Hírmorzsák 2016-12-13 (21:15)

Cousins garantálta, hogy nem a ma hajnali volt az utolsó technikaija. Westbrook vezeti a PER-listát. A Magic vezérigazgatója szerint 2030-ig legalább egy bajnoki címet fognak nyerni. Terrence Ross szerint Vince Carter visszavonulásáig senki nem tud windmill zsákolást csinálni az Air Canada Centerben (videó). Spoelstráék azt remélik, hogy nem kell műteni Winslow csuklóját a nyáron sem. Monta Ellis még 3 meccset kihagy (ágyék). Pachulia ma éjszaka sem játszik (csukló). James Ennis a jövő hét elején térhet valamikor vissza. Jeremy Lin szerint még vissza kell szoknia, olyan volt, mintha egy focilabdát dobott volna. Odom önkéntes elvonóra ment.

A Sacramento Kings centere, DeMarcus Cousins ma hajnalban, a Los Angeles Lakers ellen is kapott egy technikait, ebben az idényben már a kilencediket. Cousins a találkozó után azt mondta, hogy azt garantálja, hogy nem ez volt az utolsó. Látta, hogyan beszélnek mások a játékvezetőkkel, az rendben van, aztán jön ő - nem tudja már, mit csináljon.

A Miami Heatnél Justise Winslow 16 mérkőzést hagyott ki csuklósérülése miatt, de Erik Spoelstra vezetőedző újságírói kérdésre elmondta, hogy reményei szerint nem kell megműteni játékosát a nyáron sem. A tréner elmondása szerint sérült volt már Winslow csuklója korábban is, de tovább játszott vele, újra és újra rásérült. Most, mióta rehabon van, egyre erősebb, és nagyjából olyan állapotban van már, hogy kontakttal együtt edzhet. Azt is hozzá kell tenni, hogy 5-az-5 ellen még nem edzett a kiscsatár, és van egy csuklórögzítő rajta, de Spoelstra szerint ez csak elővigyázatosság, ezzel is segítik a felépülését, illetve annak gyorsaságát.

A sérültlistához tartozik az is, hogy az Indian Pacersnél Monta Ellisnek még legalább három mérkőzést ki kell hagynia ágyékhúzódása miatt. A Golden State Warriorsnél Zaza Pachulia a jobb csuklója miatt ma éjszaka, a New Orleans Pelicans ellen sem léphet pályára. Chris Haynes (ESPN) értesülései szerint a Memphis Grizzliesnél James Ennis valamikor a jövő hét elején térhet vissza - ő az előző három hetet a vádlija miatt hagyta ki.

A Brooklyn Netsnél Jeremy Lin ma hajnalban már vállalta a játékot több mint egy hónapnyi kihagyás után (combhajlító). A Nets irányítója 20 perc alatt 10 pontot szórt, és elmondása szerint sokkal jobban érezte magát, mint arra számított, viszont a ritmust még nem igazán érezte - gyakorolhat annyit, amennyit akar, de a meccseken kell visszarázódnia, mert olyan volt, mintha egy focilabdát dobna.

A PER-számok kezdenek az űrkategóriából az emberibe visszaesni, Russell Westbrook át is vette a vezetést (29.7), a második az eddigi éllovas Anthony Davis (29.6), a harmadik pedig Kevin Durant (28.6) - a Top20-at ezen a linken megnézhetitek.

Az Orlando Magic vezérigazgatója, Alex Martins nem vállalta túl magát, az Orlando Sentinelnek adott interjújában ugyanis azt mondta, hogy biztos benne, hogy 2030-ig legalább egy bajnoki címet fognak nyerni.

A US Weekly értesülései szerint az egykori közönségkedvenc, Lamar Odom önkéntes elvonóra ment - válását nemrég véglegesítették, jönnek az ünnepek, és a hírek szerint nem nagyon akar megint visszaesni.

A végére pedig a Toronto Raptors swingmanje, Terrence Ross maradt, aki ma hajnalban kihagyott egy windmill zsákolást a Milwaukee Bucks elleni mérkőzésen. Ross a találkozó után azt mondta, hogy addig senkinek nem fog ez a fajta tömés sikerülni az Air Canada Centerben, amíg Vince Carter vissza nem vonul.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus