Hírmorzsák 2019-09-06 (12:00)

Lonzo Ball megsértődött kicsit, mikor elcserélte a Lakers - Josh Hart örült volna egy telefonnak, hogy ne a twitterről kelljen megtudnia, hogy mennie kell. Dwight Howardot csak az érdekli, hogy bajnoki címhez segítse a Lakerst. Marcus Smart és Chandler Hutchison is meghúzta a combhajlítóját. Rui Hachimura kihagyja Japán utolsó két vb-meccsét. Új játékos Memphisben, Bostonban és hivatalosan a Denvernél is. A Cavs Cedi Osmannal tárgyal a török kosaras hosszabbításáról. Charles Barkley szobrot kap a Legends Walkon. Jerry West megkapta az USA legmagasabb polgári kitüntetését.

A Los Angeles Lakers centere, Dwight Howard többször is nyilatkozott már a napokban. Az ESPN-nek adott interjújában azt is elmondta az aranysárga-lilák régi-új centere, hogy az a feladata, hogy a csapat győzzön. Nem azért ment a Lakershez, hogy Kobe-val vagy Shaqkel viaskodjon. Nem fogja hagyni, hogy bármi elvonja a figyelmét arról, hogy a klubot bajnoki címhez segítse.

A Lakerstől a New Orleans Pelicanshez cserélt Lonzo Ballról is volt már szó nemrég. Ball a BigBoyTV-nek elmondta, hogy egy kicsit megsértődött, amikor elpasszolták, de szerinte ezt így is kell nézni - megszabadultak tőle, nem kértek belőle többet. Csapattársa, az Anthony Davis-féle cserében szintén szerepet játszó Josh Hart annyit mondott, hogy ő mindent kiadott magából az aranysárga-lila mezért. Sérülten is vállalta a játékot, sosem kereste a kifogásokat. Hálás a Lakersnek, és tudja, hogy ez egy üzlet, de játékosként szeretett volna annyi udvariasságot, hogy megeresszenek az irányába egy telefonhívást, és ne a twitterről kelljen megtudnia azt, hogy másik csapatban folytatja pályafutását.

Még mindig a Lakershez kapcsolódik, hogy a franchise és a liga legenedája, Jerry West tegnap elnöki szabadság-érdemrendet kapott.

Arról tegnap este olvashattatok már, hogy Marcus Smart combhajlítója meghúzódott, a Team USA játékosának állapota day-to-day. Van egy másik sérülés is: a Chicago Bulls swingmanje, Chandler Hutchison szintén a bal combhajlítóját húzta meg szerdán, edzés közben. Neki sem súlyos a problémája, de pár napot valószínűleg kihagy.

Térjünk vissza a világbajnokságoz: a japánok és a Washington Wizards magasembere, Rui Hachimura nem lép pályára hazája utolsó két vb-meccsén - ennyi van hátra a vb-ből a felkelő nap országának. A japán szövetség közleménye szerint reménykedtek abban, hogy Rui végigjátssza a tornát, de a Washingtonnal közösen úgy döntöttek végül, hogy jobb a kosaras számára, ha pihen egy kicsit, mielőtt megkezdi az edzőtábort klubjával - három hét múlva indul a Wizards felkészülése. Hachimura annyit mondott, hogy nehéz döntés volt ez számára, de bízik a Washingtonban és a japán szövetségben is, hogy tudják, mi a legjobb számára az NBA szezon és a 2020-as olimpia szempontjából is.

Voltak szerződtetések is. A Memphis Grizzlies Matt Mooney-nak adott nem garantált kontraktust - a Texas Tech Egyetemmel NCAA döntőt játszott az előző idényben. A Boston Celtics Kaiser Gatesnek nyújtott át edzőtábormeghívót. A Denver Nuggets pedig hivatalosan is two-way megállapodást kötött a második körben draftolt Bol Bollal - erről egyébként hetekkel ezelőtt már volt szó.

Chris Fedor (cleveland.com) úgy tudja, hogy Koby Altman GM és Cedi Osman képviselői elkezdtek tárgyalni a török játékos hosszabbításáról.

A végére pedig Charles Barkley maradt, aki szeptember 13-án szobrot kap a híres Legends Walkon a Philadelphia Sixersnél.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus