Hírmorzsák 2017-09-25 (21:45)

A Cavs tervei szerint Isaiah Thomas még január előtt visszatérhet. Paul George boldog a Thundernél, már megcsinált mindent a csapat, amit elvár egy klubtól. Asikot kórházban kezelik egy emésztőrendszeri betegséggel. Alan Williams fél évet kihagy. Emeka Okafor és Kris Humphries a Sixersnél, Joel Anthony a Bucksnál, Beno Udrih a Pistonsnál és John Jenkins a Hawksnál.

A Cleveland Cavaliers a mai médianapon bejelentette, hogy az előző három hétben, mióta velük van Isaiah Thomas, jól haladt a felépülése csípősérüléséből, és elképzelhető, hogy január előtt visszatérhet majd a Boston Celticstől szerzett irányító.

Az Oklahoma City Thunder új játékosa, Paul George elmondta, hogy boldog, mert a Thunder mindent megcsinált, amit szeretne egy együttestől, pedig még el sem kezdődött az első szezonja Oklahoma City-ben - emiatt úgy érzi, hogy bizony hosszútávon is a klubnál maradhat, akár az OKC-nél is befejezheti karrierjét. George elmondása szerint Indianában is csak annyit akart végig, hogy esélye legyen nyerni - nem a pénz és nem a statisztikák érdekelték.

(A média nap eseményeiről egyébként holnap reggel hosszabban is megemlékezünk majd.)

Az Atlanta Hawks leigazolta John Jenkinst az edzőtáborra - ezzel kész a Hawks kerete, Jenkins egyébként korábban már játszott Atlantában. A Philadelphia Sixers két veteránt szerződtetett, Kris Humphries-zel és Emeka Okaforral egyeztek meg az edzőtáborra, ezzel nekik is kész a 20 fős keretük. A Milwaukee Bucks Joel Anthony-t hívta meg a training campre. A Detroit Pistons Beno Udrihhal írt alá.

A Phoenix Suns magasemberét, Alan Williamst megműtötték meniscus-szakadása után - hat hónapot lesz kénytelen kihagyni a játékos, lényegében tehát kihagyja ezt az idényt.

A végére pedig a New Orleans Pelicans centere, Omer Asik maradt, akit Chron-betegséggel kezelnek jelenleg egy kórházban - ez az emésztőrendszer egy krónikus gyulladásos betegsége, és nem ez Asik első komoly egészségügyi baja az utóbbi időben.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus