Összeállhat nyáron a Booker - Russell duó?

John Wall és Terry Rozier mellé még egy név került a "Ki lehet a Suns irányítója?" kalapba.

Mint ahogy arról tegnap is beszámoltunk, nem kezdte jól az idényt a Phoenix Suns, 2-8-cal áll mindössze az arizonai gárda, amivel sereghajtó nyugaton. Az együttes egyik legnagyobb baja az irányítókérdés, hiszen az az eddigi 10 mérkőzésből kilenc alkalommal az az Isaiah Canaan kezdett egyesben, aki talán sehol máshol a ligában nem futna ki a kezdőkkel a parkettre.

Szóba került John Wall és a játékidejével elégedetlen Terry Rozier is, mint lehetséges megoldások, ám a Suns sztárja, Devin Booker valaki mást is el tudna képzelni hátvédpárjaként - a tegnapi, Brooklyn elleni mérkőzés előtt legalábbis elismerően nyilatkozott a Nets játékmesteréről, D'Angelo Russellről.

"Egy nap szeretnék majd D'Angelóval játszani, jobbá teszi maga körül az embereket" - mondta Booker, akit egyébként ugyanúgy 2015-ben draftoltak, mint Russellt. Az valószínűtlen, hogy a Netsnél össze tudna állni ez a páros a közeljövőben, hiszen Booker ötéves szerződéshosszabbítása jövőre lép életbe jelenlegi csapatával, de Russell 2019 nyarán korlátozott szabadügynök lesz, és a neve akár szóba is kerülhet a Sunsnál. 

 

Fotó: nba.com

 

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus