Hírmorzsák 2016-10-09 (10:30)

Melo szerint Lin a Nets arca most már, örül volt csapattársának. A Houstonnál a védekezés fejlesztésére helyezik a hangsúlyt. LeBron megint elmondta, mennyire hiányzik nekik JR Smith. Dave Joerger a védekezést és a keménységet akarja meghonosítani a Kingsnél. Cousins szerint Matt Barnes jó példakép lesz a fiatalabb játékosaik előtt. Beasley beszélt az eddigi Milwaukee-i élményeiről.

A New York Knicks sztárja, Carmelo Anthony a pénteki edzés után azt nyilatkozta, hogy ha hiszik, ha nem, Jeremy Lin a Brooklyn Nets arca. A Charlotte Hornetsnél jó teljesítményt nyújtott, a Brooklyn pedig megfizette, úgyhogy most az ő kezében van a labda, mivel már ő a klub egyik húzóembere. Örül annak, hogy egykori csapattársa ilyen helyzetbe került, és kíváncsi arra, hogy hogyan tudja felfelé ívelő pályára állítani Lin a Netset. Rákérdeztek arra is, hogy Mike D'Antoni a The Vertical Podcastben nemrég azt mondta, hogy Melo nem fogadta túl jól Lin felemelkedését a Linsanity idején, de erre annyit válaszolt Anthony, hogy 5-6 éve volt már az, el is felejtette.

Ha már szóba került Mike D'Antoni, akkor itt térhetünk ki a Houston Rocketsre, ahol érdekes lesz a védekezés. A pont ezért szerződtetett segédedző, Jeff Bzdelik azt nyilatkozta Calvin Watkinsnak (ESPN), hogy nem hagyhatják, hogy a támadójáték befolyásolja, mi történik hátul, ott kiegyensúlyozottan kell teljesíteniük, míg elöl változhatnak a dolgok. Bzdelik szerint leginkább hozzáállás kérdése az egész, hogy ki mennyire érzi át, ha kosarat kapnak. James Harden a legutóbbi meccsről elmondta, hogy 15 pontot kaptak az első negyedben, annak köszönhetően tudtak nagyobb előnyt kiépíteni, úgyhogy a védekezés fontos. Fejlődniük kell hátul - elöl tudják, hogy sok mindenre képesek, de hátul mind a négy negyedben kiegyensúlyozottan jól kell teljesíteniük. Bzdelik szerint az a fontos, hogy bízzanak egymásban a játékosok, és hogy mindenki tudja, mi a feladata az adott védekezési sémán belül.

A Cleveland Cavaliers ikonja, LeBron James Joe Vardonnak (Cleveland Plain Dealer) újra elmondta, hogy mennyire hiányzik nekik JR Smith, és ez főleg akkor csapódik le a játékosokban, mikor ott vannak a pályán - amikor látják, hogy nincs ott velük, az mindig befolyással van rájuk, bár azt is hozzátette James, hogy természetesen így is mindent megtesznek, dolgoznak becsülettel. Azt is elmondta LeBron, hogy ahogyan már korábban fogalmazott, reményei szerint inkább előbb sikerül megegyezésre jutnia a két félnek, mint utóbb.

A Sacramento Kings új vezetőedzője, Dave Joerger Jason Jonesnak (Sacramento Bee) azt nyilatkozta, hogy próbál a védekezésre és a keménységre építeni a csapatnál - ezek a Memphis Grizzliesnél alapdolgok voltak, de a Kingsnél évek óta nem láthattunk már ilyet. Joerger szerint minden egyes meccsen aktívnak kell lenniük, fizikálisan kell játszaniuk, segíteniük kell egymást pályán lévőknek. Matt Barnes lehet egy jobb példa a csapatnál, DeMarcus Cousins pedig régóta várta már, hogy csapattársak legyenek - a center elmondása szerint Barnes egy igazi harcos, mindig mindent kiad magából a pályán, és nagyszerű példakép a fiatalabb játékosaik előtt, hogy hogyan kell minden mérkőzéshez hozzáállni.

A Milwaukee Buckshoz cserélt Michael Beasley Charles F. Gardnernek (Milwaukee Journal Sentinel) elmondta, hogy először van garantált szerződése az elmúlt 5 esztendőt figyelembe véve, a stabilitás most nagyon jót tesz neki. Természetesen nagyon jól érzi magát Milwaukee-ban, tetszik neki, hogy milyen keményen dolgozik az egész csapat. Reggel 7 óra óta edzenek, de vannak olyanok, mint például Jabari Parker, akik egészen estig dolgoznak az edzőközpontban. Ez azt mutatja neki, hogy nemcsak a szakmai stáb és a város, hanem maguk a játékosok is nagyon szeretnének nyerni. Nem mondhatja, hogy milyen különleges szezon elé néznek, hiszen még el sem kezdődött az alapszakasz, de ilyen érzése van, és az első lépéseket meg is tették. Nagyon kedvelik egymást a keretben lévők, sokat dolgoznak, és nemcsak jó viszonyban vannak, hanem hitelesek is egymás előtt, nincsenek kivételezettek.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus