Hírmorzsák 2016-12-11 (10:15)

James szerint Love és Irving pályafutásuk eddigi legjobbját hozzák most, a két "megszólított" szerint az önbizalmuk rengeteget nőtt. Chris Paul mellett LeBron és Lou Williams is történelmet írtak. Melo és Kobe sokat beszéltek arról, hogyan kell Phil Jackson megnyilvánulásait kezelni - Anthony és a Knicks elnöke tegnap reggel megbeszélték a dolgaikat. Motiejunas egészségi állapotát még mindig vizsgálja a Rockets. Az elmaradt Sixers-Kingst január 30-án pótolják. Billups néha örült, ha füvet szívtak egyes csapattársai, mert akkor jobban ment nekik a játék. Bombával fenyegették a Celticset a repülőútjukon, de rendben megérkeztek Oklahoma Citybe. Melo szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy a csütörtöki határidőig meglesz az új kollektív szerződés, a liga és a Játékosok Szakszervezete optimista továbbra is. D'Angelo Russell és Rose egymás ellen térhetnek vissza ma este. Pachulia jobb csuklója sérült.

A Cleveland Cavaliers sztárja, LeBron James Dave McMenaminnek (ESPN) azt nyilatkozta, hogy szerinte Kevin Love és Kyrie Irving is pályafutásuk eddigi legjobbját nyújtják most. Love-ról annyit mondott LeBron, hogy a régi önmaga, most csinálja azt, amit korábban is vártak tőle, de nincs rajta már egyáltalán nyomás. Most úgy játszik, ahogy kell - kiváló százalékkal dob, nagyon jól pattanózik, és megvan az önbizalma. Az erőcsatár azt mondta, hogy sokat számít, hogy ilyen csapatban kosarazhat. A korábbiakban is játszott már nagyon magas szinten, az előző két évben is előfordult ez, de most sokkal nyugodtabb, magabiztosabb. Az az igazán nagy különbség, hogy 4-5 éve nem tudták befejezni akkori csapatával a meccseiket, nem jutottak be a PO-ba, nem voltak sikereik. Most a játékuk színvonala miatt nemcsak ő, hanem mind a 15 játékos és az edzői stáb is nagyon jónak tűnik.

Irving annyit tett ezekhez hozzá, hogy az előző idény tényleg óriási lökés volt számukra önbizalom szempontjából. Ennek a szezonnak már úgy vágtak neki, hogy tudták, mire számítsanak. Bíztak egymásban, és nem voltak kérdések, hogy milyen szinten kell játszaniuk ahhoz, hogy minden mérkőzésen sikeresek lehessenek. Nincsenek már ismeretlen dolgok, minden kérdésükre választ kaptak, és ha adódik valami gond, azonnal tudják, hogyan kell helyrehozni

Ha már James, akkor itt lehet megemlíteni a nap egyik statját: ma hajnalban, a Charlotte Hornets ellen kiosztott negyedik gólpasszával elérte a 7.000 asszisztot, ezzel ő lett az első nem hátvéd, akinek megvan ez a határ, és összességében is csak a 16. játékos az NBA történetében, aki elérte a 7000 gólpasszt. LeBron egyébként az első kosaras, akinek összejött a 27.000 pont, a 7.000 gólpassz és a 7.000 pattanó is. Szintén soha nem látott teljesítmény jött a Los Angeles Clippers irányítójától, Chris Paultól, aki 1977/78, az eladott labdák írásának kezdete óta az első játékos, aki 20 pontot és 20 gólpasszt ért el egy meccsen 0 eladott labdával - 1984 és Rickey Green óta az első kosaras, aki a 20 asszisztot úgy tudta megcsinálni egy találkozón, hogy nem szórta el egyszer sem a játékszert.

Nem a mai naphoz tartozik, de kiemelt statisztika, hogy a Los Angeles Lakers hátvédje, Lou Williams 137 pontot dobott az előző 4 meccsén, ezzel pedig történelmet írt - 1970 óta senki nem dobott ennyi pontot a padról négy egymást követő mérkőzésen. Az aranysárga-lilák mind a négy ütközetet elvesztették, de Williams 41/72 volt a mezőnyből ez idő alatt, ráadásul 48.5%-kal dobta a triplákat is, legkevésbé rajta múltak a meccsek.

Ha már a Lakers, akkor itt lehet kiemelni, hogy a hírek szerint van esély D'Angelo Russell játékára ma este, a New York Knicks ellen, ezt maga Luke Walton mondta el - a túloldalon Derrick Rose térhet vissza, legalábbis ebben bízik Jeff Hornacek vezetőedző. A Golden State Warriorsnél Zaza Pachulia jobb csuklósérülése miatt hagyta ki a ma hajnali, Memphis Grizzlies elleni mérkőzést.

Maradjunk még egy kicsit a Knicksnél: Carmelo Anthony a tegnapi edzés után Ramona Shelburne-nek (ESPN) lenyilatkozta, hogy rengeteget beszélt Kobe Bryanttel arról, hogy kell kezelni Phil Jacksont és a filozófiáját. Azt már megtanulta az elmúlt években, hogyan viszonyuljon az elnökhöz - azt tudja ő is és mindenki más is, hogy Jackson beszélni fog sok dologról, ez ellen senki nem tehet semmit, de nem kell túl sokat belegondolni ezekbe a nyilatkozatokba. Melo azt is elmondta, hogy tegnap reggel találkozott az edzőlegendával, megbeszélték a dolgokat - Jackson elmondta a saját gondolatait, Melo is. Annyit tud hozzáfűzni, hogy az ő szempontjából nincs probléma egyáltalán.

Melo Ramona Shelburne-nek másról is beszélt - szerinte a csütörtöki határidő előtt nem fog megállapodni egymással a Játékosok Szakszervezete és a liga az új kollektív szerződésről, legalábbis szkeptikus ezzel kapcsolatban - mint ismert, december 15-én kiléphet bármelyik fél a mostani megállapodásból. Anthony, aki a Szakszervezet alelnöke, azt mondta, hogy nagyon közel voltak ahhoz, hogy feltegyék a pontot az i-re, hetekkel ezelőtt meg kellett volna egyezniük. Adrian Wojnarowski (The Vertical, Yahoo Sports) ligaforrásokra és a Szakszervezethez közeli emberekre támaszkodva azt állította ezt követően, hogy a két fél még mindig optimista, hogy a jövő hét vége előtt meglesz a megegyezés - ezt utána több más újságíró is megerősítette. Marc Stein (ESPN) információi szerint a licensz jogokkal kapcsolatban vannak eltérő elképzelések.

A Houston Rocketsnél Donatas Motiejunas ügye csak nem akar lezárulni - Mike D'Antoni vezetőedző tegnap este lenyilatkozta, hogy úgy számolt, ma hajnalban már be tudja vetni a litván magasembert, de még mindig volt valami probléma, ami miatt ezt nem sikerült megtennie - ezért nem játszott játékosa a Dallas Mavericks elleni találkozón. Az előbb említett Adrian Wojnarowski úgy tudja, hogy a texasiak még mindig szeretnének információt gyűjteni Motiejunas egészségi állapotáról, ezért áll a dolog egyelőre továbbra is.

Az elhalasztott Philadelphia Sixers - Sacramento Kings összecsapást január 30-án pótolják majd a felek, ezt tegnap este jelentette be a liga - a Kings 7 meccses keleti túrán lesz így, ez a találkozó pedig mindkét gárda számára back-to-backet jelent.

Gary Washburn (Boston Globe) jelentette, hogy bombával fenyegették a Boston Celticset az Oklahoma Citybe tartó repülőútjuk során, de rendben megérkeztek Brad Stevensék soros ellenfelükhöz - a reptéren megvizsgálták a csomagokat és a repülőt is, nem találtak semmit.

Volt szó mostanában a marihuána orvosi használatra történő esetleges engedélyezéséről Steve Kerr részéről, aztán megvolt a válasz Earl Watsontól, azóta pedig többen is megszólaltak a kérdésben. Legutóbb Chauncey Billups mondta el a véleményét, aki azt mesélte, hogy voltak olyan csapattársai, akiknél direkt örült annak, ha füvet szívtak, mert akkor jobban játszottak - sokkal jobban koncentráltak az előre megbeszélt taktikára például, megnyugtatta őket, és inkább szerette, ha ezt csinálják, mintha isznak.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus