Hírmorzsák 2016-09-08 (22:00)

Towns szerint be kell kerülniük a PO-ba - a center jó kapcsolatot ápol Thibodeau-val. Pekovic még mindig nincs játékra kész állapotban. Anthony Davis a szezon kezdetén teljes értékű lesz. Chris Bosh és a Heat a megoldáson dolgoznak, hogy az erőcsatár újra játszhasson. Pau Gasol két éve visszautasította a Spurst, most eljött a megfelelő idő - a válogatottól továbbra sem akar még visszavonulni. Doc Rivers szerint tudták, hogy a Blake Griffin-féle pletykák kamuk - szerinte Ray Allen Top5 fizikai formában van, ha az egész ligát nézzük. Bemutatták a Wizards új harmadik számú mezét. Hat új edzőtábor-meghívott a Magicnél, JJ O'Brien a Bucksnál.

A Minnesota Timberwolves centere, Karl-Anthony Towns Jared Zwerlingnek (nbpa.com) azt nyilatkozta, hogy az egyéni céljai is a csapattól függnek, de egész egyszerűen be kell jutniuk a PO-ba. Különleges produkciót kell nyújtaniuk, de ez az egész csak tőlük függ, dolgozniuk kell azért, hogy ez meg is történhessen. Towns szerint sokkal jobb lesz a most következő szezonban, hiszen egy évnyi tapasztalata már van, amire tud építeni, ráadásul Kevin Garnett mellett tölthette ezt a szezont - tudja, hogy mit kell tennie, és úgy érzi, jobb vezér is lesz. Az új vezetőedzőről, Tom Thibodeau-ról annyit mondott, hogy már most is rengeteget tanult tőle - okos, nagyszerű embernek tartja a trénert, akire nemcsak edzőként, hanem barátként is tekint. Szerinte ennek így is kell lennie, mert ahhoz, hogy magasabb szintre jussanak, egy irányba kell húzniuk - Towns szerint ez most így is van a Minnynél.

A Minnesota másik centere, Nikola Pekovic egyelőre nem fogja felborítani a rotációt, Darren Wolfson (1500 ESPN Twin Cities) információi szerint ugyanis továbbra sem áll készen a játékra a montenegrói játékos. Pekovic már az előző szezonban is csak 12 mérkőzést játszott - 2015 áprilisában műtötték az Achillesét.

A New Orleans Pelicans GM-je, Dell Demps a szezonbérleteseknek tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy Anthony Davis minden bizonnyal teljes értékűen kezdi majd a most következő idényt, semmilyen megkötést nem kell alkalmazni esetében - mint ismert, térd- és vállsérülése miatt kellett idő előtt befejeznie az előző idényt.

Barry Jackson (Miami Herald) forrásai szerint a Miami Heat ugyan nem adott még zöld utat Chris Bosh-nak, viszont legalább tárgyalnak az erőcsatárral és képviselőivel a lehetséges megoldásokról - állítólag a csapat is azt szeretné, ha Bosh visszatérne.

A San Antonio Spurs új magasembere, Pau Gasol a EuroHoops.net munkatársának azt nyilatkozta, hogy már két évvel ezelőtt is képben volt a Spurs, gondolkodott is azon, hogy San Antonióba igazol, de akkor még visszautasította Gregg Popovich-ék ajánlatát, most azonban megfelelő volt az időzítés, hogy a texasi együttes játékosa legyen. Popovich megmondta neki, hogy nagy szerepe lesz a csapatban, és Tim Duncan visszavonulásával a gárda egyik vezére is lesz. Volt arról szó korábban, hogy a Barcelonánál fejezné be pályafutását, de erről azt mondta, hogy mivel a 30-as évei végefelé is az NBA-ben fog még játszani, így csökkentek az esélyei ennek, és egyre kevesebb sansz van rá. A válogatottat továbbra sem akarja feladni, évről-évre fogja eldönteni, hogy vállalja-e vagy sem - attól függ, hogyan bírja fizikailag.

A Los Angeles Clippers vezetőedzője, Doc Rivers Bostonban járt egy jótékonysági rendezvényen, erről volt már szó tegnap este. A tréner még két dologról beszélt az említetteken kívül. Egyrészt elmondása szerint végig tudták, hogy a Blake Griffin-féle pletykák csak kamuk, valamelyik bostoni médiaszemélyiség indította el, de egyelőre nem tudja, hogy ki. Azt is hozzátette Rivers, hogy sajnos Chris Paul és Griffin is szabadügynökök lesznek jövőre - ahogy idén az Oklahoma City Thundernek, jövőre nekik is meg kell ezzel bírkózniuk. Ray Allen is szóba került - róla annyit mondott Rivers, hogy akkor sem tudta, hogy tud ilyen jó állapotban lenni Allen, mikor még játékos volt, most meg pláne, hogy nem is kosarazik, de egészen kitűnő fizikai formában van. Ha most a visszatérés mellett döntene, Top5 formában lenne az egész ligát tekintve, úgyhogy természetesen úgy gondolja, hogy képes lenne még játszani a dobóhátvéd

Több edzőtábor-szerződést is kötöttek ma. A Milwaukee Bucks JJ O'Briennel kötött megállapodást - a 24 éves játékos tavaly a D-Ligában, az Idaho Stampede-nél 46 mérkőzésen 14.1 pontot, 5.3 pattanót, 2.8 gólpasszt és 1.5 szerzett labdát átlagolt, emellett pedig 2 mérkőzésen szerepelt a Utah Jazz színeiben is. Az Orlando Magic hat játékost is meghívott a campre: Nick Johnsont, Kevin Murphy-t, Branden Dawsont, Cliff Alexandert, Arinze Onuakut és Damjan Rudezt.

A végére pedig a Washington Wizards új harmadik számú meze maradt:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus