Hírmorzsák 2016-12-17 (10:15)

D'Angelo Russell ebben az idényben PO-ba, a következőben pedig nagydöntőbe akar jutni a Lakersszel. Whiteside megmagyarázta a DeAndre Jordanes nyilatkozatát. Noel szerint ő túl jó ahhoz, hogy csak 8 percet játsszon. James Harden egy új franchise-rekorddal, a Rockets pedig két új ligacsúccsal jelentkezett. Mike Conley megelőzte Pau Gasolt a Grizzlies örökranglistáján. Többek között Chris Paul és LeBron James lehetnek a haszonélvezői az Over 36 szabály 38-ra változtatásának. Gregg Popovich reméli, hogy nem fogja magát elsírni Tim Duncan mezszám-visszavonultatásánál. Nikola Mirotic kihagyta a meccs előtti megbeszélést, megbünteti a Bulls. Chris Andersen befejezte a szezont (ACL-szakadás). David Westnek a csípőjével vannak gondok. Egy kis karácsonyi éneklés Blake Griffinnel, Melóval, Wade-del, Draymond Greennel és a többiekkel (videó). Jeremy Lin egy Marvel képregényben.

A Los Angeles Lakers irányítója, D'Angelo Russell Baxter Holmesnak (ESPN) azt nyilatkozta, hogy nem akar még egyszer olyan idényt, mint az előző, nem szeretne még egyszer negatív mutatóval végző csapatban játszani, ahol a játékosok az edzés után szétszélednek mindenfelé - tavaly egyáltalán nem volt meg a kémia az együttesen belül. Nagy a nyomás, és vannak, akik ezt elviselik, vannak, akik pedig nem, de Russell úgy érzi, hogy egyre inkább szeretnének az emberek a Lakers részei lenni. Ő mindig kereste a kihívásokat, és szeretné, ha a részese lehetnek annak, ahogy újra a liga tetejére vezetik a franchise-t. Látta már, milyen az, mikor igazán mélyen vannak, így ebben az idényben PO-ba akar jutni, jövőre pedig nagydöntőt akar játszani.

Tegnap este volt róla szó, hogy a Miami Heat centere, Hassan Whiteside leszólta kicsit a Los Angeles Clippers játékosát, DeAndre Jordant. Whiteside aztán Ira Windermannek (South Florida Sun-Sentinel) elmondta, hogy természetesen nem erre gondolt, félrekonsturálták a szavait. Sosem szólna le egy másik magasembert, nagyon kedveli a többieket a posztján, egyszerűen annyit mondott, hogy más a szerepük támadásban. Jordan természetesen Top3-as lepattanózó és a liga egyik legjobb védője, ezt szerinte nem is kell magyarázni, de úgy látszik, mégis, úgyhogy ezt idézhetik - egyébként nagyon jóban is vannak. Whiteside szerint annyi a különbség, hogy Chris Paul, Blake Griffin és JJ Redick mellett Jordan jobban koncentrálhat a pattanózásra és a védekezésre, de azt is hozzátette, hogy mikor Dwyane Wade és Chris Bosh ott voltak a Heatnél, akkor nála is ugyanez volt a helyzet.

Ha valahol nem lesz helyzetszépítés, az a Philadelphia Sixers, ahol Nerlens Noel gyakorlatilag nap mint nap megtesz mindent azért, hogy elcseréljék. A ma hajnali, Lakers elleni mérkőzés után például azt mondta a center, hogy szerinte ő túl jó ahhoz, hogy csak 8 percet játsszon, és meg kell oldani valahogy ezt a helyzetet. Szerinte rengeteg játékos áll Brett Brown rendelkezésére, úgyhogy nem az ő hibája ez az egész - bárki más lenne a vezetőedző, akkor is feszültség lenne a jelenlegi szituációból. Korábban volt már arról szó, hogy az érte érdeklődő csapatok utánajártak kicsit Noelnek, és nem igazán tetszett senkinek az, ahogyan a pályán kívül viselkedik, emiatt nem adnak érte sokat.

A ma hajnalhoz több komoly statisztika is tartozik. Egyrészt a Houston Rockets két ligarekordot döntött, miután 61 hármast emeltek rá a New Orleans Pelicans elleni találkozón, ebből pedig 24 bement - előbbit soha egyetlen csapat sem próbálta még meg, utóbbi pedig alapszakasz-rekord. Az eddigi csúcsokat is a Houston tartotta - idén Sacramentóban emeltek rá 50 triplát, és történetük során egyszer bedobtak már 23 hármast egy meccsen (2013, Warriors), utóbbiban holtversenyben álltak az Orlando Magickel (2009, Kings). Sztárjuk, James Harden 15. tripla-dupláját érte el houstoni színekben, ez új franchise-csúcs. A Memphis Grizzliesnél pedig Mike Conley ma hajnalban, a Sacramento Kings elleni mérkőzésen megelőzte Pau Gasolt, mától kezdve ő dobta a legtöbb pontot a klub színeiben.

Arról volt már szó, hogy az új kollektív szerződésben az Over 36 szabályt Over 38-ra változtatták, tehát addig lehet 4-5 éves szerződéseket kötni a játékosokkal, amíg a kontraktus ideje alatt be nem töltik a 38. életévüket. A Los Angeles Clippers irányítója és a Játékosok Szakszervezetének vezetője, Chris Paul komoly előnyt élvez ezzel, hiszen idén nyáron 5 évre 210 millió dollárt kaphat így, míg a korábbi kollektív szerződés értelmében maximum 4 évre írhatott volna alá. Az NBPA másik prominens tagja, LeBron James is haszonélvező lesz a későbbiekben - ő most írt alá 3 éves hosszabbítást, de a következő szerződése még lehet 5 éves, 200 milliós, míg a korábbi szabály alapján csak 3 éves megállapodást köthetett volna mostani szerződése után. LeBron Brian Windhorstnak (ESPN) azt nyilatkozta, hogy ő túlságosan a jelenben él ahhoz, hogy ezzel foglalkozzon, majd ha odajutnak, akkor megnézi, mik a lehetőségei, de több veteránnak nyílt most jobb lehetőség, szóval úgy érzi, jó lépés volt ez a liga számára.

Vasárnap éjszaka vonultatja vissza a San Antonio Spurs Tim Duncan 21-es mezszámát, ezzel kapcsolatban nyilatkoztak többen is a csapattól Marc J. Spearsnek (The Undefeated, ESPN). Gregg Popovich vezetőedző elmondása szerint ha valakivel együtt van az ember nap mint nap 20 esztendőn keresztül, akkor az ilyen pillanatokban mindig rengeteg érzelem szabadul fel. Ez volt a helyzet az utóbbi időben is, mióta nincs velük Duncan, úgyhogy reményei szerint most már jobban fogja viselni ezt a dolgot, és nem sírja majd el magát. Manu Ginobili azzal viccelődött, hogy ha Duncan szeretne visszatérni, leveszik a mezét a mennyezetről, és viselheti újra. Tony Parker elmondása szerint rengeteget beszél azóta is a magasemberrel, múltkor együtt is pókereztek. Kicsit más most a helyzet a csapatnál, hiszen rengeteg új ember van, de az a barátság, ami kialakult köztük, sosem fog megváltozni. 5 percre laknak egyébként egymástól, és szerinte boldog Duncan.

A Chicago Bullsnál Nikola Miroticnak nincs egyszerű időszaka, idei 24 meccsén mindössze 8.7 pontot átlagolt 38.1%-os mezőny- és 28.4%-os triplamutatóval. A spanyol-montenegrói erőcsatár tegnap hajnalban egyáltalán nem lépett pályára a Bucks ellen (ahogy ma hajnalban sem), aztán a mai összecsapás előtti megbeszélésen nem volt jelen. Állítólag egyszerűen elfelejtette Mirotic ezt a meetinget, amit a csapat el is fogadott magyarázatként, de így is büntetés vár rá. Azért is érdekes ez, mert a hírek szerint ő volt az első péntek reggel, aki már az edzőteremben dobált egy kicsit, szóval valószínűleg tényleg csak elfelejtette a megbeszélést a meccs előtt. Fred Hoiberg vezetőedző is dicsérte, hogy bár természetesen nem volt boldog, de az ő helyében senki nem lenne az, jó volt viszont Miroticot másnap reggel már korán a teremben látni. Kapni fog természetesen lehetőséget játékosa, csak készen kell állnia rá.

Két sérülésről lehet beszámolni. Egyrészt a Cleveland Cavaliersnél Chris Andersen a szezon teljes egészét kénytelen lesz kihagyni, mivel elszakadt az ACL térdszalagja - a tegnapi edzésen sérült meg. Másrészt a Golden State Warriorsnél David West csípőjével vannak problémák - Shams Charania (The Vertical, Yahoo Sports) információi szerint a csapatnál aggódnak a sérülés súlyossága miatt, és egyelőre nem tudni, mikor játszhat újra az erőcsatár.

Egy kis karácsonyi előzetes az NBA-től:

A végére pedig a Brooklyn Nets irányítója, Jeremy Lin maradt, aki a Totally Awesome Hulk Marvel képregény legutóbbi számában kapott helyet:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus