Hírmorzsák 2016-09-27 (10:45)

LeBron szerint JR Smith nélkül nem nyertek volna tavaly bajnoki címet. A Cavs "agresszív" ajánlatot tett Smith-nek, szétnéztek az irányítók között is (Hinrich, Cole, Chalmers). A Cleveland felajánlotta a bajnoki gyűrűt Varejaónak. Harden lesz a Rockets első számú irányítója. Lakers-médianap: Nick Young, MWP, Russell, Randle és Clarkson. Pierce szerint a Clippers is szupercsapat, ő és a Raptorsnál Lowry is bajnoki címet akarnak nyerni. Embiid szerint 20 éves profi karrierje lesz. Fejlődött Kidd-Gilchrist külső dobása. Ibaka szeretne hosszútávon is a Magicnél maradni. Carter-Williams és Monroe is csak a kispadról érkezik a Bucksnál. Bosh még mindig vissza akar térni. Dirk szerint jól védekezhetnek - majd ha visszavonult. Josh Smith rájött, hogy változtatnia kell, szeretne bizonyítani az NBA-ben. Chris Crawford a Memphisnél.

A Cleveland Cavaliers sztárja, LeBron James JR Smith-ről is beszélt többek között a média napon. LeBron szerint a dobóhátvéd a legkedveltebb tagja a csapatuknak, és nem nagyon akar belemenni jobban, de bízik benne és hiszi, hogy megegyezés fog születni - ezt egyébként többször is elmondta. Szerinte a játékosokon kívül mindenki más is tudja a franchise-on belül, mennyire fontos Smith a Cavsnek, és hogy nélküle nem nyertek volna bajnoki címet az előző idényben. James szerint olyan dimenziót nyit nekik Smith, ami nélküle nincs meg - a pálya mindkét oldalán hasznos, fontos szerepe van a spacingben, és az öltözőben is központi figura. David Griffin GM azt nyilatkozta, hogy nagyon "agresszív" ajánlatot tettek Smith-nek, reményeik szerint ezt el is fogja fogadni, méghozzá hamarosan.

Mo Williams visszavonulása után Griffin és LeBron is azt mondta, hogy ennek ellenére is nagyon rendben van az egyes posztjuk (Kyrie Irving mögött az újonc Kay Felder lesz bevethető jelen állás szerint), de Joe Vardon (Cleveland Plain Dealer) úgy tudja, hogy ettől függetlenül azért szétnéztek a piacon, megkeresték Norris Cole, Kirk Hinrich és Mario Chalmers ügynökét is.

A Cleveland egyébként felajánlott Anderson Varejaónak egy bajnoki gyűrűt (mivel volt játékosuk 2015/16-ban, korábban pedig évekig kitartott a csapatnál jó és rossz időszakokban is, így ez felmerült már korábban is, hiába fejezte be az idényt a másik döntősnél), de a brazil center egyelőre nem döntötte el, hogy elfogadja-e vagy sem.

A pályafutása folytatását tegnap bejelentő Paul Pierce a média napon azt mondta, hogy szerinte a Los Angeles Clippers is szupercsapat, a Golden State Warriors is, illetve ahogy Derrick Rose mondta, a New York Knicks is, szóval legalább három ilyen együttes van a ligában. Azért folytatja a karrierjét még egy idény erejéig, mert szerinte elég tehetséges a Clippers ahhoz, hogy a végső győzelmet is megszerezze, ehhez szeretné hozzásegíteni az együttest

A Los Angeles Lakersnél Nick Young több dologról is beszélt. Egyrészt Uncle P már a beceneve (az idősebb játékosok közé tartozik a keretben), másrészt elmondása szerint D'Angelo Russell-lel maguk mögött hagyták a nézeteltérésüket, harmadrészt pedig azt nyilatkozta, hogy szinte már unalmas Kobe Bryant nélkül az edzőtábor. Russell annyit mondott ez utóbbi témával kapcsolatban, hogy tavaly minden Bryantről szólt, most viszont más van a középpontban - a fiatalok, a szakmai stáb. Metta World Peace szerint a türelem fontos lesz - nem szabad, hogy az befolyásolja őket, mennyi meccset nyernek, csak a céljukra szabad koncentrálni. Julius Randle szerint tavaly mindenki saját magáért, a statisztikákért játszott, ez pedig nem működik - idén más a helyzet, más a légkör. Ha 17 mérkőzést nyer az ember, óriási lesz a nyomás, nem élvezi a játékot, most viszont újra élvezik ezt az egészet - Jordan Clarkson ugyanezt elmondta, majd hozzátette, hogy nagy lehetőségek vannak bennük, hiszen fiatalok, tehetségesek.

A Toronto Raptors irányítójának, Kyle Lowry-nak elég komoly elvárásai vannak, ő ugyanis kijelentette, hogy gyűrűt akar nyerni a most következő idényben, szerinte eljött az ő idejük (mivel tavaly a keleti főcsoport döntőjéig jutottak, így ez azért nem olyan világtól elrugaszkodott). A lehető legtöbbet kell kihozniuk magukból az alapszakaszban - itt kezdődik minden, ebből lehet aztán nekiindulni a PO-nak. A végső célja egyértelműen a bajnoki cím, most viszont még az edzőtáborra kell koncentrálniuk, hogy egy irányba húzzanak, hogy fejlődjenek, és hogy a rájuk jellemző védekezés meglegyen.

A Philadelphia Sixers centere, Joel Embiid az újságírók kérdésére elmondta, hogy az eddigi sérülései ellenére hosszú, 20 éves profi pályafutást gondol magának. Elmondása szerint ő "post player", a palánk közelében akar játszani, azt a területet akarja dominálni, aztán persze ha üresen van a triplán, akkor lehet, hogy azt is elvállalja. Azt is hozzátette a center, hogy jelen állás szerint játszani fog a szezon első meccsén.

Egy rövid, de a Charlotte Hornets számára annál fontosabb hír: a Charlotte Hornets vezetőedzője, Steve Clifford szerint a vállsérüléséből felépülő Michael Kidd-Gilchristnek fejlődött a kinti dobása a korábbiakhoz képest - volt honnan, de a spacing szempontjából döntő lehet, ha MKG-nek is megy kintről.

A Houston Rocketsnél Mike D'Antoni vezetőedző elmondta, hogy James Harden lesz a gárda első számú irányítója - ő lesz a felelős, hogy diktálja a csapatnak a tempót, és ezt csinálja egy játékmester is. Sokat lesz nála a labda, neki kell majd kezdeményezni a támadásoknál, és lesz pár dolog, amihez hozzá kell szoknia - irányítóként sokkal több felelőssége lesz. Harden azt mondta, hogy továbbra is úgy gondolja, hogy a dobóhátvédek fogják fogni, és mikor megkérdezték tőle, hogy most már irányító-e, akkor annyit mondott, hogy "nem, kosaras". Elmondása szerint a bizalom lesz a fontos, a többieknek meg kell bízniuk abban, hogy a jó döntéseket fogja meghozni, legyen szó a pontszerzésről vagy mások kiszolgálásáról. Van több játékosuk is, aki képes helyzeteket teremteni és kosarakat is szerezni, emiatt szerinte lesz elég helyük - sokkal több tiszta dobóhelyzetük lesz.

Az Orlando Magic magasembere, Serge Ibaka azt nyilatkozta Josh Robbinsnak (Orlando Sentinel), hogy addig akar a Magicnél játszani, amíg csak lehet - nem aggódik a szerződésével vagy azzal kapcsolatban, hogy mi lesz hosszútávon. Ibaka elmondása szerint annyit megtanult a Thundernél, hogy ha megy a csapatnak, hozzák a győzelmeket és ott vannak a rájátszásban, akkor a keret összes tagja jól néz ki, ezért csak a csapatsikerekre koncentrál, a többi majd jön magától.

A Milwaukee Bucksnál már most gondok lehetnek - Khris Middleton kiesése ellenére Michael Carter-Williams és Greg Monroe is a cserepadról fog jönni, Jason Kidd vezetőedző elmondása szerint legalábbis az edzőtábort így kezdik. Monroe-nak elmondták ezt az újságírók, amire annyit felelt, hogy neki ez új - láthatóan nem így gondolta a center...

A Miami Heat erőcsatára, Chris Bosh az Uninterruptedon keresztül jelezte, hogy továbbra is szeretne bizonyítani kosarasként - mint ismert, megbukott az orvosi vizsgálatokon, így nem kapott engedélyt a játékra a csapattól. Tudja, hogy az emberek megkérdőjelezik, hogy lehet-e még az a játékos, aki volt, de szerinte még jobb is, annyit dolgozott. Nem teljesen a kosárlabda határozza meg, ki ő, belefogott más dolgokba is, de ebben igazán jó, erre teremtették, ezért annyira nehéz az számára, hogy nem csinálhatja azt, amit szeret.

A Dallas Mavericks ikonja, Dirk Nowitzki magán viccelődött kicsit - a riporterek a csapatról kérdezték, mire azt válaszolta, hogy nagyszerűen védekező együttes lehetnek, amint ő abbahagyja a játékot.

Az egyelőre csapat nélkül álló Josh Smith Shams Charaniának (The Vertical, Yahoo Sports) elmondta, hogy tudja, változtatnia kell - a nyár folyamán elkezdett jógázni, jobb, nyugodtabb ember lett. Smith szerint tud még hatékony és hasznos lenni az NBA-ben, élete legjobb formájában van, keményen dolgozott. Azt nem tudja, hol és mikor változott meg a megítélése, talán már Atlantában, de főleg akkor, amikor a Detroit Pistons kitette 2014-ben - az emberek nem értették, hogy miért volt ez, pedig csak nem illett a csapatba. Bárhova is ment azonban, mindig nyerő csapatokban játszott - az Atlanta Hawksnál Al Horford érkezését követően folyamatosan a PO-ba jutottak, aztán a Houston Rockets-cel 2015-ben nyugati főcsoport-döntőbe kerültek, márpedig ott elég nagy szerepe volt abban, hogy ez sikerült. Arról is értekezett egy sort, hogy a világ más tájékán is vannak jó játékosok, de ő az NBA-ben akar maradni, illetve azt is hozzátette, hogy nem akar már meccsenként 30 percet játszani, csak szeretné bizonyítani, hogy hasznos lehet a pályán és az öltözőben is.

A Memphis Grizzlies leigazolta Chris Crawfordot - ő tavaly a francia Rouen csapatánál játszott.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus