Hírmorzsák 2018-03-06 (10:00)

Pippen szerint jelenleg a Houston a legjobb csapat, de nem biztos, hogy júniusban is így lesz - a Warriorsnak van még egy sebességi fokozata. Brett Brown azt szeretné, ha Embiid 6-8 triplát vállalna meccsenként. DeRozan és Anthony Davis lettek a hét játékosai. Pau Gasol válla megsérült. Tristan Thompsonnál 2 hetes kihagyással számol a Cavs. A Cleveland nem aggódik amiatt, hogy a hátával bajlódó Jeff Green görkorizik. Kupchak mellett még legalább három emberrel interjúzik a Hornets. Hezonját kinézte magának a Kings. Változik a Nuggets színsémája. Sessions még 10 napra a Wizardsnál.

Scottie Pippen az ESPN The Jump című műsorának vendége volt a minap, ahol azt nyilatkozta, hogy a Houston Rockets jelenleg a legjobb csapat a ligában, de nem biztos benne, hogy júniusban is az lesz. Pippen szerint a Golden State Warriors teljesen nyugodt most, mert az oaklandieknek van még egy sebességi fokozatuk, ahova feljebb tudnak kapcsolni.

A Toronto Raptors dobóhátvédje, DeMar DeRozan és a New Orleans Pelicans magasembere, Anthony Davis lettek a hét játékosai keleten és nyugaton. DeRozan 4-0-s héthez segítette hozzá a kanadaiakat, miközben 20.8 pontot, 3.0 pattanót és 5.8 gólpasszt átlagolt ezen időszak alatt. Davisnek 34.0 pont, 15.3 pattanó és 2.7 blokk voltak a mutatói, amivel első, harmadik és harmadik volt a ligában - a Pelicans 3-0-t teljesített, sztárjuk pedig az egyetlen játékos volt a mezőnyben, aki 30/10-et hozott az előző héten.

A San Antonio Spurs centere, Pau Gasol a testvérével, Marc-kal ütközött a ma hajnali, Memphis Grizzlies elleni összecsapáson, és megsérült a válla. Egyelőre nem tudni pontosabbat, de Tony Parker azt nyilatkozta a mérkőzés után, hogy Gasol azt mondta neki, hogy eléggé fáj a válla, úgyhogy valószínűsíthetően nem lesz bevethető a következő, Golden State Warriors elleni találkozón.

Ugyanez a téma: a Cleveland Cavaliersnél Tyronn Lue vezetőedző úgy számol, hogy Tristan Thompson két hetet fog kihagyni - tegnap délben beszámoltunk már róla, hogy a jobb bokája sérült meg a centernek. Ugyancsak Cavs és hasonló hír: vasárnap este írtuk, hogy Jeff Greennek a hátával vannak bajok, LeBron James viszont instagramra rakott fel videókat a minap, hogy görkorcsolyázni van, többek között JR Smith-szel és Greennel. Dave McMenamin (ESPN) úgy tudja, hogy a csapat nem aggódik emiatt, bár egy forrás szerint nem a legjobb képet festi le Greenről ez az eset.

A Washington Wizards adott egy második 10 napos kontraktust is Ramon Sessionsnek - az első 10 nap alatt egyetlen percet sem kapott az irányító a fővárosiaktól.

Bár a Charlotte Hornetsnél továbbra is Mitch Kupchak a legesélyesebb arra, hogy átvegye Rich Cho GM helyét a nyár folyamán, Adrian Wojnarowski (ESPN) értesülései szerint még legalább három emberrel leülnek majd interjúzni Michael Jordanék, meg is kapták ezekre az engedélyeket. Az érintett személyek a Philadelphia Sixers játékosok dolgaival foglalkozó alelnöke, Marc Eversley, a Houston Rockets kosárlabdával kapcsolatos kérdésekért felelős részlegének alelnöke, Gersson Rosas, illetve a Miami Heat segéd GM-je, Adam Simon.

Jason Jones (Sacramento Bee) információi szerint a Sacramento Kings egyik nyári kiszemeltje Mario Hezonja lesz. A horvát játékos gyengén kezdte orlandói karrierjét, de az utóbbi időben kifejezetten jól játszik, és egyébként is többen kedvelik a játékát a Kings vezetőségében.

A Philadelphia Sixers vezetőedzője, Brett Brown Marc Narduccinak (Philly.com) elmondta, hogy azt szeretné, ha Joel Embiid 6-8 hármast vállalna el meccsenként - a kérdés az szerinte, hogy hogyan tud úgy a festékben is domináns maradni, hogy közben többet vállaljon el kintről. Brown úgy érzi, hogy a kosárlabda egyre inkább a triplavonal környékére szorul, a rájátszásban pedig még inkább így lesz ez, márpedig az irányítóik nem igazán dobnak kintről.

A végére pedig a Denver Nuggets maradt: Conrad Burry (SportsLogos.net) forrásai szerint a Nike és a coloradói alakulat változtatnak a következő szezonra, visszatérnek egy kicsit a retro színekhez, amit a 90-es években használt a gárda:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus