Hírmorzsák 2016-08-11 (22:15)

Melo szerint három olimpiai arannyal úgy is lehet sikeres karrierje, ha nem nyer NBA bajnoki címet. DeAndre Jordan szerint Draymond Greennel most nagyon jóban vannak, augusztus 22-én azonban ennek vége. Az ausztrálok pihentetni akartak a Team USA elleni második félidőben. Bogut szerint nem a morális győzelmek miatt indultak az olimpián, aranyat akarnak nyerni. Ronnie Price 2 évre 5 millióért a Thundernél. Draymond Greent nagyon emlékeztette Irving triplája a döntő egyik jelenetére. Bendert, Jaylen Brownt, Chrisst, Dunnt, Ingramet és Makert kérdezték arról, ki minden idők legnagyobb kosarasa.

A Team USA pontkirálya, Carmelo Anthony Marc Steinnel (ESPN) beszélgetett, akinek elmondta, hogy nem feltétlenül nevezné csalódásnak karrierjét akkor, ha nem tudna bajnoki címet szerezni. A New York Knicks sztárja azt mondta, hogy a legtöbb játékosnak egy olimpiai aranyérem sem jön össze, nemhogy három. Ő boldog lenne, ha úgy hagyhatná abba a pályafutását, hogy tudja, mindent ennek a sportágnak adott, és magas szinten játszott folyamatosan - a középiskolában, az egyetemen, ahol NCAA bajnok lett, illetve a lehetséges három olimpiai arannyal felnőtt szinten is. Azt is hozzátette, hogy meg kell várni karrierje végét, hogy biztosan ki tudja jelenteni, illetve át tudja gondolni, hogy kiváló pályafutása volt-e NBA bajnoki cím nélkül is vagy sem. Persze a gyűrű megszerzése A cél, hiszen ezért játszik a ligában, de hozzátette, hogy az olimpia különleges, hiszen négy évente van, míg az NBA-ben évente lehet nyerni.

Az amerikai csapatban egyébként jó a hangulat, pedig vannak elég nagy rivalizálások is az érdekelt csapatok között - a Golden State Warriors és a Los Angeles Clippers például évek óta nem nagyon kedvelik egymást. DeAndre Jordan annyit mondott erről még Jason Gay-nek (Wall Street Journal) két napja, hogy négy hónapja nem gondolta volna, hogy ennyire jóban lesz bizonyos emberekkel. Jordan Sean Deveney-nek (Sporting News) azért azt is hozzátette a minap, hogy Draymond Green például nagy haverja most... egészen augusztus 22-ig, amikor vége van ennek az egésznek.

Ha már a Team USA, akkor itt lehet megemlíteni, hogy Stein információi szerint eredetileg pihentették volna az ausztrálok a kezdőiket az amerikaiak elleni meccs második félidejében, és a taktikai repertoárjuknak csak a felét használták volna, hogy ne fedjenek fel mindent Mike Krzyzewskiék előtt, hátha játszik még egymással a két gárda az egyenes kieséses rendszerben. A terv ott bukott, hogy az első félidő után 54-49-re vezettek, és a negyedik negyedben is nagyon szoros volt még a csata, így aztán nem adták fel természetesen a küzdelmet. Sokan dicsérték is az ausztrálokat, de Andrew Bogut elmondta, hogy mindenki úgy csinál, mintha elértek volna valamit. Nem kis, morális győzelmeket akarnak aratni - kikaptak, és emiatt csalódottak is. Nem akar tiszteletlen lenni az amerikaiakkal, de ők sem azért érkeztek az olimpiára, hogy másodikok vagy negyedikek legyenek - az a céljuk, hogy megnyerjék az ötkarikás játékokat.

Shams Charania (The Vertical, Yahoo Sports) forrásai szerint az Oklahoma City Thunder 2 évre 5 millió dollárért leigazolta Ronnie Price-t.

Újoncokat kérdezett meg a Bleacher Report több dologról is, amik közül talán a legérdekesebb az volt, hogy ki szerintük minden idők legjobbja. Dragan Bender rávágta Michael Jordant, de elmondta, hogy Horvátországban mindig is Toni Kukoc játékát próbálta utánozni. Jaylen Brown szerint Kareem Abdul-Jabbar, mert úgy vezeti az örökranglistát a pontoknál, hogy magasember. Nem tudott pattanó után végigszáguldani a pályán, nem volt tripladobása, mégis ő dobta a legtöbb pontot - ez Brown szerint elég hatékony és lenyűgöző teljesítmény. Marquese Chriss azt mondta, hogy LeBron James jó játékos, ő és Jordan között osztaná meg ezt a titulust. Kris Dunn szerint Kobe Bryant, mert Jordant nem igazán látta játszani - ő is hozzátette, hogy valószínűleg Jordan volt az, de az ő nemzedéke Kobe-n nőtt fel, és tisztelni kell az ő nagyságát is. Brandon Ingram szerint sokan Jordant mondanák és ő is, mivel olyan dolgokat tett a Chicago Bulls legendája, amit senki más - hat bajnoki címet nyert és mindenben jó volt. Thon Maker annyit mondott, hogy sok emberre mondták már, hogy a valaha volt legjobb, ő nem is igazán tud választani, mert attól függ, hogy egyéni dominanciát néz vagy csapatsikereket. Jordant mondaná, mert nyerni sosem könnyű, de elég nehezen választ ki egyetlen embert.

A végére pedig Draymond Green üzenete maradt Kyrie Irving ausztrálok elleni tripláját követően - a Golden State Warriors erőcsatárát túlságosan is emlékeztette az a hármas a döntő egy bizonyos, "elég" fontos mozdulatára.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus