Hírmorzsák 2017-05-31 (09:15)

LeBron James kijelentette, hogy csapattulajdonos lesz egy napon. Dedmon, Gallinari és CJ Miles is kiléptek szerződéseik utolsó évéből, mindhárman szabadügynökök lesznek nyáron. Bosh-nak nehéz dolga lesz, ha vissza akar térni az NBA-be. Emeka Okafor újra játszana. A Pistons cserélné az 1/12-t. Markelle Fultz nagyon szeretne 1/1 lenni. Lonzo Ball június 7-én megy a Lakershez. Doc Rivers szerint akiben van egy kis versenyszellem, az nehezen fogadta el Durant Warriorshoz igazolását. A Clippers megpróbálja megszerezni Jerry Westet. Steve Kerr fog még edzősködni, csak az időpont a kérdés - fia a Spursnél fog dolgozni. Steph Curry reményei szerint még 3 hétig tartani tudja jelenlegi formáját.

A Cleveland Cavaliers sztárja, LeBron James Ken Bergernek (The Athletic) nyomatékosítva kijelentette, hogy NBA csapat tulajdonosa lesz majd egyszer, ez a következő lépcsőfok számára. James szerint azért fontos ez neki, mert így a játék környékén maradhat játékospályafutása befejezését követően is, másrészt pedig továbbra is segíthet másoknak olyan helyzetbe kerülni, amiben megvalósíthatják álmaikat, változásokat hozhatnak.

Több játékos is lemondott következő évi játékosopciójáról. A San Antonio Spursnél Dewayne Dedmon 3 millió dollárt hagy az asztalon, hogy a nyáron új szerződést köthessen valakivel. Adrian Wojnarowski (The Vertical, Yahoo Sports) értesülései szerint a Denver Nuggetsnél Danilo Gallinari ennél többet is kockáztat, ő 16.1 millió dollárról mond le, hogy szabadügynök legyen - ő és a Nuggets is lenyilatkozták már többször is, hogy szeretnének hosszútávon együttműködni, elképzelhető, hogy marad Denverben. Az Indiana Pacersnél pedig CJ Miles 4.8 millió dolláros utolsó évétől tekint el, hogy most aláírhasson egy új megállapodást.

Ira Winderman (South Florida Sun-Sentinel) egy meg nem nevezett vezetővel ült le beszélgetni, aki szerint Chris Bosh-nak nagyon nehéz dolga lesz, ha vissza akar térni a ligába. A szakvezető úgy fogalmazott, hogy a Miami Heatnek 50 millió indoka volt arra, hogy Bosh játékra alkalmas legyen (ennyi a fizetéséből hátralévő pénz), mégsem tudtak olyan orvost találni, aki ezt a diagnózist felállította volna - nehéz elképzelni, hogy más csapat majd találni fog ilyen dokit, miközben nekik pénzük sincs Bosh-ban. Ugyanez a témakör: Jon Krawczynski (Associated Press) forrásai szerint Emeka Okafor zöld utat kapott az orvosoktól a játékra, és a visszatérésén dolgozik jelenleg is - több csapattal is kapcsolatban van az egykori 1/2. 

A drafthoz három hír kapcsolatható. Egyrészt Marc Stein (ESPN) információi szerint a Detroit Pistons elcserélné az 1/12-es pickjét, amennyiben már bizonyított játékost kapnak érte cserébe - az utóbbi két évben húzott első köröseik, Stanley Johnson és Henry Ellenson sokat nem tudtak hozzátenni az együttes eredményességéhez. Másrészt az 1/1-re várt Markelle Fultz Jeff Goodmannek (ESPN) azt nyilatkozta, hogy többször is beszélt a lottery óta a Boston Celtics GM-jével, Danny Ainge-dzsel, és majd elmegy a klubhoz is, mert szeretnék jobban megismerni. Nagyon szeretne első választott lenni, és szerinte jól is illik Bostonba. Elmondása szerint a városról nem sokat tud, de a franchise múltjáról igen, és azt is, hogy a szurkolók nagyszerűek. Harmadrészt pedig a The Vertical jelentette, hogy Lonzo Ball június 7-én megy privát edzésre a Los Angeles Lakershez.

Szintén a drafthoz, de egy korábbihoz tartozik, hogy Zach Lowe (ESPN) úgy tudja, hogy a Cleveland 2011-ben talán Jonas Valanciunast húzta volna, amennyiben konkrétabb időpontot tud mondani, hogy mikor megy át az NBA-be Európából - mint ismert, végül az 1/4-gyel Tristan Thompsonra esett a választásuk, de a hírek szerint gondolkodtak a litvánon és Enes Kanteren is. 

A Los Angeles Clippers elnöke és vezetőedzője, Doc Rivers az ESPN Mike&Mike című műsorában elmondta, hogy szerinte azt, hogy Kevin Durant a Golden State Warriorshoz igazolt, nehéz volt elfogadnia mindenkinek, akiben van egy kis versenyszellem. Semmi baja nincs a kiscsatárral egyébként, ráadásul joga is volt rá, hogy oda szerződjön, ahova akar, de legyőzték, ő pedig csatlakozott az őt legyőzőkhöz - ez olyan, mintha ő a saját idejében a Detroit Pistonshoz ment volna, amit nem igazán tud maga elé képzelni.

Közben a már említett Marc Stein forrásai szerint a Clippers megpróbálja elhappolni Jerry Westet a Golden State-től - mint ismert, az oaklandiek tanácsadójának lejár a szerződése, és bár a Warriors szeretné megtartani, még bekavarhatnak Riversék.

A Golden State vezetőedzője, Steve Kerr Tim Kawakaminak (San Jose Mercury News) elmondta, hogy egyértelműen akar még edzősködni, amint fizikailag alkalmas lesz rá. Rákérdeztek nála, hogy a következő idény elején ott ül-e majd a kispadon a Warriorsnél, amire azt mondta, hogy ez a terv, de május végén erre sem ő, sem Bob Myers GM, sem a tulaj, Joe Lacob nem tud pontos választ adni. Együtt dolgoznak a megoldáson - a szakvezető és a tulajdonos azt szeretné, ami neki a legjobb, ő pedig azt, ami nekik a legjobb. Itt említhető meg egyébként, hogy Kerr fia, Nick Kerr a San Antonio Spursnél fog dolgozni videó-koordinátorként - Nick nemrég végzett a California egyetemen, és az utóbbi két évben a rájátszásban már édesapja mellől figyelte az eseményeket az oaklandieknél.

A Golden State irányítója, Steph Curry Chris Haynesnek (ESPN) arról mesélt, hogy szerinte az egész szezonban jól játszott - ha észrevették az emberek, ha nem, ha beszéltek róla, dicsérték, ha nem, akkor is így volt ez szerinte. Most az a fontos, hogy akkor is tudja ezt a szintet tartani, amikor a leginkább számít, a fináléban, és reményei szerint még 3 hétig kitart a formája

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus