Lottery-esélyek az NBA draftra

A Suns nyerte a tankcsatát, és (majdnem teljesen) kialakult a lottery előtti draftsorrend - lássuk, hogy a május 15-ei sorsolás előtt hogyan néz ki a lista.

A rájátszás mellett az alapszakasz végén a lottery előtti draftsorrend a legérdekesebb dolog - idén még az eddig megszokott a metódus, az új, szeptember végén elfogadott rendszer 2019-től lesz érvényes.

Az idei tankcsatát a Phoenix Suns nyerte, mivel 21-61-es mérleggel az arizonaiaké lett a legrosszabb mutató, így 25%-uk van arra, hogy az 1/1-en húzzanak (1000 kombinációból 250 jelenti majd az ő első helyüket) - ez a legjobb esély a lottery-t megelőzően, de hozzá kell tenni azt is, hogy mindebből egyenesen következik, hogy háromszor akkora esély, 75% van arra, hogy nem a Sunsé lesz az első választás joga.

A Phoenix mögött a Memphis Grizzlies 22-60-nal a második legjobb helyzetből várhatja a lottery-t, 19%-os eséllyel az első pickre, a harmadik helyen pedig rögtön van egy holtverseny az Atlanta Hawks és a Dallas Mavericks között, mivel mindkét együttes 24-58-cal zárta az alapszakaszt, és itt fontos megemlíteni a szabályt.

A két gárda között semmilyen alapszakasz mérleg, egymás ellen elért eredmény vagy bármi más nem dönt, hanem lesz egy külön sorsolás. A harmadik és a negyedik legrosszabb mérlegű együttes ugyanis 156 és 119 kombinációt kapna az összesen 1000 kombinációt magában foglaló lottery húzásnál. A kettő átlaga 137 és fél, de mivel "fél kombinációt" nem kaphat egyetlen csapat sem, el kell dönteni, hogy ki kap 137-et és ki 138-at - utóbbi jobb helyzetből indul a lottery-n, de ha nem sorsolják be a Top3-ba egyik gárdát sem, akkor is a másik előtt marad az ugyanolyan mérleg ellenére is.

Ugyanez a helyzet a hatodik és a hetedik pozícióban a Sacramento Kings és a Chicago Bulls között, akik 27-55-tel zártak, és összesen 106 kombinációval rendelkeznek majd. Ezt el lehet osztani 2-vel, 53 kombinációt kap mindkét alakulat a lottery-n (5.3% esélyük lesz az 1/1-re), azt viszont sorsolással döntik majd el, hogy ki kezdje a lottery-t a hatodik és ki a hetedik helyről - ez is azért fontos, mert ha nem kerülnek Top3-ba, ez dönti majd el a húzási sorrendet a drafton a két franchise között.

A pickcserék közül a Cleveland Cavaliers egészen biztosan megkapja a Brooklyn Nets draftjogát. A Los Angeles Lakers pickje a Philadelphia Sixershez kerül, ha az 1/1 lesz, vagy ha az 1/5-nél rosszabb helyen végez - ha a 2. és az 5. hely között lesz valahol, akkor a Boston Celtics kapja meg ezt a draftjogot. A Detroit által a Los Angeles Clippersnek adott első körös pedig Top4 védett - ha ezen belül lesz (tehát Top3-ba sorsolják), marad a Pistonsnál, egyébként viszont a Clippers kapja.

És akkor lássuk a teljes listát:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus