Már most gondok vannak a Kings öltözőjén belül

A Sacramento Kings irányítója, Rajon Rondo elmondta, nincsenek túl jóban George Karllal.

A Sacramento Kings irányítója, Rajon Rondo a Cowbell Kingdomnak adott nyilatkozatot, amelyben több dologról is beszélt. Elmondta, hogy nagyon jó volt az elmúlt pár hét, egyre jobban kezdi megismerni a társait. Kérdezték Marco Belinelliről is, hogy mennyire segíti majd a játékát, de az érdekes rész ezután következett. Megkérdezték ugyanis azt is tőle, hogy hogyan jön ki eddig George Karl vezetőedzővel, amire annyit mondott Rondo, hogy nem túl jól, az utóbbi napokban többször is összekaptak, de reményei szerint át tudják majd beszélni a dolgokat, és idővel rendeződik majd közöttük a viszony.

Alapvetően nem sokat jelentene ez a dolog, előfordul ilyen mindenhol, de a Kings öltözője a legkevésbé "stabil" az egész ligában, hiszen Karlnak még DeMarcus Cousinsszal is rendeznie kellene viszonyát. Rondo korábban is kihúzta már a gyufát más edzőknél, Karl pedig korábban sem rettent vissza attól, hogy kipiszkálja a csapattól azt, aki nem az ő szája íze szerint cselekszik. Mindenesetre az is hiba volt talán az irányítótól, hogy ezt így kijelentette, az ugyanis szinte garantált, hogy emiatt még nagyobb figyelem hárul majd rájuk, minden egyes vesztes meccs után az lesz a téma, hogy Karl kivel milyen viszonyban van - Cousins miatt egyébként is ez lett volna terítéken, ez pedig még inkább olajat önthet a tűzre.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus