Hírmorzsák 2017-10-20 (21:45)

Beverley szerint Lonzo Ballra sokan rá fognak szállni az apja miatt - Ballt csak a csapat eredménye érdekli, az egyéni csaták nem. Melo lezárta pályafutása Knicks-fejezetét - ha hozzászoknak, milyen üres dobóhelyzeteik vannak, jobb százalékkal fognak dobálni. Dwight Howard szerint hazugság az a pletyka, hogy milyen rossz hatással volt az emberekre a Hawks öltözőjén belül. Kevin Love-nak eleinte nem nagyon tetszett, hogy centert kell játszania. Új játékos a Knicksnél. Chris Paul holnap este nem játszik (térd). Myles Turner legalább két mérkőzést kihagy (agyrázkódás), Whiteside egyet (térd), Ajinca pedig 4-6 hetet (térd).

Ma hajnalban bemutatkozott Lonzo Ball a Los Angeles Lakersnél, de leginkább arról maradt emlékezetes a teljesítménye, hogy Patrick Beverley milyen agresszíven védekezett rajta, és milyen szinten leradírozta a pályáról. A találkozó után Beverley Shams Charniának (The Vertical, Yahoo Sports) elmondta, hogy megmondta Ballnak, hogy az ismert körülmények (az apja) miatt sokan fognak rá utazni, erre fel kell készülnie. Ball annyit mondott, hogy készen fog állni, és meg kell mutatnia a pályán, hogy mit tud - ha nyernek, akkor csöndben lesz mindenki, akkor van gond, ha veszítenek. Csak győzelmekben és vereségekben gondolkodik - nem akar 1-1 csatákba belemenni senkivel, mert ez egy 5-5 elleni játék, nem az ő különmeccse érdekes, csak a végeredmény.

Az Oklahoma City Thunder sztárja, Carmelo Anthony a New York Knicks elleni, ma hajnali szezonnyitójuk után elmondta, hogy lezárta karrierje Knicks-fejezetét, nem akar többet erről beszélni - most már csak a Thunderrel foglalkozik és azzal, hogy velük mit érhet el. A dobás nem igazán ment még neki, de erről annyit mondott Anthony, hogy rajta múlik csak, hogy bedobálja a helyzeteit. Melo szerint nem szokott hozzá, hogy ilyen üres helyzetei legyenek - ha megszokja ezt, sülni is fog a keze.

A Charlotte Hornets centere, Dwight Howard Michael Cunninghamnek (Atlanta Journal Constitution) elmondta, hogy abszolút nem igaz az a híresztelés, hogy milyen negatív hatással volt az Atlanta Hawks öltözőjén belül - nem is érti, hogyan tarthatják az emberek igaznak ezt a pletykát, miközben övé lett a legjobb csapattárs díj a Hawksnál. A center azt is hozzátette, hogy bárkit megkérdezhetnek most a Hornetsnél, hogy milyen személyiség.

Folytassuk a sérülésekkel. A Houston Rockets irányítója, Chris Paul holnap éjszaka nem játszik a Dallas Mavericks ellen a bal térde miatt. A Miami Heatnél Hassan Whiteside szintén nem játszik holnap az Indiana Pacers elleni - neki is a térdével van gond, csontzúzódása van, amit akkor szerzett, mikor összeütközött a térde Nik Vucevicével. A Pacers is tartalékos lesz, miután Myles Turner a következő két mérkőzést (ma Portland, holnap Miami) kihagyja agyrázkódás és nyakfájás miatt - jövő hét elején át kell mennie az agyrázkódás-protokollon, mielőtt újra pályára engednék. A New Orleans Pelicansnél Alexis Ajinca injekciókat kapott a térdszalagja miatt, és 4-6 hétig nem lesz bevethető. A Golden State Warriorsnél viszont Draymond Green és Andre Iguodala is játszhatnak ma éjszaka.

A Cleveland Cavaliers magasembere, Kevin Love eleinte nem örült túlságosan annak, hogy ötös poszton fogják használni. Love Chris Fedornak (Cleveland Plain Dealer) azt nyilatkozta, hogy még mindig szoknia kell a dolgot, támadásban kicsit sokszor akar befelé leválni, de főleg védekezésben új neki ez az egész, hiszen ő az első számú magasember a pályán. Ehhez hozzá kell még szoknia, de szerinte idővel nem lesz ezzel gond. Tyronn Lue vezetőedző azt mondta, hogy ha elzárást-leválást játszanak Love-val, akkor az ellenfél centerei nem tudnak rá kilépni teljesen, lesz egy csomó üres dobóhelyzete, amiket ő be tud dobálni. Lue azt is elmondta, hogy lesz olyan is, mikor a normál felállásban fognak pályára lépni Thompsonnal ötösben és Love-val négyesben - a tréner maga vallotta be, hogy Love-nak az elején voltak gondjai azzal, hogy center legyen, de most már élvezi.

A New York Knicks two-way szerződést adott Isaiah Hicksnek - a North Carolináról érkezett a draftra a játékos, ott nem kelt el, az előszezont pedig a Charlotte Hornetsnél töltötte.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus