Playoff-percek: a Cavsnek is fejet kell hajtani

Rendkívüli izgalmakra számíthatunk az NBA nagydöntőjében - majd valamikor 2020 környékén. 

LeBron elfogyott a végére

Az előző mérkőzés után is írtunk már arról, hogy mennyire elfárad LeBron James a mérkőzések végére, ezúttal ismét erre láthattunk példát - pedig most Kyrie Irving is húzta a csapatot, mégis eltűnt a találkozó végére a kiscsatár. Érdekes adat, hogy a három meccs során az első negyedekben még 39 pontot szerzett eddig 70%-os hatékonysággal, a második negyedekben 25 pontot 71%-kal, a harmadikban 21-et 40%-kal, a negyedikben viszont összesen már csak 11-et 36%-kal. Ezt tegyük szembe Duranttel, aki csak a mostani, szoros negyedik negyedben dobott 14-et, összesen pedig 31-et a három meccs utolsó játékrészei során, méghozzá 10/15-ös mezőnymutatóval...

James ezúttal is teljesen eltűnt a hajrában, jellemző, hogy amikor fordított a GSW, egy támadásnál nem vállalta fel az egy-egyet Green ellen, hanem kidobta a sarokban nem üresen álló Korvernek, majd a következőnél megállt nyolc-kilenc méteren és végignézte, hogy mit csinál Irving - nem hogy nem nála volt a labda, de teljesen ki is vonta magát a játékból. 

A teljes Cavsre jellemző ebben a döntőben, hogy egyszerűen nem bírja lábbal és tüdővel a Warriors tempóját, az utolsó szűk három percben bemutatott 0/8-as dobóforma és 11-0-s GSW-futás is ezt jelentette - azért bírták ennyivel tovább az első két meccshez képest, mert most Irving is tolta a szekeret, főleg a harmadik negyedben, amikor eddig el szokott fogyni a Cleveland.

Persze ne feledjük, hogy James összesen két percre ült le, amely alatt 12 ponttal kapott ki a Cavs, tehát amikor a pályán volt, még így is jobbak voltak a hazaiak - egészen elképesztő, hogy nélküle mennyire fejetlen a Cleveland, Irving óriási meccse ide vagy oda...

Ez Durant döntője

A Warriors MVP-jelöltje 34 pontot átlagol 56%-os mezőnymutatóval, 52,4%-os triplázással (meccsenként hét kísérletből...), ezt megfejeli tíz lepattanóval, hat gólpasszal, két blokkal és 1,3 labdaszerzéssel is. LeBron James sem tud vele mit kezdeni, az egyetlen emberről, aki reálisan lassíthatná, 13/21 dobását értékesítette már és bevert róla 31 pontot. Az nem kérdés, hogy a különbséget most Durant jelenti elsősorban, ő az, aki nehéz helyzetben eddig is érkezett már a rájátszás során és aki most is könyörtelen volt a végjátékban - pontosan ez az, ami hiányzott a tavalyi Golden State-ből. Arra továbbra is várunk, hogy egyszer maradjon már 25 pont alatt egy nagydöntőben (ez volt a nyolcadik nagydöntős meccse, nyolcadszor jutott 25 fölé) és arra is, hogy az idei fináléban beférjen egyszer harminc alá...

Curry lepattanózása is megér egy misét

Az irányító 9,7 lepattanót átlagol eddig ebben a döntőben, amelynél csak az említett Durant (10,0) hot többet az oaklandieknél, Green 8,3-nál jár, más pedig fel sem merülhet ebben a kérdésben. Elvileg a lepattanózás az, amelyben dominálnia kéne a Cavsnek, de ez egyáltalán nem megy: LeBron James lekap 12,3-at, Kevin Love 13,7-et, de Tristan Thompson 3,7-et (!) mindössze, Curry csak a harmadik meccsen több lecsorgóba kapaszkodott bele, mint Thompson az egész szériában. Ennek (is) köszönhetően most 44-37-re, legutóbb 53-41-re hozta a lepattanócsatát a Warriors és csak elsőre tudott ebben nyerni a Cleveland, akkor 59-50-re - James ott 15-tel, Love 21-gyel zárt, Curry pedig akkor még 10 alatt maradt. Az is érdekes, hogy a kétszeres MVP pályafutása során még soha nem csinált kétszer egymás után 20 pontos, 10 pattanós meccset, most ez történt.

Az a bizonyos harmadik negyed

Az első két mérkőzésen a nagyszünet után döntötte el a találkozót a Warriors és ez már régebb óta jellemző is a csapatra, már ami az alapszakaszokat illeti, rendre a fordulást követően kerültek komoly előnybe. Amikor azonban ez nem sikerült, ráadásul annyira nem, mint ma hajnalban, akkor mindig bajba is kerültek, az elmúlt negyven rájátszás során 0-12-re álltak akkor, ha legalább tíz ponttal kikaptak ebben a játékrészben - ezt is megtörték most. Büntettek inkább a negyedikben...

A bűvös harmadik meccs

Hiába parádézott az előző két évben is a GSW, a playoff-párharcok harmadik összecsapásai, tehát az első idegenbeli találkozók rendre megviccelték őket - tavaly és tavalyelőtt hat alkalomból ötször is kikaptak ilyen helyzetben. Ezt a hibát kiküszöbölték idén, sem a Portland, sem a Jazz, sem a Spurs, sem a Cavs nem talált rajtuk fogást, mindig maguk alá gyűrték az aktuális ellenfelet - nincs több gyengepont, vagy kapaszkodó...

Várhatunk izgalmakat - csak nem mostanában

Felesleges arról beszélni, hogy unfair vagy sem a jelenlegi helyzet, a Warriors megcsinálta a maga szerencséjét - tökéletesen draftolt, a szerencsével sem állt hadilábon és a jó döntéseinek köszönhetően felépített egy 73-9-es csapatot. Ezzel pedig elérte azt, hogy a liga bármely játékosa szívesen igazolna ide, így volt ezzel a 2014-es MVP, többszörös pontkirály Kevin Durant is - ez nem összevásárlás (ez egyébként is értelmezhetetlen fogalom az NBA-ben), csak jó csapatépítés, ami most már "magától" termeli a gyümölcsét. A Cleveland mindent megtett, övék a liga történetének legnagyobb fizetési listája, LeBron James azt kapott meg, akit csak akart, de ma hajnalban ő is bevallotta, hogy tehetetlen: szerinte nem játszott még ilyen tűzerővel bíró csapattal szemben és az extra extráját kell hozni annak, aki szeretne szoros meccset játszani a GSW ellen. Amely éppen 15-0-nál tart a playoffba, ami nem csak NBA-csúcs, de minden major sportot figyelembe véve is rekord. 

Ez viszont nem változtat a tényen, hogy az NBA történetének (talán) legunalmasabb rájátszása közeledik a végéhez és bár sokan bíztak abban Durant tavaly nyári döntése után, hogy nem lesz ez olyan egyszerű a Warriors számára, Steve Kerrék tökéletesen oldották meg a feladatot és aknázták ki a csapatban lévő irtózatos potenciált.

A nagy szavakat egyelőre elfojtjuk, hiszen még nem zárult le a döntő és papíron bármi elképzelhető, de azt azért nehéz kitalálni, hogy hogyan és ki veri meg ezt a GSW-t a következő években. Ha együtt marad a gárda magja, köréjük valószínűleg bármikor lehet gyűrűre éhes veteránokat "apróért" igazolni a keretbe akkor is, ha mondjuk Iguodala sebessége megkopik, vagy visszavonul. A Cleveland és a Spurs az a két csapat, amelynél legalább látni valami reményt, de a Cavs éppen a söprés elkerülésével próbálja kimaxolni a párharcot, a Spurs pedig ezt nem tudta megtenni, persze ott nyilván más a képlet, hiszen megsérült Parker és Leonard is.

Na de majd Hanga Ádám megérkezik San Antonióba, és...

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus