Hírmorzsák 2016-02-24 (22:00)

A Heat azt akarja, hogy Bosh ne lépjen pályára ebben az idényben. A Miami március 8-ig nem igazol senkit. Asik kettő (boka), Stanley Johnson egy hetet (váll) hagyhat ki. Irving poloskák miatt volt rosszul a Thunder ellen. LeBron jobban érzi magát, mint tavaly. Melo és Rambis szerint nem lehet beletörődni a vereségekbe, Anthony és Dolan is pipa volt a Toronto elleni zakót követően. Carmelo szerint Phil Jackson nem lesz többé edző. Wall nem akarja elpocsékolni ezt a szezont Durant miatt - úgy érzi, hogy Top3 irányító Curry és Westbrook mögött. Nincs gond Durant és Westbrook között. Rose úgy érzi, visszatért. Byron Scott szerint nem akarnak direkt veszíteni.

Adrian Wojnarowski (The Vertical, Yahoo Sports) értesülései szerint a Miami Heat próbálja rávenni Chris Bosh-t, hogy hagyja ki ezt az idényt is - mint ismert, tavaly a tüdejében, idén pedig a vádlijánál találtak vérrögöt az All-Star szünetben. Az előző idényt a diagnózis után teljes mértékben kihagyta, a Heat pedig nem szeretné, ha valami baja lenne - állítólag a csapatorvosok aggódnak az egészségi állapotáért. Bosh a következő 24 órában találkozik Mickey Arison tulajdonossal és Pat Riley elnökkel is, hogy közösen dűlőre jussanak idei szezonjával kapcsolatban.

Az is a Heathez tartozik, hogy a Miami Herald jelentette, március 8-ig valószínűleg nem fognak játékost igazolni. A dolognak egész egyszerűen anyagi megfontolása van - ha 8-a előtt igazolnak veterán minimumért, akkor a luxusadó fölé mennek, ha ezt követően, akkor viszont nem. Ha eltelt 8-a, akkor több D-Ligás kosaras mellett Dorell Wright, Jason Thompson, Tony Wroten és Jordan Crawford is szóba kerülhet majd náluk az újság információi szerint.

A sérülésekhez tartozik, hogy a New Orleans Pelicans vezetőedzője, Alvin Gentry Justin Verriernek (ESPN) azt nyilatkozta, hogy Ömer Asik két hetet kihagyhat jobb bokasérülése miatt. A tréner szerint még jobban is alakultak a dolgok, mint ahogy először kinézett. Talán két hetet kell kihagynia, de ez majd kiderül, reménykednek benne, hogy gyorsan gyógyul a török center. A Detroit Pistonsnál pedig Stanley Johnson legalább egy hétig nem lesz bevethető, miután meghúzta a jobb vállát. A Cleveland Cavaliersnél Kyrie Irving állítólag belázasodott az Oklahoma City Thunder elleni meccsen, ezért szállt ki az első félidőben, de elmondása szerint az oklahomai Skirvin Hilton Hotelben lévő poloskák miatt volt rosszul, azok csípték meg.

Ha már a Cavs, akkor itt lehet megemlíteni, hogy LeBron James Dave McMenaminnek (ESPN) elmondta, 10-szer jobban érzi magát, mint egy évvel ezelőtt. Akkor egyszerűen fáradt volt és minden baja volt, most azonban sokkal jobb a helyzet - idén csak egy mérkőzést ült egyelőre ki. James azt is bevallotta, hogy a zsinórban 5 döntő miatt kicsit "elhasználtnak" érzi magát - szerinte 13 éves profi karrier után nincs olyan játékos, aki felkel reggel és azt mondja, hogy nagyszerűen érzi magát. Semmi baja nincs amúgy, de olyan jól már sosem lesz, mint például volt 23 évesen.

A New York Knicks sztárja, Carmelo Anthony egyre kevésbé nyugodt, a Toronto Raptors elleni kiütéses vereséget követően például láthatóan idegesen nyilatkozott az újságíróknak. Melo azt mondta, hogy a győzelem-vereség mutatójuktól függetlenül nehéz elfogadni a vereséget, egyszerűen nem lehet elégedett az ember azzal, amikor folyamatosan bukják a meccseket. Anthony azt is hozzátette, hogy szerinte nem a taktikával van a gond, egyszerűen jobban kellene akarniuk a pályán, nagyobb versenyszellemre lenne szükség. A hangulatáról annyit mondott Carmelo, hogy jobb, ha hazamegy és megnyugszik kicsit, kiengedi a gőzt.

A hírek szerint egyébként a csapat tulaja, James Dolan is kifejezetten pipa volt a kanadaiak ellen elbukott összecsapás után - a legutóbbi 14 találkozóból 12-t elveszített az együttes és 1-3-ra állnak Derek Fisher menesztése óta.

Az ideiglenes vezetőedző, Kurt Rambis is elmondta, hogy nem fogadhatják el a jelenlegi helyzetet semmilyen szinten - csapatként, egyénenként, a szakmai stábban, sehogy sem törődhetnek bele a vereségekbe. Azt szeretné, ha játékosai dühösek és idegesek lennének, mert ez a jó hozzáállás most. A tréner azt nyilatkozta, hogy több lehetőséget is megvizsgálnak, beszélni fognak a játékosokkal és a stáb tagjaival is - lehet, hogy változtatni fognak a kezdőn. Magasabb szinten, több energiával, hosszabb ideig kell jól játszaniuk - gyakorlatilag tehát minden bajuk van.

Melo nyilatkozott Phil Jacksonnal kapcsolatban is - az elnökről felmerült, hogy megint leül talán a kispadra vezetőedzőnek, de Anthony Stefan Bondynak (New York Daily News) elmondta, ez nem fog megtörténni, azok az idők elmúltak, amikor Jackson edzősködött. Carmelo egyébként bevallotta, hogy valószínűleg kevésbé szoros a kapcsolata Jacksonnal, mint Kobe Bryantéknek vagy Michael Jordanéknek volt, hiszen az edzőlegenda most már ideje nagy részében a vezetőségi teendőket látja el, nem a pályán van, így nem is alakulhatott ki hasonló kötelék közöttük.

A Washington Wizards irányítója, John Wall a The Vertical Podcastben elmondta, hogy tudja, a csapat nyári célja Kevin Durant megszerzése, de neki nincs ideje, nem akarja ezt a szezont elpocsékolni. Az első három idényében nem jutott PO-ba, tudja, milyen érzés ez, milyen az, amikor hosszabb nyár áll az ember rendelkezésére, de nem szeretné újra átélni ezt. A TV-ben akar lenni a rájátszásban is, szerinte a város is ezt szeretné, és nem úgy akar elhíresülni, mint lúzer, hanem azt akarja, hogy győztesként tekintsenek rá - mióta megtapasztalta, milyen a rájátszás, szeretne minden egyes évben odáig jutni, amikor csak lehetősége van rá.

Wall kitért saját magára is. Elmondása szerint úgy érzi, hogy még mindig sokan átnéznek rajta - azt mondják, hogy nincs a legjobb 5 irányító között, márpedig szerinte a Top3-ba tartozik, csak Steph Curryt és Russell Westbrookot tenné maga elé. Curry szerinte külön kategóriát alkot, Westbrook pedig tripla-duplákat szállít és nyernek a Thunderrel. Véleménye szerint más nincs előtte, de azt fogja csinálni, amit eddig is: megpróbál minél jobban játszani, ha pedig jönnek a győzelmek is, akkor szerinte a játéka önmagáért fog majd beszélni. Szeretne egy komoly örökséget hagyni maga után, úgyhogy szeretne nagyobb reflektorfénybe kerülni.

Ha már szóba került Durant: Zach Lowe (ESPN) jelentette, hogy a kiscsatár és Russell Westbrook nagyon jóban vannak egymással annak ellenére is, hogy volt egy kisebb összezördülés azon, hogy utóbbi nagyobb szerepet kapott támadásban - ha így is volt, valószínűleg ezen túlléptek már.

Wallról térjünk át egy másik irányítóra, a Chicago Bulls egyesére, Derrick Rose-ra, aki 19.2 pontot átlagol ebben a naptári évben. Rose Nick Friedellnek (ESPN) elmondta, hogy úgy érzi, visszatért. Csak a játékra koncentrál, és bármit megcsinál, amire a csapatának szüksége van a győzelem megszerzésére. Elég sok középtávoli tempót vállal, a betörések is egyre jobban mennek neki - próbálja kombinálni a játékát, hogy minél kiismerhetetlenebb legyen.

Wallhoz hasonló nyilatkozatot tett a Los Angeles Lakers vezetőedzője, Byron Scott is, aki Mike Bresnahannel (Los Angeles Times) közölte, hogy nem próbálnak direkt veszíteni, mert ez nem a megfelelő módja annak, hogy képviseljék a csapatot. Szerinte az nagyon rossz ómen, ha valaki azért bukja a mérkőzéseket, hogy megtarthassa a saját draftjogát. Szerinte a Lakers soha nem volt ilyen klub és nem is lesz ilyen sosem, úgyhogy még zárt ajtók mögött sem mondta soha játékosnak vagy edzőnek, hogy direkt veszítsenek meccseket azért, hogy a picket megtarthassák. Edzőként nem mondhat olyat sosem, hogy ha még pár dobást kihagynak és párszor eladják a labdát, akkor megvan a vereség - minden összecsapást próbálnak megnyerni.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus