Hírmorzsák 2016-05-11 (21:00)

Dr J szerint jelenleg a Cavs a favorit a bajnoki cím megnyerésére. Melo mindenképpen marad a Knicksnél, de szívesen látná Blattet a vezetőedzői poszton. Kurt Rambis a Knicks vezetőivel van a chicagói draftfelmérőn. Jimmy Butler képviseli a Bullst a lotteryn. Bazemore szívesen maradna a Hawksnál, Millsap szerint ugyanaz történt csapattársával, ami korábban DeMarre Carroll-lal. Dragic utólag kapott technikait és pénzbüntetést (videó). Két segédedzőt elenged a Kings, ketten maradnak. Ben Simmonst már párhuzamba állította LeBronnal a SLAM Magazin.

A Philadelphia Sixers ikonja, Dr J, azaz Julius Erving Sam Gardnernek (FOX Sports) azt nyilatkozta, hogy szerinte a Cleveland Cavaliers a favorit a bajnokság megnyerésére. Minden idők egyik legjobb kiscsatára szerint szinte közmegegyezés, hogy jobbak a nyugati csapatok, de bárki nyeri is a nyugati főcsoportot, nagyon nehéz dolga lesz a Cavsszel támadásban és védekezésben is, a jelenlegi ohiói alakulat ugyanis nem az, amely az alapszakaszban játszott. Erving szerint jelenleg az összes versenyben lévő csapatnál jobb kosárlabdát játszik a Cleveland

Marc Berman (New York Post) értesülései szerint Carmelo Anthony szívesen látná David Blattet a New York Knicks vezetőedzői posztján - Melo állítólag úgy érzi, hogy a hatalmas nemzetközi tapasztalata miatt Blatt jobb lenne Kristaps Porzingis szempontjából, mint Kurt Rambis. Anthony a hírek szerint jó kapcsolatot ápol Rambisszel is, de vannak fenntartásai azzal kapcsolatban, hogy mást gyakorlatilag meg sem hallgatnak. Melo azt is elmondta egy Yahoo Finance-nek adott interjúban, hogy nem fog lemondani no-trade lehetőségéről, így a következő szezonban is a Knicks játékosa lesz.

Rambis közben a chicagói draft felmérőn van több Knicks-vezetővel együtt, ez még egy jel arra, hogy valószínűleg ő marad az együttes vezetőedzője. A New Yorknak egyetlen draftjoga sincs erre az évre, de Ian Begley (ESPN) forrásai szerint egy második körösért szívesen cserélnek, ha találnak valakit, aki megéri a fáradozást.

A Chicago Bullst Jimmy Butler képviseli majd a május 17-ei lotteryn. Ez általában túl sokat nem jelent, a Bulls esetében viszont azért lehet ez érdekes, mert azt jelezheti, hogy a swingmannel tényleg hosszútávon számolnak, bármennyire nem ápol jó kapcsolatot a vezetőséggel. A Chicago legutoljára 2008-ban járt a lotteryn, akkor 1.7% eséllyel is behúzták az 1/1-et és vele Derrick Rose-t.

Az Atlanta Hawks swingmanje, Kent Bazemore Chris Vivlamore-nak (Atlanta Journal-Constitution) elmondta, amit korábban is: szívesen térne vissza a csapathoz - szabadügynök lesz július 1-jétől. Érzése szerint az elmúlt két évben nagyon sokat lépett előre játékban és emberként is - beért és kezdi kialakítani a saját életét úgy, ahogyan szeretné, úgyhogy Atlanta mindig is különleges helyet foglal majd el a szívében. Paul Millsap azt mondta, hogy ugyanaz történt Bazemore-ral is, mint ami korábban DeMarre Carroll-lal - megkapta a lehetőséget, jól használták, így kivirágzott. Szeretik Bazemore-t és nagyra értékelik, amit a csapathoz hozzátesz, úgyhogy természetesen szeretnék, ha maradna az együttesnél.

A Sacramento Kings szakmai stábjában változások lesznek, ahogyan arra lehetett is számítani az edzőváltás után. Nancy Lieberman és Corliss Williamson valószínűleg maradnak Dave Joerger segédei, de Chad Iske-t és John Welch-et szélnek ereszti a Kings.

A Miami Heat irányítója, Goran Dragic utólag kapott egy technikait és 2000 dolláros büntetést, mert meglegyintette Cory Joseph-et a Toronto Raptors elleni sorozat negyedik találkozóján:

A végére pedig a Top2-be várt Ben Simmons maradt, aki a SLAM Magazin címlapjára került a minap, méghozzá ugyanolyan beállításban, mint anno LeBron James:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus