Playoff-percek: alapvető gondok a GSW-nél és Atlantában

Mit tud váltani Kerr centerposzton és a periméteren? - Otto Porter kivirágzott - Wittman tudta, kit igazol - van kiút a Hawks számára?

 

Randy Wittman Popovich nyomdokain?

Tavaly nyáron, amikor Trevor Ariza, a Wizards periméter-védekezésének alapja elköltözött Houstonba, sokan féltették a fővárosi csapatot, mondván: Paul Pierce az utóbbi 10 év meghatározó játékosa, de a gyors láb soha nem volt az erőssége, 37-38 évesen pedig nem is lehet már elvárni tőle a védőoldali hajtást. Pierce azonban végül „nem is erre szerződött”, nagyon vigyázott rá Randy Wittman – az alapszakaszban karrierje legkevesebb percét töltötte a pályán átlagban (26.2), és a kisebb terhelés most jön ki igazán. Az első hat meccsen 30 perceket töltött fent, ma csak 25-öt, de ez is elég volt arra, hogy dobjon 13 pontot, szedjen 7 pattanót, és a végén megnyerje a meccset – a Raptors elleni sorozat után ismét. Ez nem csak a kiscsatár ázsióját növeli, hanem az edzői stábét is (Nené Hilario is 30 perceket képes pályán tölteni májusban…), egy-egy veterán döntésénél komoly latba eshet, ahogyan az idősebb kosarasok játékidejét menedzseli – a jó karban lévő veteránok tapasztalata pedig plusz kört, akár köröket érhet a playoffban.

Előttem az utódom?

Pierce érkezése egy valakire volt különösen jó hatással: Otto Porterre. A kiscsatárt 2013-ban a harmadik helyen draftolta a Wizards, azonban első évében sok sérülés hátráltatta, de egészségesen sem nagyon tudta beverekedni magát a rotációba. Porter ráadásul a neves helyi Georgetown Egyetemről érkezett, így félő volt, hogy az elvárások súlya alatt összeroppan és eltűnik a süllyesztőben. Ez végül nem következett be, és Porter (bár a Shaqtin-A-Foolba bekerült egy védekezésbeli hibájával) fokozatosan épült be a csapatba: 74 meccset játszott, 13-szor kezdő volt, és átlagban közel 20 percet kapott. A rájátszásban aztán szintet lépett, az előző hat meccsen átlagosan 32 percet kapott a kispadról beszállva (!), mostanra gyakorlatilag a gárda hatodik embere. 10.5 pont, 8 lepattanó, 1.3 labdalopás és 1.7 gólpassz, mellé 55 %-os kétpontos- és 50 %-os tripladobás párosult, ehhez ma hajnalban a Hawks ellen 17 pontot, 9 pattanót és 4 gólpasszt tett hozzá közel 40 (!) perc alatt. Egy alig 21 éves ifjonctól több, mint biztató…

Rossz irányba tart a Hawks hullámvasutazása

A Brooklyn elleni szériában 2 győzelem-2 vereség-2 győzelem volt a sorminta, a Washington ellen egyelőre egy vereség-egy győzelem-egy vereség a mérleg, és kicsit megszaporodtak a problémák. Thabo Sefolosha kezd egyre jobban hiányozni – nem is a játéka, hanem a jelenléte. Ha Korver és Carroll sem fog ki jó napot (vagy levédik őket, mint most – ketten nem hogy 5 triplát dobtak be, ennyit dobtak rá…), akkor Budenholzer mesternek nincs kihez nyúlnia, így a triplázásra épülő támadójáték összeomlik. Ma három negyeden keresztül esélytelen volt a Hawks, csak egy Dennis Schröder-megőrülés (és a Wizards 19/29-es büntetőzése) miatt jöttek vissza a meccsbe, ami rávilágít arra a problémára is, hogy a kezdőirányító, Jeff Teague meg sem közelíti az alapszakaszban mutatott játékát, nem nagyon tud a gárda élére állni. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Millsap nem egészséges, és Al Horfordnak is akadt gondjai a jobb térdével a 3. meccsen, látható, hogy gyűlnek a fekete fellegek Atlanta felett – pláne úgy, hogy a Wizards talált valamit: 37 mezőnykosarára 27 gólpassz jutott, miközben a korábban 14-15 asszisztokat osztó alapember, John Wall öltönyben nézte a meccset…

Sürgősen váltania kell a GSW-nek

Klay Thompson már kijött a sokkból a harmadik mérkőzésen és 61%-os hatékonysággal rámolt be 20 pontot – ennek ellenére nem tudott akkora faktorrá válni, amekkora a Warriors győzelméhez kellett volna. Ebben vastagon benne volt Steph Curry is, aki rengeteg felesleges dobást vállalt el, amik most nem estek be – ráadásul Draymond Greent is egyre inkább felőrli a Memphis, hajnalban már csak 1/8-as mezőnymutatót produkált. A Warriors periméter-játékát rendkívül megnehezítik Tony Allenék, a Splash Brothers hét eladott labdát vétett, a gárda pedig mindössze húsz gólpasszt osztott szét – főleg egy-egyezésre kényszeríti ellenfelét a Memphis. Amíg ezen nem tud változtatni Steve Kerr, és nem tud több teret, lehetőséget biztosítani két sztárjának, hasonló mederben fog folyni a párharc, az pedig nem a Golden State továbbjutását vetíti előre…

Mi lesz centerposzton?

Marreese Speights megsérült a harmadik mérkőzésen, és mindössze öt percet tudott pályán tölteni – nem úgy festett, mint aki aktívan részt tud venni a negyedik találkozón. Ez komoly gondot jelenthet Steve Kerr számára, hiszen Andrew Bogutot eddig megeszi Marc Gasol – a GSW középjátékosa egyetlen kosarat szerzett és négy faultot gyűjtött be 21 perc alatt. Kerr nagyon sok small-ballt játszatott (részben kényszerből), hiszen a Curry-Thompson-Barnes-Green négyes 40 perc körül töltött a parketten, mellettük pedig főleg Livingston került pályára – így viszont súlyban komoly fölényben volt a Gasol-Randolph páros belül. A small-ball előnyeit (több hely és kinti dobások) nem tudta kihasználni a Warriors, így kérdés, hogy a továbbiakban mihez tud nyúlni a Golden State vezetőedzője – amíg Tony Allenék ennyire parádéznak a periméteren, nem nagyon marad üres dobóhelyzet, így nettó előnnyel jön ki ebből a szerkezetből a Memphis. Vagy Bogutnak kell óriásit javulnia, vagy Curry-ék helyzeteit és a passzjátékot kell újra előteremteni, különben…

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus