Playoff-percek: a 45-ös szám bűvölete

Csak Hardentől függ a Houston - Curry 45 percet pihent - Thompson elszabadult - mit csinált a Rockets az első negyedben?

 

Hardentől függ minden

Az első két mérkőzésen James Harden alapvetően jól játszott, de az utolsó támadásokat nem tudta megoldani – ennek megfelelően partiban is volt a Rockets, de az utolsó pillanatokban mégis a Warriors tudott nyerni. A harmadik összecsapáson elhagyta az addig halálos középtávolija, az ő extrája nélkül pedig hatalmas zakót kapott a Houston, a negyedik meccsen viszont playoff-karriercsúcsot hintett – a texasi együttes túl is dobta ellenfelét. Harden a 45 pontos első negyedből tíz egységet vállalt, a másodikban (amikor zárkózott a GSW) csak kettőt tett hozzá, a nagyszünet után azonban egymaga 33-at rámolt be – ebből 17-et a döntő fontosságú utolsó játékrészben. Konklúzió: ha Harden bedobja az extra helyzeteit, akkor nyerhet a Rockets, ha nem, akkor esélytelen. Azt még itt meg kell említenünk, hogy konferencia-döntőben ennyi pontot egyetlen játékos sem szerzett a franchise történetében, a playoff egészében is csak Olajuwon tudta felülmúlni Szakállt.

Történelmi első negyed

Két kézzel nyúlt bele abba a bizonyos anyagba az első negyed során a Houston, igaz, ehhez azért a Warriors védekezése is hozzájárult. Hét és fél percen keresztül folyamatosan szerezte a pontokat a hazai csapat, sorozatban tizenegy mezőnykísérlet és két büntető szottyant, majd Brewer kihagyott ziccere szakította meg a szériát – ekkor már 34-18-ra vezetett a csapat. Érdekes, hogy ebből a rohanásból Harden egy kosárral és két büntetővel vette ki a részét, ellenben Josh Smith négyszer is betalált és 3/3 triplával zárta a negyedet. 45 pontos első játékrészt eddig csak két csapat termelt a rájátszás során, 1986-ban a Mavericks a Lakers ellen, egy évvel korábban pedig a Lakers a Suns ellen jutott el idáig.

45 perc telt el Steph Curry zuhanása és visszatérése között

A második negyed közepén a lendületből érkező Curry blokkolni próbálta Trevor Arizát, ám átesett rajta és beütötte a fejét a padlóba – el kellett hagynia a játékteret, sőt, az öltözőbe kellett mennie. Úgy tűnt, hogy agyrázkódása lehet, és minimum kérdéses volt a visszatérése, de a vizsgálatok után olyan hírek jöttek, hogy már sprintel az öltözőfolyosón és készül arra, hogy újra játékra jelentkezzen. A harmadik negyed közepén el is jött ez a pillanat, így bár játékidőben nagyjából 12 percig esett ki, a valóságban ez 45 percet jelentett – a Warriors szempontjából mázli, hogy pont volt közben egy nagyszünet…

Curry nélkül elszabadult Thompson

Amíg az irányító az öltözőben próbálta összeszedni magát, hátvédtársa azonnal fellépett – bár szinte az egész széria során szenvedett a dobásával, ezúttal hátára tudta venni csapatát. Négy triplát süllyesztett el, 16 ponttal zárta a második negyedet és 6/8 dobást értékesített – vezérletével tíz pontot faragott hátrányából a GSW ez idő alatt. Végül 24 egységig jutott, ami a rájátszás első köre óta a legtöbb tőle – lehet, hogy Curry sérülése újraindította Thompson támadójátékát?

Howard nélkül még nehezebb lehet a Houstonnak

A söprést elkerülte a Rockets, de két nap múlva a Golden State csarnokában is le kell nyomnia Steve Kerr csapatát, ha nem akar kiesni – ez jóval nagyobb kihívás lesz. Egyrészt nem mindig hiányzik Curry egy teljes negyedet, másrészt nem mindig dob 45 pontot Harden, nem mindig szerez 45 pontot egy negyed alatt a csapat, és ami még ennél is fontosabb, lehet, hogy Dwight Howard nélkül kell megoldani a feladatot.  A center lekönyökölte Andrew Bogutot, és bár a helyszínen flagrant 1-nek minősítették ezt a játékvezetők, a liga felülvizsgálja és módosíthatja flagrant 2-re – ha ez így lesz, Howard nem léphet pályára az ötödik mérkőzésen. Ez tovább nehezítheti az amúgy sem egyszerű helyzetet, hiszen a középjátékos nélkül most sem volt már fölényben a Houston, és a korábbi találkozókon is akkor ficánkolt igazán a GSW, amikor ő hiányzott – az Oracle-ben meg amúgy sem egyszerű nyerni. Persze meg kell említeni, hogy a Houston sorozatban négy olyan mérkőzést nyert meg, amikor a kiesés volt a tét…

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus