Hírmorzsák 2016-04-18 (10:30)

Kobe-t már szeretné a TNT az Inside the NBA-be csábítani. Stan Van Gundy meccs közben bírózott kicsit, mérkőzés után viszont elmondta, nem a játékvezetők miatt kaptak ki a Cavstől. Luke Walton már interjúzott a Nets-cel és a Knicksszel is, de Phil Jacksonnak megmondta, jelenleg nem érdekli a New York kispadja. Atkinsont tartja a legtöbb vezető a vezetőedzői posztra leginkább kész segédedzőnek. A Dallasnál Barea (ágyék) biztosan nem játszik a következő meccsen, Deron Williams (sportsérv) pedig valószínűleg szintén kihagyja a találkozót. DeAndre Jordan büntetőzése semmivel nem lett jobb, sőt... (videó)

A TMZ jelentette, hogy a TNT már megkereste Kobe Bryantet, hogy felmérjék, mennyire szeretne csatlakozni az "Inside the NBA" című műsorhoz. Azt nem tudni, hogy már erre a PO-ra számolnának-e vele vagy hosszabb távon, de Shaquille O'Neal és Kenny Smith is elmondták nyilvánosan is, hogy szeretnék, ha Kobe csatlakozna hozzájuk, Bryant viszont természetesen még egyelőre nem döntött, csak most hagyta abba pályafutását.

Tegnap este a Detroit Pistons kikapott a Cleveland Cavalierstől, Stan Van Gundy pedig már az első negyed után készített interjújában szóba hozta a játékvezetést. SVG Lisa Saltersnek elmondta, hogy több fújáson is felkapták a vizet játékosai, de meg kell érteniük, hogy LeBron az LeBron, nem fognak rá támadóhibákat fújni - azt csinál a pályán, amit akar, erre számítaniuk kell. A meccs után azt mondta Van Gundy, hogy a végére azért kiegyensúlyozott lett a fújás, de az elején elengedtek Jamesnek két elég egyértelmű támadóhibát. Ez viszont csak két ítélet egy egész meccsen, és nem emiatt kaptak ki - összességében jó volt a játékvezetés, voltak hibák mindkét oldalra, de a játékosok döntöttek a pályán, ahogyan annak lennie is kell.

Marc Berman (New York Post) információi szerint Luke Walton már interjúzott is a New York Knicksszel és a Brooklyn Nets-cel - utóbbiaknál már nincs versenyben, tegnap este volt róla szó, hogy Kenny Atkinson irányítja majd az együttest, a Knickstől pedig Phil Jackson telefonon beszélt a Golden State Warriors segédedzőjével. A Warriors engedélyt adott az interjúkra mindaddig, amíg ez nem zavar be a PO-jukba, viszont Frank Isola és Stefan Bondy (New York Daily News) értesülései szerint Walton megmondta Jacksonnak, hogy egyelőre nem érdekli a Knicks vezetőedzői pozíciója.

A Brooklyn Nets edzőkereséséhez és Atkinson kinevezéséhez tartozik, hogy Adrian Wojnarowski (The Vertical, Yahoo Sports) forrásai szerint a csapat GM-je, Sean Marks több jelölttel is beszélt az elmúlt hetekben, de régóta kiszemelte már Atkinsont. Pár napja kezdtek el tárgyalni a részletekről, és megegyezésre is jutottak a hétvége folyamán - a legtöbb ligában dolgozó vezető szerint Atkinson az a segédedző, aki a leginkább készen áll arra, hogy átvegyen egy csapatot vezetőedzőként is

A Dallas Mavericks erősen tartalékos lesz az Oklahoma City Thunder elleni második mérkőzésen is - tegnap írtunk róla, hogy David Lee biztosan nem játszik, de ágyéksérülése miatt JJ Barea sem lesz bevethető, sőt, Tim MacMahon (ESPN Dallas) információi szerint az egész sorozat hátralévő részére kérdéses a játéka, Deron Williams pedig sportsérvvel küzd, ezért ő valószínűleg szintén nem fog pályára lépni a második találkozón.

A végére pedig a Los Angeles Clippers centere, DeAndre Jordan maradt - a büntetőzése továbbra sem az igazi, így kezdte a rájátszást:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus