Hírmorzsák 2016-10-09 (21:30)

Több csapat, köztük a Celtics is érdeklődik JR Smith iránt. Westbrook szerint az európai együttesek támadójátéka 10-szer jobb, mint az NBA csapatoké. Reggie Jackson megkapta a PRP kezelést. Brice Johnson 4-6 hetet fog kihagyni. Mario Chalmers még egy hónapra van a visszatéréstől. Meyers Leonard teljes intenzitással edzhet már. A Memphis leigazolta Vince Huntert.

Frank Isola (New York Daily News) információi szerint több csapat mellett a Boston Celtics is érdeklődik JR Smith iránt. Mint ismert, a dobóhátvéd évi 15 millió dollár környékén szeretne kapni a Cleveland Cavalierstől, míg a csapat csak 10-11 milliót akar neki ajánlani. A dolog szépséghibája ott van, hogy a Celtics is csak évi 9 millió dollár környékén ajánlhat neki az első évben, ha nem cserélnek Danny Ainge-ék.

Az Oklahoma City Thunder irányítója, Russell Westbrook a két spanyolországi meccs után azt nyilatkozta, hogy 10-szer olyan jó az európai együttesek támadójátéka, mint az NBA csapatoké, mert rengeteget mozognak labda nélkül is, ezért olyan nehéz ellenük védekezni. Westbrook hozzátette, hogy kevésbé tehetségesek az itt játszó kosarasok, ezért más dolgokat kell tenniük a pontszerzéshez, mint amihez ők Amerikában hozzászoktak.

A sérülésekhez, illetve a visszatérésekhez kapcsolódik, hogy Mario Chalmers még egy hónapra van attól, hogy befejezze a rehabját - márciusban műtötték az Achillesét. Több csapat is érdeklődött iránta, Brian Windhorst (ESPN) értesülései szerint hamar találni fog magának csapatot az irányító, ha teljesen egészséges lesz. A Los Angeles Clippers erőcsatára, Brice Johnson 4-6 hetet fog elvileg kihagyni sportsérve miatt.

A Detroit Pistons irányítója, Reggie Jackson megkapta a PRP, a Platelet-rich Plasma kezelést, amely gyakorlatilag a saját, "feljavított" vérének a visszafecskendezését jelenti a sérült testrészbe - mint ismert, neki a bal térdével vannak problémái, és 6-8 hetes visszatérési idő várható az esetében. A Portland TrailBlazers magasembere, Meyers Leonard pedig zöld utat kapott az orvosoktól, tegnap már együtt is edzett a csapattal 6 hónappal azt követően, hogy a bal vállában meg kell műteni az elszakadt labrumot. Leonard elmondása szerint fél éve először edzett 5-5 ellen, természetesen furcsa volt még számára, de jól érezte magát a pályán.

A Memphis Grizzlies leigazolta Vince Huntert - a játékos az idei nyári ligában is a Grizzlies együttesénél játszott, akkor 11.8 pontot és 7.0 pattanót átlagolt.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus