Hírmorzsák 2017-02-11 (20:45)

Durant kérésére tripla annyi biztonsági ember védi a Warriorst a Thunder elleni meccsen, mint egyébként szokta. Westbrook először beszélt Durantről nyár óta - nem rajta múlik, mikor rendezik a viszonyukat. Durant szerint a 2010-es tweetjével nem LeBront, hanem Penny Hardaway-t kritizálta. A Golden State-et sem érdekli a liga kérése, Westbrook nélkül reklámozzák a Thunder-Warriorst. Melo szerint az Oakley-féle eset is csak egy a sok közül azokból az eseményekből, amik mostanában körülveszik a Knickst - Dolant nem kritizálta a sztár. A Knicks nyilvánosságra hozta az Oakley-féle incidens szemtanúinak vallomásait.

Ma éjszaka Kevin Durant volt csapatánál, az Oklahoma City Thundernél vendégeskedik a Golden State Warriorsszal, és nem bíznak semmit a véletlenre - Chris Haynes (ESPN) értesülései szerint Durant kérésére tripla annyi biztonsági ember védi majd a csapatot, mint normál esetben, egy csoport pedig csak arra fog figyelni, hogy a kiscsatár édesanyjának és menedzserének ne legyen semmi baja. Haynes úgy tudja, hogy Durant nemrég megkereste Rich Pault, LeBron James ügynökét, hogy megtudja, hogyan kezelje az ilyen ellenséges környezetet. Paul hangsúlyozta neki annak a fontosságát, hogy legyen körülötte több biztonsági ember, hogy tudja, merre vannak a családtagjai, hogy az érzelmeit tartsa magában, hogy a csarnokban pontosan mozogjon, ne nagyon kalandozzon el, illetve hogy ne reagáljon az őt érő inzultusokra. Paul azt is hozzátette, hogy jó, ha kimutatja tiszteletét a város és a klub iránt, és amíg ő boldog azzal a döntéssel, amit hozott, addig nem tartozik senkinek semmivel.

Durant a The Bill Simmons podcastben beszélt arról a 2010-es tweetről is, amiben azt kérdezte, hogy "Most mindenki a Heatnél és a Lakersnél akar játszani? Inkább meg kellene próbálni őket legyőzni", mivel ezért kapott hideget-meleget a nyári csapatváltása után. KD szerint ezt a hónap végén írta, egyáltalán nem LeBron Jamesre. Volt egy cikk, amiben Penny Hardaway azt mondta, hogy szívesen játszana a Miaminél, mert bajnoki címhez tudná őket segíteni, ő meg úgy volt vele, hogy na ne, akkor már évek óta visszavonult Penny. Kiderült, hogy kamu volt a cikk, de Hardaway-jel volt kritikus és nem Jamesszel - LeBron Heathez szerződése után le is nyilatkozta, hogy már nagyon várja a Miami elleni meccseket.

A Thunder sztárja, Russell Westbrook a riportereknek elég sokat nyilatkozott Durantről - ez eddig nem igazán történt meg utóbbi csapatváltása óta. Westbrook szerint együtt nőttek fel, azóta pedig hoztak mindketten döntéseket - Durant azt, ami számára és a családjának a legjobb, ő pedig olyat, ami neki leginkább megfelel. Azóta nem beszéltek egymással, és rákérdeztek az újságírók, hogy hogyan fordulhat ez elő, hiszen korábban többször is a testvéreként aposztrofálta a kiscsatárt, de Westbrook erre csak annyit mondott, hogy néha van ilyen. Rákérdeztek, hogy nem fáj-e neki, hogy nincs már semmiféle kapcsolatuk, amire azt mondta, hogy egyáltalán nem, teljesen jól van, túllépett a dolgon. Sok korábbi csapattársát szerette úgy, mint a testvérét, de rengeteg kosaras jön és megy a Thundernél - van, akikkel beszél azóta is, van, akikkel nem, ez egyáltalán nem Durant-specifikus, de nyilván kettejük esetében jobban a reflektorfényben van ez a történet. Azt is hozzátette, hogy nem tőle függ, hogy mikor fognak beszélni, vagy hogy lesz-e köztük újra jó viszony.

A liga közben hiába rendelte el, hogy "viselkedjen" minden közösségi média részleg normálisan, ennek nem sok foganatja volt. Délután írtunk már róla, hogy a Sacramento Kings és az Atlanta Hawks hogyan figurázták ki ezt a döntést, most pedig a Golden State kerülte meg a dolgot annyival, hogy a meccset Westbrook nélkül reklámozták:

A Thunder drukkerei is készülnek, ezen a linken nézhettek meg párat azokból a pólókból, amiből valószínűleg lehet majd látni jó párat az összecsapáson.

A New York Knicks nélkül nem telhet el fél nap sem. A gárda sztárja, Carmelo Anthony Ian Begley-nek (ESPN) azt nyilatkozta, hogy a Oakley-féle balhé csak egy újabb láncszeme volt azoknak az eseményeknek, amik jelenleg a csapat körül zajlanak - van fölöttük egy felhő jelenleg, amiből meg kell próbálniuk minél gyorsabban kikerülni. Melo azt is hozzátette, hogy persze kívülről is elég rémesnek tűnik a helyzet, de azoknak még rosszabb, akik ennek a részei - ahhoz, hogy valaki megértse, mennyire mélyen vannak, szerinte át kell élni ezt nap mint nap. Anthony nem kritizálta James Dolan tulajdonost - ez az ő klubja, ő hozza a döntéseket, és erről szerinte nem kell véleményt nyilvánítani. A kiscsatár a játékukról annyit mondott, hogy szerinte mindenkinek szégyellnie kell magát azért, amit mostanában mutatnak a pályán.

A Knicks közben nyilvánosságra hozta a szemtanúk vallomásait arról, hogy mit csinált Oakley a Madison Square Gardenben, mielőtt kivezették - ezen a linken olvashatjátok a pontos verziókat. Az egyikük szerint amint elfoglalta a helyét az egykori kosaras, azonnal elkezdett kiabálni, hogy minek nézik a biztonságiak, hol van Dolan, aztán mikor mondta neki, hogy nyugodjon le, akkor visszakérdezett, hogy "Tudod, ki vagyok én?". Az egyik biztonságival szemkontaktust teremtett Oakley, mire megkérdezte tőle is, hogy "mit lesel? elesel...". Megmondta neki, hogy nem őt nézi, aztán mikor meglátott egy személyt, akkor őt kezdte el anyázni, mondván egy patkány és Dolant "elégíti ki orálisan". Az egyik szemtanú szerint a fehéreket és a rendőröket is betalálta Oakley.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus