Hírmorzsák 2016-12-15 (10:30)

Michael Jordan trash talkja a fiatal Rip Hamiltonnak. Westbrookot idegesíti, hogy állandóan a tripla-duplákról beszélnek az emberek. Megvan az új kollektív szerződés - Draymond Green és Chris Paul véleménye. A Pelicans-Warriors meccs végén Green faultolt Anthony Davis ellen, azzal sem ért egyet a Golden State játékosa. Anthony Davisék "pokollá teszik" a Steph Curryvel pacsizó segédedző életét. Porzingis nagyon várja már a Draymond Green elleni csatát. Melo büszke arra, ahogyan lett csapattársa kiállt magáért Marquese Chriss ellen. Hayward bajnokesélyesnél akar játszani. Waltont 15.000 dollárra büntette a liga. Winslow egy hónapnyi kihagyás után visszatért.

Arról már volt szó ma reggel, hogy megvan az új kollektív szerződés, csak hivatalos bejelentés nincs még az ügyben, de lényegében lezárultak a tárgyalások. A Golden State Warriors erőcsatárának, Draymond Greennek valami nagyon nem tetszett a dologban, ezt jelezte twitteren, de a Játékosok Szakszervezetének elnöke, Chris Paul nagyon örült csapata ma hajnali meccse után. Paul azt is kiemelte, hogy boldog, hogy a volt játékosoknak is ki tudtak harcolni dolgokat - többek között 50%-kal növekedik a nyugdíj, és jobb lesz az egészségbiztosítás.

Az is Draymond Greenhez kapcsolható, hogy az utolsó két perceket vizsgáló jelentés alapján a New Orleans Pelicans elleni mérkőzés végjátékában faultolt Anthony Davis ellen - 111-109 volt akkor az állás a Golden State-nek, Davis az egyenlítésért támadott a legvégén, mikor Green ellopta tőle a labdát, de szabálytalanul. Az erőcsatár még a mérkőzés után azt nyilatkozta egy kis mosollyal az arcán, hogy szerinte egyértelműen tiszta szerelés volt, a labdát ütötte el, miközben Davis megpróbált vállal helyet csinálni magának, de a ma hajnali jelentés után azért twitteren emiatt is kiakadt - egy "Foul?" kiírással jelezte, hogy nem nagyon ért egyet.

Ezen a meccsen egyébként volt egy érdekes jelenet - Steph Curry az egyik triplája után lepacsizott a Pelicans egyik segédedzőjével, Darren Ermannel. A két érintett ismeri egymást, hiszen Erman Mark Jackson szakmai stábjának volt a tagja pár éve a Warriorsnél, de Anthony Davisék azért rászálltak egy kicsit - AD Justin Verriernek (ESPN) azt nyilatkozta, hogy az utóbbi egy napban megkeserítették egy kicsit a tréner életét emiatt a szokatlan elismerés miatt. Ezt nyilván nem kell véresen komolyan venni, megy a froclizás az ellenféllel haverkodó szakember felé.

Az is Greenhez tartozik közvetve, hogy az előző szezonban az újonc Kristaps Porzingis nagyon megszenvedett vele, két meccsen összesen 11 pontot szórt 21%-os mezőnypontossággal. A New York Knicks erőcsatára azt nyilatkozta Stefan Bondynak (New York Daily News), hogy már az egymás elleni meccsük után rögtön azon gondolkodott, hogy vajon mikor játszhatnak megint ellenük - úgy érzi most, hogy készen áll Greenre. Carmelo Anthony annyit mondott, hogy Green minden bizonnyal megint fizikális lesz majd a lettel szemben, megint nyomja majd a trash talkot, de ennek nem szabad felülni - nincs benne semmi személyes, ő a nyáron, a válogatottban tapasztalta ezt folyamatosan, fel kell készülni rá, ennyi. Melo szerint Green és Porzingis is nagyon várják már az egymás elleni ütközetet.

Melo arról is beszélt még tegnap Al Iannazzone-nak (Newsday), hogy nagyon örült annak, hogy Porzingis kiállt magáért a Phoenix Suns elleni találkozón, mikor Marquese Chriss lerántotta a fölre - Chriss Flagrant 1-et, Porzingis az utána lévő kakaskodásért technikait kapott. Anthony szerint igy kellett reagálni csapattársának, mert az emberek néha kihasználják a kedvességét. Melo úgy érzi, besokallt egy kicsit ettől Porzingis, ezért jött ez a reakció tőle, de nincs ezzel gond, ők is mentek a segítségére. Porzingis azt mondta, hogy nem nagyon foglalkozik ezzel, neki ez természetes, hogy kiáll magáért. Volt némi szóváltás is az eset előtt, mérges volt, de mikor lenyugodtak a kedélyek, már csak arra koncentrált, hogy bedobálja a büntetőket.

Ha már idegek, akkor itt kapcsoljunk át az Oklahoma City Thunder sztárjára, Russell Westbrookra, aki a ma hajnali, Utah Jazz elleni vereség után egy újságírói kérdésre azt válaszolta a riportereknek, hogy őszintén szólva kezd elege lenni abból, hogy állandóan a tripla-duplákról beszélnek. Az emberek azt hiszik, hogy az valami nagyon nagy dolog, ha nem csinál TD-t egy meccsen, meg az is, ha megcsinálja - szerinte hagyni kellene ezt a dolgot. Ő csak játszani akar, aztán ha sikerül a tripla-dupla, jó, de ha nem sikerül, az sem érdekli, mert egyedül a győzelmek számítanak neki, az ilyen statisztikák nem.

A Jazz kiscsatára, Gordon Hayward a nyáron szabadügynök lesz, és saját elmondása szerint aszerint fog dönteni, hogy hol van esélye bajnoki címet nyerni. Hayward minden bizonnyal maximum kontraktust fog kapni, akárhova igazol, a Utah pedig több pénzt és hosszabb szerződést ajánlhat bárki másnál - a Jazz szeretné bebizonyítani neki idén, hogy ha egészséges a keret, lehetőségük van a végső sikerre is. Az érintett azt nyilatkozta Zach Lowe-nak (ESPN), hogy nem számít neki, hol él, vagy hogy mekkora felhajtás van körülötte, csak szeretne esélyt a bajnoki cím megszerzésére.

A Miami Heatnél Justise Winslow november 14-e után visszatért ma hajnalban - bal csuklósérülését követően 21 percet játszott az Indiana Pacers ellen, 2 pontot dobott csak, viszont csapata nyert.

A Los Angeles Lakers vezetőedzőjét, Luke Waltont 15.000 dollárra büntette a liga, miután kiakadt egy játékvezetőre a Sacramento Kings elleni mérkőzésen - mint ismert, ki is állították a trénert. Walton Tania Gangulinak (Los Angeles Times) azt nyilatkozta tegnap, hogy ha nem a megfelelő módon bánnak a játékosaival, akkor ki fog állni értük a jövőben is. Őt úgy nevelték, hogy a csapat egy család, és a testvéreit megvédi, vezetőedzőként is ezt teszi.

A végére pedig egy kis múltidézés maradt Rip Hamiltontól, aki az ESPN The Jump című műsorában Michael Jordanről is beszélt többek között. Hamilton elmondása szerint egészen különleges személyisége volt minden idők legjobbjának, jó volt a közelében lenni. Többször bemutatta neki MJ a középtávoli játékát, és mondta is neki, hogy ezt építse be a játékába, mert ez a kosárlabda legnehezebb része. Volt persze trash talk is Jordan részéről: odamentek páran fiatalok, hogy mi lenne, ha a Jordan Brandet képviselnék, amire csak annyit mondott az ikon, hogy "Rip, a cipőim All-Star játékosoknak valók". Később Hamilton is eljutott a gálára, vissza is ment Jordanhez, hogy akkor most már képviselheti a márkát, illetve leakaszthatja a nagy pénzt - ez egyébként meg is történt, Hamilton a Jordan Brandnél írt alá.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus