Hogyan tovább, Russell Westbrook?

Az OKC ikonja a jelek szerint másik csapatnál kezdi meg a következő idényt, de ki tart igényt a szolgálataira?

Azok az idők már rég elmúltak, amikor egy sztár egész pályafutását egyetlen csapatnál húzta le. Dirk Nowitzki volt az utolsó mohikán ezen a téren, ma már alig akad olyan név, aki most is ott játszik, ahol anno ledraftolták - hirtelen Giannis, Lillard és a Curry - Thompson páros ugrik be, de a legjobb 20-30 spíler közül tényleg kevés ilyen akad. 

Mindezidáig Russell Westbrook is egyike volt ezen mohikánoknak 11 szezonjával Thunder mezben, de ahogy szállingóznak a hírek, úgy tűnik egyre biztosabbnak, hogy a két évvel ezelőtti MVP is szedheti a sátorfáját a közeljövőben. Paul George cserekérelme villámcsapásként hathatott Russ-ra, de Sam Presti is eléggé meg lehetett lepve - PG13 angolosan távozott, vele együtt pedig tovaszálltak a csapat playoff-reményei is. Zsinórban három első körös kiesést követően persze nem lehettek ezek olyan vérmes remények, mióta Kevin Durant 2016-ban a Warriorst választotta, nem nyert PO-párharcot a gárda.

A védőspecialista Jerami Grant már a Denver játékosa, valószínűleg Steven Adams elpostázásán is dolgoznak (bár az keményebb dió lesz), Alec Burksöt és Mike Muscalát is tájékoztatták, hogy mehetnek, amerre látnak - Westbrookra sem lesz szükség egy újjáépülő csapatban, kérdés, kinek kellhet a 30 éves hátvéd.

Szóba hozták vele az Orlando Magicet, de a jelek szerint a floridaiakat nem érdekli Russ - az állam másik csapatát, a Miami Heatet viszont esetleg igen. A hírek szerint viszont az OKC legalább kettőt kérne a Bam Adebayo - Justise Winslow - Tyler Herro hármasból, ezt pedig egyelőre nem hajlandó megadni Pat Riley - a Summer League-ben remeklő Herro egyébként is most írta alá szerződését, így 30 napig nem cserélhető. A helyzetet bonyolítja, hogy plusz fizetést nem akar átvenni a Thunder, így is elég sokba volt nekik az elmúlt pár évben a gárda - itt adná magát a Houston Rockets, és a hasonlóan rossz szerződéssel bíró Chris Paul, kérdés, Harden akar-e még egy "menetet" Westbrookkal. 

A Phoenix Suns is felbukkant a pletykákban, bár ők hosszú évek óta most először állapodtak meg egy értelmes játékmesterrel, aki talán nem is lesz rosz fit a Booker - Ayton páros mellé - itt is inkább csak rontana az összképen Westy felbukkanása, és fikarcnyit sem kerülnének közelebb a rájátszáshoz vele az arizonaiak. Talán lenne azonban értelme egy Blake Griffin-féle cserének a Detroit Pistonsszal, még az is lehet, hogy mindkét fél jól járna. Griffin Oklahomából származik, neki is hosszú és drága szerződése van, és bár remek szezont futott, Andre Drummonddal azért nem a legjobb fit az ő párosuk. Westbrook vinne egy kis energiát, izgalmat az autóvárosba, olyat, amit Chauncey Billups-ék óta nem tapasztaltak a helyiek.

Viszont ha nem akarnak hosszú és drága szerződést átvenni Prestiék, márpedig egyelőre úgy fest, akkor kiesik a Rockets és a Pistons is szerintem. Több kisebb kontraktus jöhet szóba, például valamilyen megoldás a Charlotte Hornetsszel - ott aztán van dögivel rossz szerződés. Marvin Williams, Bismack Biyombo (helló, 2016-os nyár!), Nicolas Batum is lehetséges ellenérték, nem beszélve arról, hogy a Jordan brand egyik zászlóshajója MJ csapatában pattogtatna. 

Sok a lehetséges forgatókönyv (a Knickset még nem is említettem), de egy dolog közös bennük: jó (és itt most bajnoki címre esélyes gárdákra gondolok) csapatnál aligha fog kikötni Westbrook. Lehet, hogy Damian Lillard ikonikus győztes dobása Russ érdemi playoff-pályafutását is lezárta?  

 

  

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus