Hírmorzsák 2016-05-10 (21:45)

Draymond Green szerint a Blazersnek vége, Lillard szerint nem fogják feladni a küzdelmet. Steph Curry egyhangúan lett az MVP - Livingston kiállítása miatt többet játszott ma hajnalban, mint tervezték. Whiteside a Raptors elleni 5. meccsen sem játszik. Embiid elvileg a szezonnyitóra játékra kész lesz. A Memphisnél Lionel Hollins lehet a régi-új vezetőedző. Curry jelezte külön is, ő bizony visszatért (videó).

Nemrég beszámoltunk róla külön is, hogy Steph Curry lett a liga történetének első játékosa, aki egyhangú szavazással lett MVP.

Szintén a Golden State Warriors irányítójához tartozik, hogy ma hajnalban jóval többet játszott, mint azt a csapat tervezte - elvileg nagyjából 25 percet akarták játszatni, de Shaun Livingston kiállítása borította a terveket, ezt elmondta Steve Kerr vezetőedző is. A tréner szerint elég nehéz helyzetbe kerültek, mert csak meg akarták nézni, mennyit bír Curry, de így engedniük kellett játszani - miután bemelegedett, látták, hogy nincs baj, nem fáradt. Curry az első 9 hármasát kihagyta, de 17 pontot dobott a hosszabbításban, amire annyit mondott, hogy magabiztos volt végig - szerinte nem lehet gond az önbizalmával annak, aki 9 triplát kihagy, de továbbra is vállalja a dobásokat.

Ugyancsak a bajnokhoz tartozik, hogy Draymond Green a Portland TrailBlazers elleni negyedik meccset követően azt nyilatkozta, hogy szerinte az oregoniaknak vége van. Green ezt követően visszakérdezett, hogy ha ő nem gondolja így, akkor mégis ki? 3-1-re vezetnek, most pedig otthon játszhatnak majd, csak rajtuk múlik, hogy befejezik-e a párharcot - bízik a csapattársaiban és az egész csapatban, hogy ez meg is fog történni. Megcsinálták, amit meg kellett: megvédték a hazai pályát, idegenben nyertek egyet, úgyhogy innentől az ő kezükben van a továbblépés, ezért gondolja, hogy a Blazersnek annyi. Azt is elmondta az erőcsatár, hogy semmi gondja nincs azzal, ha ezt a Portland motivációként használja, szívesen mondott olyat, amit céltáblaként használhat az ellenfél.

A Blazers irányítója, Damian Lillard még Green mondandója előtt azt nyilatkozta, hogy egyáltalán nem adták fel a harcot, szeretnék, ha tisztelné őket a Warriors, illetve ha tudná ellenfelük, hogy nem feltétlenül alakulnak majd úgy a dolgok, ahogyan azt mindenki várja. Nem fognak rajtuk átgázolni, ők pedig nem fognak félni a Golden State-től.

A Miami Heatnél már most biztos, hogy a Toronto Raptors elleni ötödik mérkőzésen Hassan Whiteside megint nem léphet pályára, el sem utazott a csapattal Kanadába - mint ismert, MCL-húzódása van, jó eséllyel a kanadaiak ellen már nem látjuk a centert, bár állapotáról pontosabbat nem árult el a csapat.

A Philadelphia Sixers vezetőedzője, Brett Brown a SportsRadio 94WIP adásában elmondta, szerinte Joel Embiid ott lesz a 2016/17-es szezonnyitón a pályán.

Ronald Tillery (Memphis Commercial Appeal) értesülései szerint a Memphis Grizzlies azon is gondolkodik, hogy újra Lionel Hollins legyen a gárda vezetőedzője - ő volt Dave Joerger előtt a tréner, 2012/13-ban még ő irányította az együttest. Hollins másfél évet lehúzott a Brooklyn Netsnél ezt követően, és mivel jóban van a gárda magjának túlnyomó többségével, így várhatóan jó fogadtatása lenne kinevezésének a játékosok között. Az is igaz, hogy ez a pletyka egyelőre csak abból indult ki, hogy a Grizzlies GM-jét, Chris Wallace-t és Hollinst látták együtt ebédelni.

A végére pedig térjünk vissza Steph Curryre, ha valaki nem vette volna észre, hogy visszatért:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus