Hírmorzsák 2016-10-11 (10:30)

Ranadive megerősítette, hogy George Karl tavaly egész nyáron el akarta cseréltetni Cousinst, Michael Malone és Pete D'Alessandro ki nem állhatták egymást, ő pedig Elfrid Paytont akarta draftolni 2014-ben, csak mindenki más Stauskast - a tulaj semmit nem bán abból, amit eddig a Kingsnél tett. Licitálni lehet Kobe 2012-es maszkjára. Howardnak soha semmi baja nem volt Hardennel. Phil Jackson szerint azért nem működik a Triangle, mert a játékosok nem rendelkeznek a megfelelő alapokkal hozzá. Reggie Jacksonnak a hüvelykujját is lekezelték, továbbra is 6-8 hetet számolnak visszatérési időnek. Jahlil Okafor elvileg az alapszakasz kezdetére bevethető lesz. Abban reménykedik a Sixers, hogy Embiid a nyitómeccsen 20-24 percet már játszhat. Tony Parkernek a társak kiszolgálása lesz már leginkább a feladata. A Suns kitette keretéből Bakumanyát, Harrisont és Derek Cook Jr.-t.

A Sacramento Kings tulajdonosa, Vivek Ranadive Sam Amicknek (USA Today) megerősítette a korábbi híreszteléseket, miszerint George Karl megpróbálta elcseréltetni DeMarcus Cousinst. Ranadive elmondása szerint tavaly nyáron végig ez volt a helyzet, aztán súlyosbodott a probléma, mikor 1-7-tel kezdték a szezont - nem nagyon kedvelte egymást a center és a tréner, nem volt újdonság a rossz viszony közöttük. Mint ismert, Cousins még mindig a Kings játékosa, Karlt pedig az idény végén menesztették.

Több történet is előkerült a Kings tulajdonosától, például az, hogy Michael Malone vezetőedző és az akkori GM, Pete D'Alessandro mennyire utálták egymást - ha az egyikőjük mondott valamit, akkor a másik az ellentettjét mondta. Ranadive elmondása szerint D'Alessandro azonnal ki akarta rúgni Malone-t, és ő volt az, aki nemet mondott erre, és próbálta rávenni őket, hogy dolgozzanak együtt. Ez a történet egyrészt azért érdekes, mert Malone és D'Alessandro most is egy csapatnál vannak, a Denver Nuggetsnél, másrészt azért, mert anno felröppent a pletyka, hogy Ranadive rúgatta ki a trénert - maga Malone nyilatkozta azt, hogy D'Alessandro menesztette, de mindenkinek lehet elképzelése arról, ki hozta a döntést. Azt is elárulta Ranadive, hogy ő a 2014-es draft 8. helyén Elfrid Paytont akarta kiválasztani, de mindenki más Nik Stauskast ajánlotta neki. Nem tehetett mást, mert nem mondhatta, hogy nem ért egyet - mindenki egyért, egy mindenkiért hozzáállásuk volt, így belement abba, amit a többiek akartak.

Ranadive arról is beszélt, hogy semmit nem bánt meg eddig abból, amit a Kingsnél csinált, mióta megvette a csapatot. Többezer munkahelyet teremtettek az új stadion megépítésével, rengeteg pénzt fektette a városba a csarnok felhúzása és a belváros átépítése érdekében, ennek a pénznek pedig a nagy része helyben is marad majd hosszútávon, tehát a környék fejlődéséhez hozzájárul. Dicsérte a vezetőséget és a szakmai stábot, akik szerinte nagyon összetartóak most. Az állományban elmondása szerint sok tehetséges és jó játékos van, fiatalabb és idősebb is, és persze voltak olyan részek, amik nem voltak olyan szórakoztatóak, de összességében nézve még mindig úgy nézi, hogy az is hatalmas megtiszteltetés, hogy egyáltalán egy NBA csapat tulajdonosa lehet. Volt arról pletyka, hogy a kisebbségi tulajdonosok közül többen elégedetlenek vele, de erre azt mondta, hogy beszélt mindenkivel, senki nem jelezte ezt felé.

Az Atlanta Hawks centere, Dwight Howard Tim MacMahon (ESPN) kérdéseire válaszolgatott a minap, és elmondása szerint voltak ugyan olyan dolgok, amik nem sikerültek a Houston Rocketsnél, de soha semmi baja nem volt James Hardennel, sok sikert kíván neki a továbbiakban - egyszerűen nem jöttek össze a dolgok, de nem tartja ezt akkora problémának, hiszen így jutott oda, ahol most van.

A New York Knicks elnöke, Phil Jackson Shaquille O'Neal podcastjében beszélt nemrég a Triangle-ről. Feltette a kérdést az edzőlegenda, hogy hogyan lehet úgy megtanítani egy rendszert, ami rengeteg alapdolgot követel meg passzolás, lábmunka terén, ha a játékosok nem tudják ezeket az alapdolgokat sem?

A Detroit Pistons irányítójánál, Reggie Jacksonnál újra megerősítették azt a 6-8 hetes visszatérési időpontot, amit a tegnapi PRP kezelés előtt is mondtak vele kapcsolatban - a bal térde mellett a jobb hüvelykujját is kezelésbe vették, azzal volt problémája az előző idényben is.

Ugyancsak felépüléssel kapcsolatos hír, hogy a Philaldelphia Sixers centere, Jahlil Okafor még egy percet sem játszott az előszezonban, neki is térdsérülése volt az előző idény végén, ami miatt az utolsó 23 meccset ki is hagyta. Brett Brown vezetőedző elmondása szerint nem kell aggódni Okaforért, úgy érzik, hogy egész közel van a visszatéréshez - elvileg az alapszakasz kezdetén már bevethető állapotban lesz. Az szintén a Phillyhez tartozik, hogy Brown elmondása szerint abban reménykednek, hogy a nyitómeccsen Joel Embiid 20-24 perc körül tud majd vállalni.

A San Antonio Spurs irányítója, Tony Parker a jövőben inkább a társak kiszolgálását helyezi majd előtérbe, legalábbis a csapat ezt szeretné tőle most, hogy Kawhi Leonard és LaMarcus Aldridge lettek a vezérek - eddig leginkább a pontszerzés volt a feladata. A francia játékmester elmondása szerint nagyon tetszik neki új szerepköre, és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy idén nyerjenek - tavaly 67 sikerük volt az alapszakaszban, ezt szeretnék legalább megismételni, illetve a PO-ban tovább menetelni. Ha Popovich így elégedett, akkor ezt fogja tenni, függetlenül attól, az emberek megértik-e ezt vagy sem. A tréner úgy fogalmazott Michael C. Wrightnak (ESPN), hogy egyre inkább kezdte átadni a stafétabotot Parker az eddigiekben is, ahogy korábban David Robinson Tim Duncannek, vagy Duncan neki és Manu Ginobilinek. Most már jobb, ha mások felelősek a pontszerzésért, Parker pedig szépen megtalálta az üres embereket az edzéseken

A Phoenix Suns kirakta keretéből Gracin Bakumanyát, Derek Cook Jr.-t és Shaquille Harrisont.

A végére pedig a GoldinAuctions.com maradt, amelyen Kobe Bryant 2012-es, meccseken is viselt maszkjára lehet licitálni. Dwyane Wade a 2012-es All-Star gálán törte el a Lakers ikonjának orrát, utána kellett ezt viselnie egy darabig Kobe-nak, és ezt lehet most megszerezni, igaz, valószínűleg több tízezer dollár kell majd hozzá.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus