Hírmorzsák 2016-02-13 (21:30)

Tárgyalt a Celtics, a Knicks és a Cavs Love és Melo cseréjéről - Anthony kijelentette, hogy nem megy sehova, LeBron szerint is kacsa a pletyka. James szeretett volna nap mint nap Popovich mellett dolgozni. Lowry azt hitte 2013 decemberében, hogy a Knickshez cserélik, Dolan nem mert még egyszer Masai Ujirivel üzletet kötni. Bosh vádlisérülés miatt lemondta az All-Start - ma éjszaka a tripladobón McCollum, holnap a főmeccsen Horford helyettesíti. Top10 Off-Def halmazábra. Popovich levédekezte Kobe-t (videó). Bryant megkapta az összes eddigi Air Jordant a Jordan Brandtől visszavonulása miatt.

A ma hajnal vezető híre volt, hogy Frank Isola (New York Daily News) értesülései szerint a Boston Celtics és a Cleveland Cavaliers Kevin Love cseréjéről tárgyaltak, sőt, a New York Knickset is próbálták bevonni, hogy Carmelo Anthony is bekerüljön a cserébe. A Knicks állítólag draftjogokat és játékosokat kapott volna, akik közül az egyik Tyimofej Mozgov lett volna, Melo ment volna a Cavshez, Love pedig Bostonba - azért van múlt időben a dolog, mert Isola úgy tudja, a puhatolózó beszélgetéseknél nem mentek tovább a tárgyalások. Az újságíró szerint a Celtics Love-ra koncentrál mindenképpen, Melónak pedig szintén opció lehet a Celtics, de a Los Angeles Clippers is.

Melót megkérdezték Torontóban arról, hogy gondolkodott-e már azon, hogy a jövőjét egy gyenge csapatban akarja-e tölteni, de azt mondta, hogy egyelőre nem. Eljön az idő, amikor ezt önmagában, a családjával és a csapatával tisztáznia kell, de ennek nem most van itt az ideje. Ezt követően pattant ki az előbb említett pletyka, erre konkrétan annyit mondott Anthony, hogy ő bizony nem megy sehova - mivel no-trade lehetőség van a szerződésében, így rajta is múlik, elcserélik-e. A Sirius XM NBA Radiónak Carmelo elmondta, mindig vannak ilyen pletykák, de nem figyel oda ezekre. LeBron Jamest is kérdezték a Love-részéről a dolognak, szerinte hamis híresztelések ezek.

LeBron Gregg Popovich-ról is beszélt Torontóban. James a USA Today-nek azt nyilatkozta, hogy nagyon sokat tanult abból is, hogy a San Antonio Spurs vezetőedzőjét kívülről figyelhette, és nagyon sajnálja, hogy napi szinten nem lehetett ott soha Popovich mellett, bárcsak tehette volna. A Cavs sztárja szerint a tréner minden idők egyik legnagyobb kosaras elméje, és azért szeretett volna folyamatosan a közelében lenni, hogy megnézze, hogyan végzi a dolgát, hogyan gondolkodik. Azt nem mondja, hogy ő is hasonló szinten gondolkodik, mint Popovich, mert sokkal nagyobb tapasztalata van a Spurs mesterének, de úgy érzi, hogy ő is magas kosár IQ-val rendelkezik.

Ha már New York-i cserepletykák, akkor itt lehet megemlíteni, hogy a Toronto Raptors irányítója, Kyle Lowry Jeff Zillgittnek (USA Today) elmondta, azt hitte 2013 decemberében, hogy a Knicks - Raptors csere megköttetett, amelyben ő New Yorkba került volna, Iman Shumpert, Metta World Peace és egy első körös pick pedig Torontóba. A hírek szerint egyébként James Dolan, a Knicks tulajdonosa mondott nemet az üzletre, méghozzá azért, mert már félt Masai Ujiritől - a Raptors GM-je az Anthony- és az Andrea Bargnani-féle cserékben már lehúzta a New Yorkot (előbbit még Denverben húzta meg), Dolan pedig tartott tőle, hogy ugyanez fordult volna elő Lowry esetében is.

Az All-Star gálához tartozik, hogy a Miami Heat erőcsatára, Chris Bosh lemondta a részvételt vádlisérülés miatt - helyét ma éjszaka, a tripladobón a Portland TrailBlazers dobóhátvédje, CJ McCollum veszi át, holnap este, a főmeccsen pedig az Atlanta Hawks centere, Al Horford.

Az új Top10 támadási és védekezési hatékonyság - életkor táblázaton látszik, hogy két új belépő van azok közé a csapatok közé, akik elöl és hátul is a liga legjobbjai közé tartoznak: már a Boston Celtics és a Los Angeles Clippers is Top10-es az Off és a Def Ratinget (100 támadásra vetített dobott, illetve kapott pontok) nézve is.

A Milwaukee Bucks hátvédje, Greivis Vasquez azt mondta Marc J. Spearsnek (Yahoo Sports), hogy 3-4 héten belül visszatérhet, miután decemberben egy bokaműtéten esett át.

Jöjjenek a könnyedebb témák. Egyrészt a már említett Gregg Popovich az All-Star edzésen levédekezte Kobe Bryantet.

Bryant pedig az All-Star hétvégén a Jordan Brandtől megkapta az összes eddigi Air Jordant, az I-től a XXX-ig, visszavonulásaként ajándékba:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus