Hírmorzsák 2019-12-02 (19:30)

Paul George utálta, ahogy a média szétszedte Carmelo Anthonyt az első portlandi meccse után. A Clippersben óriási lehetőségek vannak. Spencer Dinwiddie szerint a Netsnek fogalma sincs arról, mire lehet képes a csapat. A Lakers egyetlen egyszer sem akar kikapni kétszer egymás után az idényben. Enes Kanter megvédte James Dolant. Kevon Looney ma este visszatér. A liga plusz draftpicket ad az idényközi kupa győztesének?

A Los Angeles Clippers ma hajnalban 150 pontot dobott a Washington Wizardsnak, a gárda főszereplői azonban továbbra is úgy érzik, hogy egyáltalán nincs még kész a csapat. Kawhi Leonard elmondta, hogy rengeteget fejlődhetnek még - támadásban sokszor stagnálnak vagy éppen túl korán vállalnak ahelyett, hogy a labdát járatnák. Azt is hozzátette a döntő MVP-je, hogy különleges gárdát alkothatnak, ha minden összeáll. Doc Rivers vezetőedző elmondta, hogy nagyjából 20 éve edzősködhet, de olyan még nem fordult elő vele, hogy a két legjobb játékosa a szezon 21. meccséig egyetlen egy közös edzést se tudjon végigcsinálni, most pedig ez a helyzet. Egyszer voltak egymás ellen az egyik tréningen, de azonos csapatban még nem tudták őket kipróbálni edzésen.

A városi rivális Los Angeles Lakers még jobban áll jelenleg még annak ellenére is, hogy az aranysárga-lilák tegnap este kikaptak a Dallas Maverickstől. Anthony Davis a meccs után elmondta, hogy nem akarnak kikapni kétszer egymás után... soha. LeBron James hozzátette, hogy ez az együttes hozzáállása a szezon legelejétől kezdve - egyszerűen nem szabad elfogadniuk a vereséget.

A Clippers egyik sztárja, Paul George volt csapattársát, Carmelo Anthonyt védte Ohm Youngmisuknak (ESPN). George elmondta, hogy nagyon nem tetszett neki az, ahogyan a média azonnal, Anthony első meccse után elkezdte elemezni a +/- számait, azt, hogy mit csinált a Portland TrailBlazers akkor, amikor Melo a pályán volt, és mit nem. George szerint Anthony egy nagyszerű kosaras, mindig is az lesz, és minden elismerése a Blazersé, amiért a csapat lehetőséget adott Melónak arra, hogy tovább nyújtsa pályafutását. A sokszor kritizált Anthony egyébként összességében kifejezetten hasznos eddig, a gyengébb nyitány óta 19.2 pontot, 6.4 pattanót és 2.6 gólpasszt átlagol úgy, hogy vele a pályán 8.4 ponttal dob többet a Portland 100 támadásra vetítve, mint nélküle, és +10.1-es net ratingje van (100 támadásra vetített dobott és kapott pontok különbsége), amivel második a csapatban.

A Boston Celtics magasembere, Enes Kanter volt csapata tulajdonosát, James Dolant próbálta megvédeni. A török játékos Mike Vorkunovnak (The Athletic) elmondta, hogy szörnyű, hogy mindenért a New York Knicks tulaját okolják - szerinte nem Dolan miatt gyenge a klub az elmúlt 20 évben. A játékosoknak játszaniuk kell és keményen küzdeniük, ezt Dolan nem teheti meg helyettük. Sokak szerint mindenért a tulaj a hibás, de ezek az emberek tévednek - Kanter úgy érzi, Dolan jó ember.

A Brooklyn Nets irányítója, Spencer Dinwiddie az ESPN munkatársának elmondta, hogy fogalmuk sincs, mi lehet ennek a gárdának a plafonja, hiszen még csak a közelében sem voltak eddig annak, hogy egészséges keretük legyen. Nem tudják, mire lehetnek képesek majd teljes fegyverzetben, de az biztató, hogy egyre jobbnak néz ki a "minimum" is tőlük. 

A Golden State Warriorsnél van egy felépülő: Kevon Looney játszani fog ma éjszaka, az Atlanta Hawks ellen - idegproblémái voltak, emiatt heteket hagyott ki a magasember.

A végére pedig a liga szezon közben rendezett kupája maradt, amely továbbra is napirendi ponton van az NBA vezetőségénél, hiába fejezte ki szinte mindenki a szkepticizmusát. Marc Stein (New York Times) úgy tudja, hogy a kupa győztese plusz draftjogot nyerhet, de egyelőre a részleteket nem ismerni, és ez csak az egyik felvetett verzió. Az NBA mindent megtesz annak érdekében, hogy a játékosoknak és edzőknek járó jutalmak mellett a klubok is érdekeltek legyenek abban, hogy minél jobban szerepeljenek - egy plusz első körös pick egészen biztosan megmozgatja a fantáziát.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus