Hírmorzsák 2017-11-14 (21:45)

A Lakers nem akarja megváltoztatni Lonzo Ball dobómozdulatát... legalábbis a nyárig nem. The show must go on: LeBron szerint ő New York királya, Kanter szerint az már Porzingis. A Jazznél mérsékelten optimisták a szezon elejéhez képest. Chris Paul csütörtökön talán visszatérhet, Markelle Fultz pedig egy hét múlva. Ben Simmons ausztrál válogatott akar lenni a 2020-as olimpián. Joel Embiid Willie Reeddel trollkodott. Kuzminskas maradna az NBA-ben.

A Los Angeles Lakers elnöke, Magic Johnson az ESPN Mike and Mike című műsorában elmondta, hogy Lonzo Ball mindig is olyan stílusban dobott, ahogy most, úgyhogy meg akarták neki első körben adni az esélyt, hogy játsszon úgy, ahogy tud, és remélhetőleg beesnek a dobásai - jelenleg 31%-kal dob mezőnyből, 25%-kal a triplavonalon túlról és 50%-kal büntetőkből. Ez ebben a szezonban végig így marad, hagyni fogják, aztán ha nem lesznek jók a százalékai, akkor le fognak vele ülni, és megbeszélik vele, hogy hogyan tudnának javítani ezen. Johnson szerint Ball bizonyította már, hogy tud jó hatékonysággal is dobni, és arra akarják bátorítani, hogy vállaljon a továbbiakban is.

Szinte már-már természetes, hogy LeBron James és a New York Knicks között nincs nyugodtság, a délután folyamán sem volt. James instagramra kitett egy képet, amin a Madison Square Garden pályáján áll, és azt írta még mellé, hogy "New York királya". Több sem kellett persze Enes Kanternek, aki annyit reagált erre, hogy van már királyuk, Kristaps Porzingisnek hívják.

Maradjunk még a Knicksnél: a tőlük kitett Mindaugas Kuzminskas Donatas Urbonasnak azt mondta, hogy szeretne az NBA-ben maradni, ez az első számú terve, de egyáltalán nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy visszatérjen Európába, hiszen az is elképzelhető, hogy nem kell senkinek.

A Utah Jazznél Gordon Hayward eligazolása nagyon meglátszik az együttesen egyelőre. Vezetőedzőjük, Quin Snyder Chris Mannixnak (The Vertical, Yahoo Sports) azt nyilatkozta, hogy minden szezon elején bizakodnak, optimisták az emberek, és bár azt nem mondja, hogy most ez teljesen eltűnt, de azért mérséklődött. A Jazznél egyelőre nem igazán tudják pótolni Hayward teljesítményét és szerepkörét sem, amire annyit mondott Snyder, hogy nincs meg a Jolly Jokerük, de van előttük egy szép feladat, amit meg kell oldaniuk, és ez a folyamat is élvezetes lehet.

A Houston Rockets irányítója, Chris Paul közeledik a visszatéréshez - vasárnap óta komolyabb edzésmunkát végez, és csütörtökön, a Phoenix Suns ellen akár már pályára is léphet. Mike D'Antoni Jonathan Feigennek (Houston Chronicle) azt nyilatkozta, hogy nem akarják siettetni ezt, ha nem csütörtökön, akkor szombaton, a Memphis Grizzlies ellen is megnézik, hátha. Keményen dolgozott Paul vasárnap, meglátják, hogyan reagál ma és holnap, de ha minden jól megy, akkor a jelenlegi tervek szerint játszani fog csütörtök éjszaka.

Ha már a sérülések, akkor folytassuk a Philadelphia Sixersszel, akiknél Markelle Fultz állapotát egy hét múlva nézik meg, lehet, hogy akkor visszatérhet - könnyített edzéseket már végez, de természetesen teljes értékű munkát még nem.

A Sixers tavalyi 1/1-ese, Ben Simmons azt nyilatkozta Melanie Dinjaskinak (nine.com.au), hogy egyértelműen ausztrál válogatott akar lenni a 2020-as tokiói olimpián - van amerikai állampolgársága is. Simmons elmondása szerint nagyszerű, fiatal, gyors csapatuk lesz, és szerinte az ausztrál kosárlabdázás jövője jó irányba halad.

A végére pedig a Philly centere, Joel Embiid maradt, aki Willie Reeddel akaszkodott össze ma hajnalban, a Los Angeles Clippers elleni összecsapáson - először Reedre fújtak lépéshibát, mikor úgy érezte, hogy szabálytalankodott vele szemben Embiid, a két center pedig kicsit egymásnak is ment, mielőtt egy játékvezető közbelépett volna, aztán a következő labdabirtoklásnál Reedre Flagrant 1-et fújtak, akkora személyi hibát vert Embiidre. A Sixers feltörekvő csillaga azzal trollkodott a meccs után, hogy elfelejtette Reed nevét, mikor az esetről kérdezték.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus