Hivatalos az NBA következő szezonjának menetrendje

Hivatalossá vált az NBA 2016/17-es idényének menetrendje - a Cavs a Knicks elleni veszi át a gyűrűket, a Warriors a Spurs ellen kezd.

Kijött az NBA most következő idényének menetrendje, amelyet ezen a linken megnézhettek tüzetesen is napokra lebontva (egyelőre a csapatos bontás még a tavalyi naptárat adja be, de jelezzük, ha az is "megjavult").

A nyitónapon, október 25-én a szokásos három mérkőzéssel indít a liga. A Cleveland Cavaliers ugyanúgy a New York Knickset fogadja, ahogy 2014-ben, LeBron James visszatérése után az első meccsen - ekkor veszik majd át a 2015/16-os idény megnyeréséért járó aranygyűrűket is. A második összecsapáson a Portland TrailBlazers és a Utah Jazz csapnak majd össze az oregoniaknál, a harmadik találkozón a Golden State Warriors a San Antonio Spurst fogadja.

Karácsonykor, december 25-én a szokásoknak megfelelő 5 találkozót rendeznek majd. A New York Knicks a Boston Celticset fogadja majd magyar idő szerint este 6-tól, a Cleveland a Golden State-et látja vendégül 20:30-tól, a Chicago Bulls a San Antonio Spurs vendége lesz 23:00-tól, az Oklahoma City Thunderhez látogat a Minnesota Timberwolves 02:00-tól, a két Los Angeles-i csapat, a Lakers és a Clippers pedig 04:30-tól csapnak majd össze.

Az érdekesebb meccsek közül kiemelhető még, hogy az MLK napon, január 16-án játszik egymással majd másodjára a Warriors és a Cavs, akkor Oaklandben. Derrick Rose és Joakim Noah először november 4-én látogat vissza a United Centerbe, ezúttal már a Knicks színeiben, Dwyane Wade november 10-én tér vissza vendégként Miamibe, Tom Thibodeau és csapata, a Minnesota Timberwolves pedig december 13-án játszik majd először Chicagóban. A Warriors január 18-án fogadja a Thundert, Kevin Durant pedig február 11-én tér vissza egykori csapatához, Oklahoma Citybe a Golden State-tel.

20 olyan eset lesz csak összesen, hogy 5 nap alatt 4 mérkőzést kell majd játszania egy csapatnak (egyik együttesnek sem lesz 1-nél több ilyen alkalma), a back-to-backek, tehát az egymás utáni napokon lejátszott mérkőzések száma pedig csapatonként 16.3-es átlagot mutat (14-18 között van minden klub) - mindkét szám tovább csökkent az előző idény után.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus