Hírmorzsák 2016-11-07 (10:15)

Isaiah Thomas szerint egyáltalán nem annyira jók, mint amennyire gondolták. Parsons szerint nem sokon múlott, hogy nyáron nem a Blazershez igazolt - a térdei rendben vannak, tudta, hogy az első meccsén nem fog dominálni. A Pelicans kiteszi keretéből Lance Stephensont, leigazolják Archie Goodwint. Reggie Jackson ma elkezdheti a limitált edzésmunkát, talán a hónap végén már játszhat. Larry Nance Jr. agyrázkódást szenvedett. Deron Williams vádlisérülés, Jonas Valanciunas pedig a bal térde miatt nem játszott hajnalban.

A Boston Celtics a vártnál gyengébben kezdte az idényt, a ma hajnali, Denver Nuggets elleni súlyos zakó után pedig Isaiah Thomas elmondta Adam Himmelsbachnak (Boston Globe), hogy nem annyira jók, mint hitték - ha nem pörögnek fel teljes mértékben, akkor egyáltalán nem alkotnak jó csapatot. Thomas azt is kiemelte, hogy sokan elmondták már, hogy ők alkotják a legalacsonyabb együttest a ligában, de az a nagy baj, hogy ennek megfelelően is játszanak eddig - Emmanuel Mudiay és Danilo Gallinari is könnyedén törtek be a festékbe.

Ma hajnalban összecsapott a Memphis Grizzlies és a Portland TrailBlazers, ami azért volt érdekes, mert Chandler Parsonsnak mindkét gárda 4 évre 94.7 millió dollárt ajánlott a nyáron. Az egyik nap a Damian Lillardből, Terry Stottsból, Paul Allenből, Neil Olshey-ból álló oregoni küldöttséggel találkozott, majd másnap a Grizzlies-zel, és végül utóbbi mellett döntött. Parsons Ronald Tillerynek (Memphis Commercial Appeal) elmondta, hogy nem sokon múlott, hogy most nem a másik csapatban játszik. Nagyszerű gárdának tartja a Portlandet két nagyon tehetséges hátvéddel, semmi rosszat nem tud mondani a Blazersről, de a szívére hallgatott, és boldog Memphisben. Parsons egyébként 0/8-cal zárt - elmondása szerint az az egyetlen jó híre mindenkinek, hogy a térdei rendben vannak. Hét hónapja nem játszott, tudta, hogy nem fog rögtön dominálni - most az a feladata, hogy összeszedje magát, formába lendüljön.

A New Orleans Pelicans lépni fog, kiteszik keretükből az ágyékműtétre váró Lance Stephensont, és Shams Charania (The Vertical, Yahoo Sports) információi szerint kétéves szerződést kötnek a szezon előtt a Phoenix Suns által kitett Archie Goodwinnel. Justin Verrier (ESPN) forrásai szerint Stephenson hetekre dőlt ki a műtéttel, nem napok kérdése lenne a visszatérése, így nem nagyon tud várni a gárda, hiszen két kezdő hátvédjük, Jrue Holiday és Tyreke Evans sem bevethetőek.

A Detroit Pistons irányítója, Reggie Jackson ma elkezdheti a limitált edzésmunkát - október 10-én kapott PRP kezelést a bal térdére Jackson, akkor 6-8 hetes felépülési időt jósoltak neki, és ha minden rendben megy, akkor még ennek a hónapnak a végén elkezdheti az idényt - 2-3 hétig még egészen biztosan nem lesz bevethető.

A Dallas Mavericks irányítója, Deron Williams vádlisérülés miatt hagyta ki a ma hajnali, Milwaukee Bucks elleni ütközetet. A Toronto Raptorsnél Jonas Valanciunas bal térdével voltak gondok, ezért nem lépett végül pályára a Sacramento Kings elleni összecsapáson. Van egy új sérült is, Larry Nance Jr., aki agyrázkódást szenvedett a Phoenix elleni találkozón.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus