Hírmorzsák 2018-04-09 (20:30)

Ben Simmons szerint egyértelműen ő az Év Újonca, és aki ért ehhez a játékhoz, az tudja ezt - egyetlen másik újonc sem keltette fel az érdeklődését, Donovan Mitchell magára is vette ezt. Doncic szerint hasonlít a játéka Simmonséhoz, beszélt a kedvenceiről és a draft előtti előrejelzésekről is. LeBron két dolog alapján fog dönteni a nyáron: család és győzelem. Harden továbbra is első a PER-listán. Rick Carlisle szerint Brett Brown legenda lett az edzők között - a Dallas trénere nem nagyon játszana a Sixers ellen az első körben pályahátrányból. Casspi egyáltalán nem haragszik a Golden State-re, sőt - vissza akar térni az NBA-be.

A ma esti morzsát a Philadelphia Sixers irányítójával, Ben Simmonsszal kezdjük, akitől megkérdezték, hogy kire szavazna az Év Újonca választáson. Az ausztrál fenomén azt mondta, hogy egyértelműen magára - egész évben jól játszott, a számok nem hazudnak, és akik értenek ehhez a játékhoz, azok tudják is ezt. Az is felvetődött, hogy ki az az elsőéves játékos, aki felkeltette az érdeklődését, amire azonnal rávágta, hogy senki - erre Donovan Mitchell azonnal reagált is twitteren. Ő a nagyok közé szeretne tartozni, ezért Kevin Durantet, LeBron Jamest, Steph Curry-t, Russell Westbrookot szereti nézni.

Ha már Simmons, akkor itt lehet megemlíteni, hogy az idei draft elejébe várt Luka Doncic Mina Kimesszal (ESPN The Magazine) beszélgetett, és elmondása szerint nagyon hasonlítanak egymásra az ausztrállal - Simmons is képes irányítót játszani vagy csatárposzton is szerepelni, sok mindenre képes, ahogy LeBron is. A szlovén szupertehetség saját bevallása szerint James, Durant és Kyrie Irving a kedvenc játékosai, és próbál nem odafigyelni a draft előtti jóslatokra. Ez utóbbi még nem igazán megy neki, ezért látja, hogy kikiáltják mindennek, aztán egy rossz meccs, és rögtön lehúzzák róla a keresztvízet, úgyhogy szeretne kevesebbet olvasni erről a jövőben.

Szóba került többször is LeBron James, úgyhogy folytassuk vele: Joe Vardonnak (Cleveland Plain Dealer) is elmondta a Cleveland Cavaliers ikonja, hogy egyelőre abszolút nem foglalkozik a szabadügynökpiaccal - túlságosan a jelenben él ahhoz, hogy azon gondolkozzon már most, hogy mi fog történni a nyáron. Azt is elmondta azonban, hogy mindenek előtt két dolog fog neki számítani: a családja mindennél fontosabb, az ő szerepük is nagy lesz, a másik faktor pedig az, hogy még mindig nagyon szeretne nyerni, mert tudja, hogy képes erre. Mindenben együtt döntenek a családdal - ha eljön a nyár, az ügynöke és a csapat le fognak ülni beszélgetni, de még egyszer elmondta, hogy a család és a győzelem lesz a két legfontosabb tényező.

Térjünk vissza a Sixershez, a Dallas Mavericks vezetőedzője, Rick Carlisle ugyanis nem kis kijelentést tett: szerinte Brett Brown legenda lett a trénerek között - megingathatatlan vezér volt, aki mindig kihozta a legtöbbet a csapataiból, a játékosai mindig a lehető legjobban odatették magukat. A negyedik-ötödik évre felépítették azokat a fiatalokat, akiket szerettek volna, sok mindenkitől megszabadultak, akik nem ütötték meg a szintet, igazoltak pár tapasztalt kosarast, és kiváló munkát végeztek a draftokon. Carlisle hozzátette, hogy nem nagyon szeretne a Sixersszel összekerülni a PO első körében úgy, hogy a Phillynél van a pályaelőny.

Kijöttek a heti statisztikák. A PER-listán még mindig James Harden (30.0) vezet Anthony Davis (28.9) és LeBron (28.6) előtt - nem nagyon várható már változás az élmezőnyben, a Top25-öt ezen a linken eléritek!

A Golden State Warriorstől Quinn Cook miatt kitett Omri Casspi a Sacramento Bee-nek elmondta, hogy egyáltalán nem maradt benne semmilyen tüske a Golden State felé, rengeteget tanult a klubtól ebben az idényben, és vissza akar térni az NBA-be. Pont amiatt volt nehezebb elfogadni, hogy elbocsájtották, mert fantasztikus csapatnak tartja az oaklandieket, és borzasztóan tetszett neki az, ahogyan Steve Kerr kezelte a jobb és a rosszabb időszakokat is. Casspi szerint Kerrnek tetszett, amivel a csapatot segíteni tudta, és neki sem volt könnyű, hogy elküldték. Amikor találkoztak Bob Myers GM-mel, a tréner folyamatosan lefelé nézett, de mondta ex-főnökének, hogy nincs semmi gond, néha előfordul az ilyen - azt szerette volna csak, ha egészségesebb tud maradni, mert biztos abban, hogy akkor a keretben marad a PO-ra is.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus