmanje, Evan Fournier Brian Schmitznek (Orlando Sentinel) bevallotta, hogy alkalmanként azért előre tekint már a jövő évi szabadügynökpiacra is, ezért próbálja a legjobb formáját hozni. Mikor elkezdett kosarazni, akkor minden a győzelemről, a bajnoki címekről szólt, és ez most is motiválja - jó játékos akar lenni, nem közepes vagy gyenge. Azt is tudja azonban, hogy ha jól játszik, akkor nagy pénzt tehet majd zsebre. Itt egy érdekes csavar lehet a történetben, hogy jövő nyáron Victor Oladipóval is hosszabbíthat a klub, az pedig elképzelhető, hogy emiatt mindkettejükre nem lesz pénz. Fournier erről annyit mondott, hogy igen, ez egy jó kérdés, hogyan dönt majd a Magic, de nem az ő választása lesz ez. Nem állandóan a jövő nyáron jár már az esze, mert jól megy most a játék a csapatnak - úgy érzi, nagy dolgokat érhetnek el ebben a szezonban, a jövője pedig az idény végén, illetve utána dől majd el. Azt is hozzátette, szeretne maradni Orlandóban.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus