Hírmorzsák 2016-11-03 (13:00)

Wall szerint még mindig nem tisztelik, 50 győzelmet akar és keleti főcsoportdöntőt, hogy legyen esélyük a fináléra, és szerinte 2015-ben 4-1-gyel továbbléptek volna a Hawkson, ha egészségesek. Pierce szerint inkább a Golden State chokerkedte el a döntőt, nem a Cavs nyerte meg. Draymond Green és Luke Walton is megemlékeztek arról, hogy a Cleveland baseball-csapata 3-1-ről bukta a World Series-t. A Kings leigazolta Farmart. Popovich szerint nehéz döntés volt George Hillt a Pacershez cserélni, de mindkét csapat jól járt - Quin Snyder szerint felbecsülhetetlen az irányító értéke. Crowder legalább egy hetet kihagy (bokaficam). Lin combhajlítója meghúzódott.

A Washington Wizards irányítója, John Wall Andrew Sharpnak (Sports Illustrated) adott nyilatkozatot, amelyben elmondta, még mindig nem tisztelik, de ez majd változni fog, idén bizonyítani fog mindenkinek. Wall elmondása szerint kiváló évei voltak, sok meccset nyertek, kezdő volt egy All-Star gálán, aztán mégse rakták be egyik All-NBA csapatba se. Innen tudja, hogy még mindig nem tisztelik úgy, ahogy kéne, de ő csak azzal tud foglalkozni, amire befolyása van - csapata vezérének kell lennie, mert irányítóként csak akkor fogják elismerni, ha győz az együttes. Olyan rekordokat akar felállítani a Wizardsnál, amiket sokáig nem tud megdönteni senki, de egyik sem ér semmit, ha nem tud bajnoki címet a fővárosiaknak. Wall szerint az lenne számukra a siker, ha 50 győzelem fölé kerülnének, és bekerülnének a döntőbe. Ehhez persze előbb be kellene jutniuk a konferencia fináléjába, de ott már nem lehet tudni, mi fog történni.

Wall azt is elmondta, hogy ha egészségesek, akkor a 2015-ös PO-ban ők nyerték volna az Atlanta Hawks elleni keleti második körös párharcot, és ők jutottak volna be a keleti döntőbe, méghozzá 4-1-es összesítéssel, és ezt a Hawks is tudja. Az irányító Paul Pierce-t is dicsérte - mikor először a a Wizardshoz került, akkor rajtuk röhögött az egész liga, esélyük sem volt, hogy egy ilyen Hall of Famer kaliber hozzájuk igazoljon. Azzal, hogy PP náluk írt alá, úgy érezte, esélyük van valami különlegeset letenni a parkettára, bejutni a keleti fináléba, és esélyt adni maguknak a nagydöntőre. Wallnak volt egy súlyos kézsérülése, de 10 nappal később már pályán volt, többek között Pierce miatt - úgy érzi, hogy egy lepattanóra voltak a továbbjutástól. Azt is elmondta, hogy nem tudja, mit hoz a jövő, de jól érzi magát a Wizardsnál, közel van hozzá a családja is, és még egyszer elismételte, hogy az a célja, hogy bajnoki címet nyerjen a klubnak.

A megszólított Paul Pierce-t Bill Simmons kérdezte az Any Given Wednesday-ben, hogy a döntőt a Golden State Warriors "chokerkedte el" 3-1-ről, vagy a Cleveland Cavaliers nyerte meg 1-3-ról, mire Pierce azt mondta, hogy előbbi - szerinte 3-1-ről nem lenne szabad kikapni, úgyhogy a Golden State mondott csődöt.

A baseball döntőben a Chicago Cubs ma hajnalban megnyerte a Cleveland Indians elleni hetedik meccset, így 1-3-ról fordítva húzta be végül a World Seriest. Természetesen nem maradtak el az odamondogatások sem, miután az NBA döntő óta mást se lehetett hallani Clevelandből, mint az 1-3-ról fordítás szépségét - Draymond Green jelezte például twitteren, hogy a 3-1-es vezetés sz*vás. A Los Angeles Lakers vezetőedzője, az előző idényben még a Warriorsnél dolgozó Luke Walton a ma hajnali meccs utáni interjúja alatt látta, hogy az Indians vesztésre áll, és erre csak annyit kérdezett, hogy "na, Cleveland, milyen érzés?".

A Sacramento Kings leigazolta Jordan Farmart - az irányító már az előszezonban is a kaliforniai együttesnél volt. Farmar a 16. játékos a Kings keretében, amit ideiglenesen megtehet a Sacramento, mivel Darren Collisont a 8 meccses eltiltása miatt az "eltiltottak részlegre" lehet ilyenkor rakni, és a helyére lehet igazolni.

A San Antonio Spurs vezetőedzője, Gregg Popovich még a Utah Jazz elleni mérkőzés után beszélt arról, hogy mennyire nehéz döntés volt George Hillt elcserélni anno az Indiana Pacershez - Hill nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Jazz pár napja megverte a Spurst. Ő volt az egyik kedvenc játékosa, akit aztán fel kellett hívni, hogy megmondja, nem tagja többé a csapatnak - ez nem volt egy egyszerű feladat. Ettől függetlenül örül annak, hogy meghúzták a cserét, mert mindkét gárda jól járt vele - erre volt szüksége az Indanának és nekik is. Sokan mondják azt, hogy ők jöttek ki jobban a dologból, hogy lerabolták a Pacerst, de ez szerinte nagyon gyerekes - mindkét fél jól járt azzal a lépéssel. Hill mostani vezetőedzője, Quin Snyder szerint felbecsülhetetlen értéke van annak, hogy ha az irányítónál van a labda, akkor mindenki megnyugszik - tudja, mit kell mondani és mit kell tenni. Számára óriási segítség, hogy tud kommunikálni valakivel a pályán, aki át is tudja adni a kéréseit a többieknek.

A Boston Celticsnél újabb sérült van, ezúttal Jae Crowdernek kell kihagynia legalább egy hetet bokaficam miatt. A Brooklyn Netsnél elkezdhetnek aggódni, mivel Jeremy Lin bal combhajlítója meghúzódott ma hajnalban, a Detroit Pistons elleni összecsapáson. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus