Hírmorzsák 2016-10-08 (21:30)

Dwight Howard azt sem tudja, kikből áll most pontosan a Warriors. David Fizdale úgy akarja használni Parsonst támadásban, ahogy LeBront használták Miamiben. Rudy Gobert szerint jelentősen javulni fog a büntetőzése. Markieff Morris szerint a mai NBA-ben muszáj négyes poszton is jól dobni a triplát, ezen dolgozott egész nyáron. Nowitzki 48 évesnek érzi magát. Brice Johnson határozatlan időre kiesett (porckorongsérv)

Az Atlanta Hawks centerét, Dwight Howardot nem nagyon izgatta fel a Golden State Warriors, hiába szólt róluk a nyár nagy része - Howard a Sirius XM NBA Radio adásában elmondta, hogy őszintén szólva fogalma sincs, kikből áll most a Warriors, milyen a csapat állománya. Örül Kevin Durantnek, mert bár sokan elhordták mindennek amiatt, hogy a Golden State-hez igazolt, igazából boldognak tűnik - látta a Clippers elleni meccsük első félidejét, ott úgy látta, hogy a kiscsatár teljesen rendben van. Nézte pár percig a meccset, de nem igazán tudja, kikből áll a Golden State kerete. Azt is hozzátette, hogy nagyon jó csapat lesznek, nagyszerű lenne ellenük játszani a fináléban. A korábbiakban a Warriors többször is megverte azokat a klubokat, amelyekben játszott, ezért szeretne nekik visszavágni.

Ha már a Clippers szóba került, akkor itt lehet megemlíteni, hogy első körös draftoltjuk, Brice Johnson porckorongsérvvel küzd, emiatt határozatlan időre kiesett a játékból - egyelőre megpróbálják elkerülni a műtétet.

A Washington Wizards erőcsatára, Markieff Morris Candace Bucknernek (Washington Post) azt mondta, hogy gyakorlatilag nincs választása az embernek a mai NBA-ben, muszáj megtanulni négyes poszton is triplázni - azon dolgozott egész nyáron, hogy ebben fejlődjön. A csapat trénere, Scott Brooks arról beszélt, hogy több olyan játékosa is volt már korábban, akinek ilyen mentalitása volt, mint Morrisnak, de nem voltak ilyen képzettek, így csak a feszültséget generálták. Brooks úgy érzi, hogy egészen kiváló kosaras lehet Morrisból amellett, hogy a tőle megszokott keménységet hozza.

A Memphis Grizzlies új vezetőedzője, David Fizdale Tim MacMahonnal (ESPN) arról beszélt, hogy azt szeretné, ha Chandler Parsons olyan szerepkörben játszana támadásban, mint LeBron James. Fizdale elmondása szerint tényleg úgy akarja használni Parsonst, mint ahogy a Miami Heat használta egykor LeBront, mert nem sok olyan játékos van az NBA-ben, aki ilyen méretekkel és ilyen képzettséggel rendelkezik - nem akarja beskatulyázni Parsonst csak azért, mert nem LeBron Jamesnek hívják. A tréner úgy gondolja, hogy atletikus képességekben gyengébb Parsons, de kitűnő passzoló, nagyon jól dobja a hármast, centermozgásból is dominálni tudja a védőjét és jól mozog labda nélkül, úgyhogy sokféleképpen lehet használni. Szerinte sok múlik azon, hogy végre egy edző bízzon benne, és a megfelelő rendszerben fejleszteni is tudja.

A Utah Jazznél Gordon Hayward sérülését ellensúlyozandó van jó hír is: úgy tűnik, Rudy Gobert büntetőzése rendben lesz idén, miután az előző szezonban csak 56.9%-kal célzott a francia center a vonalról. Gobert legutóbb, a Phoenix Suns ellen 13/14 volt a vonalról, pénteken pedig Andy Larsennek (KSL.com) azt nyilatkozta, hogy jelentősen javulni fog a mutatója büntetőkből, edzésen megint bedobott 25-öt egymás után.

A Dallas Mavericks sztárjától, a 38 éves Dirk Nowitzkitől megkérdezték, hogy 28-hoz vagy 48-hoz érzi magát közelebb, amire a német azt válaszolta, hogy 48-nak vagy inkább még idősebbnek érzi magát. Nowitzki mesélt arról, hogy mikor az edzőtáborban elkezdték az oldalirányú mozgást, az elzárás-leválás elleni védekezést, akkor azonnal befeszült, fájt mindene, úgyhogy van most baja a lábaival és a csípőjével. Általában is elég merevek a lábai, de most pláne - reményei szerint még pár nap edzés és azért jobban fogja érezni magát.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus