Hírmorzsák 2016-07-24 (10:30)

George szerint elég jó a Pacers kerete ahhoz, hogy felvegyék a versenyt a Cavsszel. Krzyzewski szerint élete formájában van George. Irving szerint George érezhetően változott a sérülése után. A Celtics nem akar sokat feláldozni Okaforért. Crowder célja az, hogy PO-párharcot nyerjenek végre, szerinte a Boston plafonja a keleti döntő, a Raptors miatt nem aggódik. DeMarre Carroll szerint látszik, hogy Crowder még sosem járt a keleti döntő szintjén, ők majd a pályán bizonyítanak, nem a sajtóban. Curry szerint Barkley legújabb kijelentései csak annyit jelentenek, hogy jó dolgok fognak velük történni. Shaq, mint DJ Diesel (videó). Embiid szerint Sam Hinkie a GOAT.

 

Az Indiana Pacers sztárja, Paul George Michael Lee-nek (The Vertical, Yahoo Sports) azt nyilatkozta, hogy a nyári változtatások után már csak rajta múlik, hogy bajnokesélyesek lesznek-e vagy sem. Olyan tehetséges keret jött össze most a Pacersnél, hogy úgy érzi, van esélyük felvenni a versenyt a Cleveland Cavaliersszel. Azt is hozzátette a kiscsatár, hogy most csak az olimpiai aranyérem megszerzésére koncentrál, mert nagyon régóta vár már erre. Mike Krzyzewski, a válogatott vezetőedzője szerint élete legjobb formájában van George.

A Cavs és a Team USA irányítója, Kyrie Irving dicsérte George-ot - szerinte teljesen más az aurája a Pacers játékosának. Irving szerint az olyan nehézségek és akadályok, amiken George átesett az elmúlt két évben, olyan szinten formálják egy ember életét, ahogyan semmi más. Egyikőjük sem volt ott, amikor a rehabját végezte, amikor próbálta kitalálni, mi legyen a következő lépés, vagy amikor az életéről és arról gondolkodott George, hogyan térhet vissza sikeresen. Irving szerint emiatt más George személyisége most, mint amilyen volt, és ezt lehet is érezni - rengeteg dologgal kellett egyedül megküzdenie.

Keith Pompey (Philadelphia Inquirer) információi szerint a Boston Celtics nem nagyon akar túl sok mindent feladni Jahlil Okaforért. A hírek szerint a Celtics aggódik Okafor pályán kívüli ügyei miatt - pont Bostonban volt egy balhéja egy éjszakai bár előtt, de fogtak rá fegyvert is egy másik esetnél, és kapcsolták le a rendőrök 108 mérföld/órás gyorshajtás miatt is. A Philly az egyik magasemberét mindenképpen mozdítani akarja, de a megfelelő ellenértékért, úgyhogy itt patthelyzet alakulhat ki könnyedén.

A Boston kiscsatára, Jae Crowder Tom Westerholmnak (MassLive) elmondta, hogy hallott arról, hogy a Bleacher Report 59 győztelmet jósol számukra, ami rengeteg, de igazából az ő célja inkább az, hogy túljussanak végre a rájátszás első körén. Crowder úgy érzi, hogy jelenleg a keleti döntő a plafon a számukra - a Cleveland a legjobb csapat a főcsoportban, de a Toronto Raptors miatt nem aggódnak. Azt tudja, hogy képesek meccseket nyerni, de PO-párharcot is nagyon szeretne most már - úgy érzi, erre jó esélyeik vannak.

A Toronto kiscsatára, DeMarre Carroll válaszolt is a kijelentésekre Jeff Blairnek (Sportsnet). Carroll szerint látszik, hogy Crowder sosem járt még a keleti főcsoport döntőjében vagy ilyen magasságok közelében. Ő egymás utáni években kétszer is, tudja, hogy milyen rengeteg dolog kell ahhoz, hogy ez sikerüljön. Neki és a Raptorsnak is megfelel egyébként, ha nem foglalkoznak velük annyit - ők csak teszik a dolgukat, aztán az idény végén úgyis mindenki ott végez, ahol végeznie kell. Nekik nem kell a felhajtás vagy az, hogy a TNT-n és az NBA TV-n folyamatosan róluk legyen szó. Carroll szerint fontos, hogy egészségesek legyenek a szezon során, főleg a PO kezdetére, de ha ez megvan, a határ a csillagos ég számukra. Őket nem érdekli, ki mit mond, hadd mondjon Crowder, amit akar, helyettük majd a játékuk beszél - reményei szerint a befektetett munkával egyszer bajnoki címet is ünnepelhetnek Torontóban.

Tegnap este volt arról szó, hogy Charles Barkley-nak újra megvolt a véleménye a Golden State Warriorsről. Egy szurkoló rákérdezett erre Steph Currynél az American Century Championship nevű golfrendezvényen (Barkley is itt nyilatkozott), hogy mit szól hozzá, amit a Warriors irányítója elintézett annyival, hogy semmi gond nincs ezzel, Barkley véleménye csak annyit jelent, hogy jó dolgok fognak velük történni.

Ha már Barkley, akkor az off-szezonok másik "mókamesteréről", Shaquille O'Nealről is emlékezzünk meg, aki a TMZ Sports értesülései szerint nagyjából 1 órás szettet nyomott a belgiumi Tomorrowland nevű háromnapos fesztiválon. DJ Diesel előadásából némi ízelítő:

A végére pedig ezúttal a Philadelphia Sixers centere, Joel Embiid maradt, aki instagramra kirakott egy képet Sam Hinkie-vel, akire azt írta, hogy The GOAT (minden idők legnagyobbja). Azt nem tudni, hogy Embiid direkt olyan képet választott-e, amin ő maga is fekszik a nevetéstől, vagy csak így sikerült...

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus