Hírmorzsák 2016-01-18 (11:00)

Ma este Cavs-Warriors: Irving szerint kiváló teszt lesz ez számukra, üzenhetnek a többi csapatnak; Steph Curry reméli, hogy az öltözőben még érezni lehet majd a júniusi pezsgő illatát; Draymond Green szerint a múlt semmit nem fog jelenteni. Hoiberg szerint nehéz időszak elé néznek, mert Noah volt a Bulls vezére. Bareának Dallas a második otthona Puerto Rico után. Morey szerint Dwight Howard nélkül esélyük nincs komoly PO-teljesítményre, Lawsonban továbbra is bíznak, Bickerstaff jövője pedig az idény után dől el. McDonough és Ainge kiváló kapcsolatot ápolnak egymással továbbra is. Durant bukta a fogadást Steve Novak ellen. Howard háttal, egész pályáról (videó). Sérültlista: Nelson (csukló), Udrih (nyak), Nance Jr. (térd), Oladipo (térd).

Ma este összecsap egymással az előző idény két döntőse, a Cleveland Cavaliers és a Golden State Warriors, és bár csak alapszakasz mérkőzés lesz, az ohióiaknál azért készülnek a találkozóra. David Blatt vezetőedző azt nyilatkozta Dave McMenaminnek (ESPN), hogy előbb vagy utóbb találkoznak ilyen kaliberű csapatokkal is a rájátszásban, és egy PO-párharcba természetesen jobb úgy belemenni, hogy az idény során jól játszottak már az ellenfél ellen, tudják, mi kell ahhoz, hogy legyőzzék őket. Kyrie Irving elmondta, hogy nem teljesen más a csapatuk, mint volt a legutóbbi találkozásukkor a Warriorsszel karácsony napján, de jobb helyzetben vannak, mint akkor - akkor Irving 26 perces limiten volt, Iman Shumpert nem is játszott, igaz, a túloldalon Harrison Barnes sem.

Az irányító elmondta, hogy fontos a hazai pályájuk megőrzése. Nagyszerű szurkolóik vannak, mindig teltházra számítanak, bárki is az éppen aktuális ellenfelük, de a következő pár meccsen nagyon jó csapatok látogatnak hozzájuk, és Irving szerint itt az ideje, hogy üzenjenek a többieknek, hogy ők is ott vannak a bajnoki címért folytatott küzdelemben. A játékmester szerint a ma esti meccs egy nagyszerű teszt lesz, két kiváló együttes csap majd össze, mindenki látni akarja majd az ütközetet, a média pedig folyamatosan erről a párosításról beszél - Irving szerint teljesen jogosan. Kitűnő játékosok sora lesz mindkét oldalon, ennek megfelelő színvonalú derbire számít.

A vendég Golden State számára az egyik kedvenc idegenbeli csarnok lehet a Quicken Loans Arena, hiszen tavaly nyáron itt nyertek bajnoki címet a döntő hatodik mérkőzésén. Stephen Curry Diamond Leungnak (Bay Area News Group) azt nyilatkozta, hogy természetesen nagyon jó emlékeik vannak Clevelandből, és reményei szerint az öltözőben még mindig lehet majd érezni kicsit a pezsgő illatát. Draymond Green annyit tett ehhez hozzá, hogy rengeteg emlék fog felszabadulni bennük, de tudják, hogy az ellenfélben is élénken él még tavaly június és a finálé. A szép múlt semmit nem fog jelenteni ma este, a lehető legjobb formát kell hozniuk, nagyon élesnek kell lenniük már a találkozó legelejétől kezdve.

A Chicago Bullsnál nem egy nagy meccsre készülnek, Joakim Noah elvesztését próbálják még csak feldolgozni. A gárda vezetőedzője, Fred Hoiberg Nick Friedellnek (ESPN Chicago) elmondta, nagyon nehéz időszak elé néznek, mert a francia center volt a csapat vezére - még amikor nem játszott, akkor is folyamatosan pozitív hangulatban tartotta a többieket, annyira energikus játékos és ember. Hoiberg a szezon hátralévő részében is erre számít, de nagyon sajnálja, hogy műtétre kerül a sor - azt is hozzátette, biztos benne, hogy Noah teljesen felépül, rendben lesz. A középjátékos egyébként még próbál szakvéleményeket kérni, hogy kivel műttesse meg magát, úgyhogy egyelőre továbbra sem tudni, pontosan mikor játszhat majd újra - szinte biztosan csak a következő idényben.

A Dallas Mavericks hátvédje, JJ Barea több dologról is beszélt a KESN-FM 103.3 in Dallas egyik rádióműsorában, és elmondta, élete egyik legjobb időszakát éli most. Barea úgy fogalmazott, hogy Dallas a második otthona Puerto Rico mellett, nagyon jól érzi magát a városban, szereti a környéket, és nem is nagyon akar máshol lenni. A családjának is jó Dallasban, elég sok barátja is van, és úgy érzi, hogy amikor a Mavericks mezében játszik, az olyan, mintha a válogatottban, a hazájáért kosarazna.

Egy másik texasi csapat, a Houston Rockets GM-je, Daryl Morey Brian T. Smith-nek (Houston Chronicle) adott interjút. Megkérdezte tőle az újságíró, hogy mi a helyzet Dwight Howarddal most, hogy egyre inkább közeledik a cserehatáridő, amire a GM annyit mondott, hogy a center nélkül kizárt dolog, hogy messzire jussanak a rájátszásban - elcserélni tehát nem fogják, hiába léphet ki szerződéséből az idény végén. Ty Lawson az utóbbi időben elkezdett jobban játszani, Morey pedig azt mondta róla, hogy tudják, hogy képes nagyon magas szinten kosarazni, ezt minden szezonban megmutatta, mióta az NBA-ben van. Néha egyszerűen nehezen illeszkedik a játékukba Lawson, de JB Bickerstaff ideiglenes vezetőedző dolgozik a helyzet megoldásán.

A tréner munkáját egyébként dicsérte Morey, de a hosszútávú jövőjével kapcsolatban semmilyen komolyabb kijelentést nem tett a szakvezető. Ha vége a szezonnak, nehéz döntés elé kerülnek, ahogy majd az edző is, mivel nagyon jól helyt állt (eddig), ez pedig eléggé a reflektorfénybe helyezte őt. Maga Bickerstaff Jerry Zgodának (Star Tribune) elmondta, hogy nem róla szól ez az egész helyzet, hanem a játékosokról. Teljesen mindegy, hogy csak ideiglenes vezetőedző, a személyes dolgait félre kell tennie és végeznie kell a munkáját. Olyan, mintha csapattársként kellene viselkednie, hiszen sok mindent fel kell adnia másokért, olyan dolgokat kell tennie, amiket egyébként normál esetben nem tenne. Ki kell hoznia a legtöbbet a keretből, ez a legfontosabb most.

A Phoenix Suns GM-je, Ryan McDonough Gary Washburnnel (Boston Globe) beszélgetett a Boston Celticshez fűződő viszonyáról - a szakvezető hosszú évekig dolgozott a Celticsnél, Danny Ainge-dzsel pedig mind a mai napig hetente beszélnek, nagyon jó viszonyt ápolnak továbbra is. McDonough azt mondta, hogy a bostoni stábban sokan a legjobb barátai lettek. Néha csereötletekről beszélgetnek Ainge-dzsel, néha viszont csak személyes dolgokról. Kiváló kapcsolatban vannak, nagyon sokra tartja azt, amit Ainge, valamint a két tulajdonos, Steve Pagliuca és Wyc Grousbeck tettek a karrierjéért. Teljesen mindegy, hol dolgozik majd a jövőben, mindig is a Celtics lesz a második kedvenc csapata.

Sérültlista természetesen ma is van. A Miami Heatnél Beno Udrih nem játszott ma hajnalban, az Oklahoma City Thunder ellen nyaksérülése miatt. A Denver Nuggets sem tudott teljes kerettel kiállni az Indiana Pacers ellen - igaz, így is nyertek -, miután Jameer Nelson bal csuklósérülése miatt nem tudta vállalni a játékot. A Los Angeles Lakersnél egyelőre nagy a hallgatás Larry Nance Jr. körül, az MRI után is csak annyit mondtak, hogy fáj a bal térde, ezért nem volt ott ma a Houston Rockets elleni összecsapáson. Brian K. Schmitz (Orlando Sentinel) jelentette, hogy az Orlando Magic hátvédje, Victor Oladipo nem fog ma este pályára lépni az Atlanta Hawks jobb térdsérülése miatt.

A múlt héten, az NFL Wild Card köre előtt az Oklahoma City Thunder két játékosa, Kevin Durant és Steve Novak fogadtak - Durant Washingtonban született, Novak pedig Wisconsinban járt középiskolába és egyetemre is. A fogadás természetesen a Redskins - Packers mérkőzésre vonatkozott: a vesztesnek a győztes csapat ruháiban kellett megjelennie. Egy héttel később ugyan, de Durant állta a szavát, miután a Green Bay 35-18-ra verte a Washingtont. Durant arcán látszik az őszinte öröm:

A végére pedig a Houston Rockets centere, Dwight Howard maradt:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus