Hírmorzsák 2017-09-29 (10:45)

Rose lesz a Cavs kezdő irányítója a szezon elején. Lue szerint LeBron fiatalabb lett, James szerint élete egyik legjobb felkészülésén van túl. Wade a Heattől akar visszavonulni. Waiters inkább nem műttette meg a bokáját márciusban, 8-10 hónapot kellett volna kihagynia. Saricnak semmi gondja nincs azzal, ha csere lesz. Volt Board of Governors ülés - elfogadták a pihentetésre vonatkozó szabályokat és az új lottery rendszert is. Már nem Kurt Rambis felel a Knicks védekezéséért. Sessionst Ntilikina az újonc Kyrie Irvingre emlékezteti. NCAA-botrány - Willie Reed perel. Némileg átalakult a Hornets szakmai stábja. A Nuggets öt fiatal csapatopcióját is lehívta.

Arról tegnap este olvashattatok, hogy LeBron James a szerdai edzésen bokasérülést szenvedett, az első tréning után azonban még minden nagyon szép volt a Cleveland Cavaliersnél. A gárda trénere, Tyronn Lue azt nyilatkozta Dave McMenaminnek (ESPN), hogy szerinte James fiatalodik, ezért Benjamin Buttonnek hívja. A tréner szerint LeBron boldogabbnak tűnik, mint egy éve, élvezi a játékot, és remélhetőleg ez 82 mérkőzésen át, valamint a rájátszásban is ki fog tartani. James annyit mondott még a média napon, hogy élete egyik legjobb nyarán van túl - a fiai inspirálták az off-szezon során, ők voltak az okai, hogy még inkább várja a mostani idényt.

Lue azt is elmondta, hogy Derrick Rose lesz a Cavs kezdő irányítója (legalábbis a szezon elején). A vezetőedző szerint Rose mindig is kezdő volt egész pályafutása során, korábbi MVP, úgyhogy elég magabiztos azzal kapcsolatban, hogy tudják-e tartani a frontot Isaiah Thomas december végi felépülésééig és visszatéréséig.

Maradjunk még a Clevelandnél egy kicsit: új dobóhátvédjük, Dwyane Wade az Associated Pressnek elárulta, hogy ha úgy dönt, hogy befejezi pályafutását, azt mindenképp a Miami Heat mezében szeretné megtenni, és szerinte a Heatnél mindig nyitva áll számára az ajtó. Azt nem tudja egyelőre, hogy hazaigazol-e akár egy-két szezonra is, mielőtt abbahagyná, vagy csak egy 1 napos szerződést köt a floridaiakkal, ahogy Paul Pierce tette idén nyáron a Boston Celticsszel, de úgy akar távozni, ahogyan érkezett.

A Miami jelenlegi dobóhátvédje, Dion Waiters Ira Windermannek (South Florida Sun Sentinel) elmesélte, hogy márciusban úgy döntött, nem műtteti meg bokáját, mert az 8-10 hónapos kihagyással járt volna. A tavaly kiugró szezont produkáló kosaras elmondta, hogy vannak olyan napok, amikor jobban érzi magát, meg vannak olyanok is, amikor azért még fáj a bokája - az edzőtáborban ezzel a fájdalommal együtt kell játszania majd, de azért már sokkal jobb a helyzete, mint a korábbiak során, folyamatosan kapja a kezeléseket.

A Philadelphia Sixers játékosa, Dario Saric a szerdai edzés után azt nyilatkozta a Philadelphia Inquirer munkatársának, hogy persze minden játékos kezdő akar lenni, de neki semmi baja nincs azzal, ha csere lesz. Néha könnyebb a kezdőkkel, de a második sorban talán nagyobb szabadsága és helye lehet. Azt is hozzátette a horvát, hogy 100%-osan odateszi majd magát, akármi lesz a helyzet, ez a génjeiben van.

Volt Board of Governors ülés, amelyen több dologról is döntöttek a tulajdonosok. Egyrészt Adam Silver commish-nak innentől kezdve lehetősége lesz megbüntetni a csapatokat pihentetésnél - például ha egyszerre több játékosnak adnak "szabadnapot", vagy ha országos TV által közvetített mérkőzésen pihentetnek valakit, miközben egészséges, de azt is erősen ajánlják a kluboknak, hogy a hazai meccseiket használják fel, ha ilyen terveik vannak. 28-1-1 arányban megszavazták az új lottery rendszert is, amely 2019-től lép érvénybe - az oddsokat ezen a linken láthatjátok. Az Oklahoma City Thunder szavazott ellene, a Dallas Mavericks pedig tartózkodott. A fizetési sapkát 2018/19-re 101 millió, 2019/20-ra pedig 108 millió dollárra várják - ez azért nem jelent még semmit, mert a mostani idényre volt 108 milliós előrejelzés is, mégis 99 millió jelenleg a sapka.

A Denver Nuggets lehívta Trey Lyles és Emmanuel Mudiay negyedik, illetve Malik Beasley, Juancho Hernangomez és Jamal Murray harmadik évi csapatopcióit.

A Charlotte Hornetsnél a szakmai stáb alakult át némileg: Stephen Silas lett az első számú segédedző, Eddie Jordan pedig segédedzőként csatlakozott a gárdához.

A New York Knickshez is kapcsolódik egy edzői hír: Jeff Hornacek kijelentette, hogy nem Kurt Rambis felel majd ezentúl a védekezésért. Szintén ide kapcsolódik, hogy a nyáron leigazolt Ramon Sessions a New York Postnak elmondta, hogy az 1/7-en kiválasztott Frank Ntilikina nagyban emlékezteti az újonc Kyrie Irvingre - nem a legatletikusabb játékos, de elég nehéz helyzetekben is ura a labdának.

A végére pedig az NCAA-botrány maradt, amelyben többek között négy egyetemi edzőt is őrizetbe vett az FBI - a dolog lényege az, hogy bizonyos segédedzők ellentételezést kaptak azért, hogy a játékosokat bizonyos irányba (játékosügynökök, cipőgyártók) tereljék, illetve olyan is előfordult, hogy egyes egyetemek pénzt fizettek azért, hogy egy-egy adott játékos őket válassza. A dologban megbukott többek között Rick Pitino is, akit menesztettek is a Louisville-től, de az ASM játékosügynökséget is megszállta az FBI - Andy Miller számítógépét lefoglalták, Millert azóta az idei drafton kiválasztott Justin Patton ki is rúgta, és maga a liga is vizsgálódik, hogy ki milyen részben érintett ebben az ügyben az NBA-ből.

Ugyanehhez a részleghez tartozik, hogy a nyáron a Los Angeles Clippershez kerülő Willie Reed 13.5 millió dollárt akar Milleréktől, mondván becsapták - az ügyben elég komolyan érintett, és nemrég még az ASM-nél dolgozó Christian Dawkins azt javasolta Reednek, hogy ne fogadja el a Heat 3 éves, 15 millió dolláros ajánlatát, mert majd lesznek hosszabb meg nagyobb megkeresései is, ami végül nem történt meg, 1 évre 1.5 millióért szerződött végül a Clippershez.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus