Hírmorzsák 2016-11-07 (20:30)

Melo szerint elzárás-leválás ellen kell megtanulni védekezni, akkor lehet egy csapat jó, de a Triangle-t firtató kérdésekből már elege van. Lou Williams szerint egy falon is áttörnének Waltonért, a tréner szerint a Lakers érettebb, mint azt sokan hinnék. A Clippers áll a hatékonysági lista élén, PER-ben Harden az első, Embiid is Top20-as. Stephensont kitette a Pelicans, Matt Barnes kiakadt. A Kings kitette Farmart. Larry Nance Jr. nem játszik holnap este. Westbrook és Durant elnökválasztási videója (videó). Winslow is találkozott az oklahomai szálloda szellemével. Cuban megvonta az ESPN-esek akkreditációját a Mavs meccseire.

A New York Knicks sztárja, Carmelo Anthony a csapat védekezéséről beszélt a riportereknek - a Knicks 114.5 pontot kap 100 támadásonként, amivel ligautolsók, és nagyban annak köszönhetően, hogy a hírek szerint a Triangle ellen gyakorolnak. Melo annyit mondott erről, hogy akár bevallják maguknak, akár nem, manapság az elzárás-leválás játékot erőlteti a csapatok jelentős része, és aki ezt meg tudja fogni, az lehet sikeres. Anthony azt is elmondta, hogy támadásban próbálnak alakítani a dolgaikon, függetlenül attól, hogy milyen rendszerben játszanak - azt is hozzátette, hogy kezd belefáradni abba, hogy a Triangle-ről kérdezik állandóan.

Ha már előkerült egy kis statisztika, akkor folytassuk ezzel. A 100 támadásra vetített dobott és kapott pontok alapján a Los Angeles Clippers áll az élen eddig +12.2-del, az Atlanta Hawks a második (+10.5), a Cleveland Cavaliers pedig a harmadik (+9.1) - a teljes listát ezen a linken megnézhetitek. A PER-listán az első négy helyezett egyelőre nagyon szoros versenyt vív - James Harden áll az élen 35.4-del, de alig több mint két pont van közte, a második helyezett Kawhi Leonard (35.0), a harmadik Kevin Durant (33.4), illetve a negyedik Russell Westbrook (33.3) között. Érdekesség, hogy Top20-as egyelőre Joel Embiid is - a legjobb 20-at ezen a linken megnézhetitek.

A New Orleans Pelicans hivatalosan is kitette keretéből Lance Stephensont, aminek volt egy kis visszhangja is, Matt Barnes ugyanis kikelt magából. A Sacramento Kings kiscsatára szerint vérlázító, hogy Stephenson megtett mindent a csapatért, eközben megsérült, műteni kell, most meg magára hagyják, és szerinte ezért nem lehet egyetlen játékost sem megszólni, aki csapatot vált szabadügynökként. Marc Stein (ESPN) úgy tudja, hogy a New Orleans egyrészt nyitott arra, hogy újraigazolja Stephensont, ha felépül (ez elvileg 6-10 hetet vesz majd igénybe), de nem volt más választásuk, mert 11 egészséges játékosuk van jelenleg. Másrészt minden segítséget megadnak a játékosnak a rehabja során.

A Kings is lépett, ők Jordan Farmart tették szabadlistára.

A Los Angeles Lakers ma hajnalban agyrázkódást szenvedett erőcsatára, Larry Nance Jr. holnap este nem lép pályára a Dallas Mavericks ellen.

A Lakers hátvédjét, Lou Williamst kérdezték az új vezetőedzőről, Luke Waltonról, és az egykor a liga legjobb hatodik emberének választott Willams azt mondta Mike Trudellnek (Lakers.com), hogy szerinte az egész csapat átrohanna egy falon is Waltonért. A tréner a ma hajnali, Phoenix Suns elleni sikert követően annyit mondott, hogy szerinte érettebb a csapat, mint azt az emberek hinnék. Nem voltak elvárásai, abszolút nyitott volt mindenre, mikor elvállalta ezt az állást, és nincs ok, ami miatt azt mondaná, hogy a játékosai éretlenek, persze sokuk életkorát leszámítva.

A Dallas tulajdonosa, Mark Cuban a múlt héten megvonta két ESPN-es újságíró akkreditációját a Mavs hazai meccseire - az érintettek az előbb említett Stein és Tim MacMahon. Azt egyelőre senki nem tudja, hogy mit tettek az érintettek, mert Cuban csak annyit mond, hogy így döntött és kész, nem fogja az okokat megosztani (állítólag az a gondja, hogy az ESPN-nél idén már senki nem foglalkozik külön a Mavsszel), a liga azt, hogy tárgyalnak az ESPN-nel és Cubannel a megoldásról, az ESPN azt, hogy továbbra is tudósítani fognak a Dallas meccseiről, a két újságíró pedig semmit nem nyilatkozik - MacMahon egyébként évekig volt a csapat beatwritere, de idén kicsit általánosabb formában követi az egész NBA-t.

Metta World Peace után újabb játékos, ezúttal a Miami Heat kiscsatára, Justise Winslow mondta el Manny Navarrónak (Miami Herald), hogy találkozott az Oklahoma Cityben található Skirvin Hilton hotel szellemével. Winslow állítása szerint reggel 9-kor zuhanyzott, és észrevette, hogy a hálószobája ajtaja magától mozgott - próbál olyan gyorsan túllenni ezen az idegenbeli meccsen, amilyen gyorsan csak lehet, és a legkevesebb időt akarja a szobájában tölteni addig is, amíg a városban tartózkodnak

A végére pedig Bill Simmonsék maradtak, akik megcsinálták az amerikai elnökválasztás Kevin Durantre és Russell Westbrookra írt változatát:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus