Hírmorzsák 2016-01-30 (10:45)

D'Angelo Russell válasza a kritikákra: LeBront és Jézust is sokan kritizálják. Lue kiakadt, hogy Love-ot nem választották be az All-Star cserék közé. Steph Curry magabiztos nyilatkozatot tett a hétvégi Thunder-Superbowl meccsekkel kapcsolatban, kicsit magyarázkodnia kellett. Durant szerint nincsenek fényévekre a Spurstől és a Warriorstől, csak a Thunder már nem számít újdonságnak. Harden számára mindig különleges, ha Oklahoma Cityben játszhat. Wade szerint mióta James nincs a Heatnél, a szurkolók sokkal jobban foglalkoznak vele. Belinelli miatt több csapat is megkereste a Kingst. Porzingisnek már a 2014-es draftra ígéretet tett az Orlando, tavaly nyáron minden információt megvont ügynöke a Sixerstől. Kidd-Gilchrist, Dragic, Melo és McRoberts is visszatért ma hajnalban, Gay ma este fog. Hernangomez jövőre már a Knicks játékosa lehet.

A Los Angeles Lakers irányítója, D'Angelo Russell nincs jó passzban, a ma hajnali, Los Angeles Clippers elleni mérkőzésen csak 3/10-es mezőnymutatóig jutott 25 perc alatt, a héten pedig Byron Scott vezetőedző elmondta, túl sokat akar egyelőre, beképzelt lett már, nem magabiztos. Russell a kritikákról annyit nyilatkozott Baxter Holmesnak (ESPN), hogy LeBront is kritizálják és Jézust is. Scott egyébként a Chicago Bulls elleni vereség után is leszidta a játékmestert, aki szerinte túl laza, mikor nála van a labda, egyáltalán nem figyel a játékszerre, könnyedén szórja el. Russell Eric Pincusnak (Basketball Insiders) azt mondta erről, hogy bedobták a mélyvízbe irányítóban - alapvetően nem ez volt a posztja korábban -, és hozzá kell szoknia, ami nem egyszerű, mert ez a legnehezebb poszt a ligában.

A Cleveland Cavaliers vezetőedzője, Tyronn Lue Dave McMenaminnek (ESPN) arról nyilatkozott, hogy Kevin Love kimaradt a keleti All-Star cserék közül. Lue azt mondta, hogy mindig azt hitte, ez a liga a győzelmekről szól, és a sikert mindig elismerik. Első helyen állnak keleten, és Love aközött a négy játékos között van, akik pozitív mérleggel álló csapatban átlagolnak dupla-duplát - ez egyébként nem igaz, mert heten vannak ilyenek, közülük pedig csak Andre Drummond került be az All-Star keretekbe. A tréner saját elmondása szerint soha nem látott még korábban olyat, hogy a konferencia első csapatot csak egy ember képviselje az All-Star gálán. LeBron James annyit mondott erre, hogy ez is csak azt mutatja, ki kell vívniuk a tiszteletet.

Nemrég jelentették be hivatalosan, hogy a Golden State Warriors új csarnokát Chase Center névre fogják keresztelni, ezen az eseményen pedig a gárda sztárját, Steph Curryt a február 6-7-ei meccsekről kérdezték - előbb a Warriors az Oklahoma City Thundert fogadja majd, aztán másnap Super Bowl döntő lesz a Carolina Panthersszel, akik Curry szülővárosának csapata és így természetesen a kedvencei. Az MVP annyit felelt erre, hogy jó kis 48 órának néznek elébe, egy, illetve még egy győzelmet fognak bezsebelni. Többen felfújták a kijelentést, mondván "kicsit" nagyképű lett Curry - Russell Westbrook hosszan nézett, mikor megkérdezték róla, mi erről a véleménye, Kevin Durant viszont visszakérdezett annyival, hogy miért, mit kellett volna mondania?

Curry Diamond Leungnak (San Jose Mercury News) elmondta, hogy egyre viccesebb számára ez a dolog, mert bármit mond, úgy tálalják, hogy minél nagyobbat üssön. Akik ismerik és tudják, hogy mi fontos neki, azok tudják, hogy nem az a lényeg számára, hogy egy fontos meccs előtt mi hangzik el, hanem az, amit a pályán tesz hozzá. Természetesen nyerni akar szombaton, majd szeretné, ha a Panthers is nyerne vasárnap - ő mindent meg fog tenni, hogy egy jó Thundert le tudjanak győzni egy hét múlva. Azt is hozzátette, hogy új helyzet az számára, hogy minden megszólalását felfújják, de tanulni fog az esetből - mint ismert, azt a kijelentését is szétcincálták nemrég, mikor a Cleveland Cavaliers elleni derbi előtt azt mondta, reményei szerint még érződik a bajnoki ünneplésnél használt pezsgő illata a clevelandi öltözőben.

Ha már Warriors, akkor ide kapcsolhatjuk az Oklahoma City sztárját, az előbb megemlített Kevin Durantet, aki Michael Lee-nek (Yahoo Sports) elmondta, hogy szerinte sem a Golden State, sem a San Antonio Spurs nincs feltétlenül fényévekkel előttük. Elképesztően magas szinten játszik szerinte az említett két együttes, rengeteg mérkőzést nyernek, többet, mint ők, ez a különbség. A kiscsatár úgy gondolja, a világ mindig az újat kedveli inkább, ők pedig hiába nem nyertek bajnoki címet, jó ideje ott vannak a legjobbak között. Mindenki az új embert, az új csapatot imádja, ők pedig kiegyensúlyozottak voltak az elmúlt években. Sok sérüléssel bajlódtak az elmúlt pár idényben, de ezt leszámítva mindig ott voltak elöl, mindig úgy tekintettek rájuk, mint a liga egyik legjobb csapatára, és úgy is fognak dolgozni a továbbiakban, mint az NBA egyik legjobb alakulata.

Sokan még csak próbálják felmérni az erejüket - azt nem mondja, hogy radar alatt vannak, de nincsenek annyira reflektorfényben, mint a Warriors, a Spurs vagy a Cavs. Azt is hozzátette gyorsan, hogy meg is érdemlik ezek a csapatok, és velük is foglalkoznak, csak nincsenek állandóan a TV-ben, mint a többiek. Nekik ez nem is akkora probléma, nincs szükségük a figyelemre, próbálnak minden nap keményen dolgozni és tetszik is nekik az, ahol tartanak jelenleg. Durant a Spurshöz hasonlította a helyzetüket, akikkel korábban nem sokat foglalkoztak az alapszakaszokban, nem úgy azt követően a rájátszások során. Szerinte ez nem véletlen: sok minden múlik azon, hogy amellett, hogy egy csapat jó, mit gondolnak róluk a szurkolók, kiről akarnak hallani.

Az is a Thunderhez tartozik, hogy volt játékosuk, James Harden ellenük átlagolja a legtöbb pontot a liga összes csapata közül. A dobóhátvéd Jonathan Feigennek (Houston Chronicle) azt nyilatkozta, hogy különleges érzés neki Oklahoma Cityben játszani, de nem tudja, miért alakult így, hogy pont ellenük a legeredményesebb. Más érzés neki a Thunder elleni idegenbeli, de minden mérkőzésen arra törekszik, hogy győzzenek - talán otthonosabban érzi magát itt, mint máshol. A Thundernél kezdte el karrierjét, ők váltották valóra az álmát, hogy az NBA-ben játszhasson, úgyhogy mindig kiemelt helyen lesz az OKC a szívében. Dicsérte a közönséget is, akik szerinte fantasztikusak, és jó érzés neki Durant és Russell Westbrook ellen játszani.

James Ham (Comcast) jelentette, hogy a Sacramento Kings dobóhátvédjéért, Marco Belinelliért több együttes is bejelentkezett - az olasz játékos nagyon nehezen találja a helyét a Kingsben, nem is megy neki a játék, de még mindig sokra tartják a korábbi években mutatott teljesítménye miatt. Ham azt is hozzátette, hogy eddig jóval kevesebbet akartak adni Belinelliért az érdeklődők, mint amennyiért a Kings hajlandó megválni tőle - tavaly nyáron egyébként 3 évre 19 millió dollárért írt alá.

A Charlotte Hornetsnél rengeteg a sérült idén (is), egy valaminek azonban örülhettek ma hajnalban: vállműtétje és az azt követő többhónapos rehab után elkezdhette az idényt Michael Kidd-Gilchrist a Portland TrailBlazers elleni összecsapással - igaz, simán kikapott csapata így is. A Miami Heatnél lassan mindenki hadra fogható lesz, ma hajnalban például visszatért Josh McRoberts és Goran Dragic is - előbbi december 9. óta volt maródi a térdével, utóbbi pedig január 13. óta vádlijával, mindketten perclimittel kezdtek természetesen -, így egyedül Hassan Whiteside maradt a sérültlistán a fontosabb játékosok közül, ő január 20. óta nem bevethető csípősérülése miatt, és ma hajnalban sem tudta vállalni a játékot.

Whiteside-hoz hasonlóan a Minnesota Timberwolves dobóhátvédje, Kevin Martin sem volt bevethető ma hajnalban, a Utah Jazz elleni találkozón - hétfő óta sérült jobb csuklójával, ami egyelőre nem akar rendbe jönni. Van azonban még két pozitív hír. Az egyik az, hogy a New York Knicks sztája, Carmelo Anthony bal térdsérülése és két meccsnyi kihagyás után pályára tudott lépni ma hajnalban, nyertek is könnyedén a Phoenix Suns ellen. A másik pedig az, hogy a Sacramento Kings kiscsatára, Rudy Gay elvileg ma este már tudja vállalni a játékot - a hét elején sérült meg a bal szeme. Azt egyelőre nem tudni, hogy fog-e viselni védőszemüveget vagy sem, de a lényeg, hogy játszik.

Ha már szóba kerültek a Heat felépülői, akkor térjünk ki egy kicsit Dwyane Wade-re, aki Jason Liesernek (Palm Beach Post) azt mondta, hogy mióta LeBron James elhagyta a franchise-t, azóta mindenhol nagyobb örömmel fogadják őt, még nem volt olyan hely, ahol ne látott volna legalább egy-két Wade-mezes embert. A szurkolók támogatják, ez pedig nagyon jól esik neki. A Barclays Centerben egyébként nagyjából a csarnok fele Heat-drukker volt, amiről annyit mondott Wade, hogy mindig jó érzés ott játszani, mert akkor is elhihetik vele a nézők, hogy jó, amikor nem az. Ha már egy szép mozdulatot csinál, elkezdenek örjöngeni, pedig lényegében még semmit nem tett. Az elmúlt években sokat volt sérült, nem tudott úgy teljesíteni, mint korábban, úgyhogy szerinte annak is örülnek az emberek, hogy most pályára tud lépni, annak pedig pláne, ahogyan játszik.

A korábban a Brooklyn Netsnél a capguru szerepét betöltő Bobby Marks a The Vertical podcastben azt mondta, elképzelhető, hogy Willy Hernangomez a következő szezonban már csatlakozik a New York Knickshez. A fiatal spanyol centert az előző draft 35. helyén választotta a Philadelphia Sixers, de elcserélték játékjogait a Knickshez. Hernangomeznek 2017-ig van szerződése a Real Madriddal, tehát utolsó szezonjából ki kell vásárolnia a New Yorknak, ha azt szeretnék, hogy már idén nyáron csatlakozzon hozzájuk.

És ha már a Knicks, akkor zárjunk velük: a The Verticalban Kristaps Porzingis és a draftolása volt a téma, amelyben több érdekes dolog is elhangzott Az egyik az, hogy az Orlando Magic GM-je, Rob Hennigan odáig ment 2014-ben, hogy ígéretet tettek a lett magasembernek, hogy kiválasztják a 12. helyen akkor is, ha marad még egy évet a Sevillában - akkor is jelentkezett a játékosbörzére Porzingis, de később kihúzatta a nevét, mert még nem érezte magát készen erre. A másik dolog pedig az, hogy nagyon nem akart a Philadelphia Sixershez kerülni, ezért ügynöke, Andy Miller sem az orvosi, sem a fizikai felmérő eredményeit nem közölte a Sixersszel, privát edzést sem biztosítottak a Phillynek, és még interjúzni sem ülhettek le Sam Hinkie-ék Porzingisszel.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus