Playoff-percek: Ben "Magic" Simmons

Döbbenetes a Philly - Spoelstrának nincs válasza - hova tűnt a Rockets támadójátéka? - kontextusban a Davis-Holiday páros 88 pontja - Terry Stottsnak az állásába kerülhet a Blazers meglepő kiesése - mit lép Russell Westbrook?

Magic Simmons

Egyre helytállóbbak azok az összehasonlítások, amelyek az NBA történetének egyik legjobb játékosához mérik a Sixers újoncát, már ami az első évükre vonatkozik, természetesen. Simmons is jóval érettebben kosárlabdázik annál, mint amit elvárhatnánk ennyi tapasztalattal, úgy lát a pályán, ahogy csak nagyon kevesen még ebben a ligában is, a magassága, sebessége, passzjátéka mind-mind Magic Johnsonra emlékeztet. Emellett egyre inkább olyan az eredményessége is: Simmons tizenkét tripla-duplát gyártott az alapszakaszban újoncként, amellyel éppen Johnsont előzte meg a vonatkozó listán, a playoff második meccsén ugyanúgy ő ugrott a feldobásnál Embiid hiányában, ahogy 1980-ban Johnson Kareem Abdul-Jabbar hiányában, most pedig ő lett az első a legendás Magic óta, aki újoncként szállított TD-t a rájátszásban. Simmons egyébként 19,3 pontot, 10,8 lepattanót és 9,8 gólpasszt átlagol eddig a Miami elleni széria négy meccsén, nem csoda, hogy csapattársai, sőt, Dwyane Wade sem tudott róla mást mondani, csak azt, hogy különleges...

Döbbenetes a Philly

"Dehát kimaradnak a lépcsők!" - háborodhatunk fel azon, hogy milyen ütemben lépked előre az utóbbi éveket végigtankoló Philadelphia. Kicsit a "semmiből" összeállt ez a csapat, amelyben volt egy ígéretes, de egyelőre csak csökkentett módban látott Embiid, egy ígéretes, de dobni képtelen irányító (vagy mi is lesz Simmons?), meg egy szintén 1/1-es, de szintén kérdőjeles irányító, akik mellé sikerült betenni két jó triplázót, köztük egy veteránt a csapatba, aztán majd meglátjuk - nagyjából innen indult ez a gárda tavaly nyáron, ne szépítsük.

Aztán előbb kiderül, hogy Simmons egy egészen félelmetes (korzszakos?) tehetség, kiderül, hogy Embiid még annál is sokkal jobb, mint amit a tavaly látottak alapján várnánk tőle, sikerült még tovább erősíteniük a padot Belinellivel, Ilyasovával, előkerül egy olyan Dario Saric, aki jelenlegi teljesítménye alapján több helyen a franchise-player szintet közelítené, Fultzra pedig igazából nincs is szükségük. Haladnak szépen, eleinte vannak még újoncbetegségeik, de döbbenetesen gyorsan vetkőzik le ezeket még úgy is, hogy azért akadnak sérüléseik, Embiid egy ideig nem játszik a back-to-backeken. Aztán amikor élesedik a helyzet, akkor "megőrülnek" és egy 16-os győzelmi sorozattal zárják az alapszakaszt, amellyel már az első évükben odaérnek a keleti harmadik helyre, megelőzve például az utóbbi években domináló Clevelandet.

Majd eljön a rájátszás, ahol ki kellene jönnie a fiatalságuknak, a rutintalanságuknak, főleg egy olyan ellenféllel szemben, amely kőkemény, fizikális, klasszikus playoff-csapat erényeket mutat. De nem törnek meg, Embiid nélkül szétdobják egyszer ezt a Miamit, majd jön egy gyenge napjuk, de ez sem hoz náluk különösebb változást és a felfokozott hangulat ellenére két mérkőzést nyernek zsinórban idegenben. Úgy, hogy a másodikon kifejezetten gyengén is játszanak sokáig, úgy, hogy Simmons a negyedik negyedben olyan döntéseket hoz, olyan játékokat hajt végre, a csapat egésze pedig úgy védekezik, mint egy playoff-veterán játékos, mint egy playoff-veterán együttes. És nyernek úgy, hogy 27 labdát adnak el, erre mellesleg 1986 óta senki nem volt képes a rájátszásban.

Talán mondhatjuk, hogy kimaradt egy-két lépcsőfok ebben a szezonban számukra, kettesével ugrálnak előre és bár még nem jutottak tovább ebből a párharcból, bármi történhet, bármi megfordulhat, akár az is, amiről feljebb írtunk, egyelőre azt találgathatjuk, hogy meddig is mehet ez a Sixers és hol lehet a teteje annak, amire képes ez a csapat.

Spoelstrának nincs válasza

Egyszerűen képtelen ebben a párharcban megfelelően reagálni a Heat sokat látott, több bajnoki címet is nyert vezetőedzője a Philadelphia alacsony szerkezetére, ezt így négy meccs után már ki lehet jelenteni. Erre a találkozóra ismét előkapta Hassan Whiteside-ot 26 perc erejéig, limitálta azt az Olynyket, aki reménytelen volt Embiiddel szemben és aki legutóbb még 36 percet játszott (9 perc, 0 pont), de megint bajba került akkor, amikor a Phillynél a Saric-Ilyasova duó volt fent, nem tudott mihez nyúlni. Tegyük hozzá, hogy még Embiiddel a soraiban fordította meg a meccset a Sixers, de aztán előkerült a Simmons-Redick-Belinelli-Saric-Ilyasova sor, Spoelstra pedig nem tudott válaszolni, a negyedik negyedben csak annyi volt a fegyvere, hogy majd Dwyane Wade megoldja - kis híján meg is oldotta, a csapat 19 pontjából 12-t ő dobott ekkor, de Spoelstra munkáját ugyanaz a kapkodás jellemezte, amiről már a harmadik meccs után is írtunk.

Az is tény, hogy nagyon hiányoznak a jó egyéni teljesítmények a Miami-játékosoktól, mert igazából senki nem játszik stabilan jól, ez sem könnyíti meg a tréner dolgát, az viszont már régen rossz, ha 2018-ban Dwyane Wade-től várjuk a csodát a negyedik negyedekben és ennyi a terv.

Egy adalék Spoelstra meccselésével kapcsolatban: a második félidőket sorrendben 74-43-ra, 61-57-re, 65-44-re és 50-41-re nyerte meg eddig a Philly, a második meccsen elég kicsi volt ez a különbség ahhoz, hogy győzni tudjon a Heat, de a többin nem bizonyult elégnek. Még nagyobb a kontraszt, ha a negyedik negyedeket nézzük: elsőre 40-25-re, másodjára (ezt nyerte meg a Miami) 28-27-re, harmadjára 32-14-re, negyedjére pedig 27-19-re húzta be a mindent eldöntő játékrészt a Sixers, erre az időszakra rendszeresen szétesett Spoelstra csapata, egyszerűen nem találta meg a megfelelő szerkezetet és a megfelelő ötöst a meccsek végére.

A playoff eddigi legnagyobb meglepetése a Blazers kiesésének mikéntje

Mind a 22 ESPN-es szakíró a Portland továbbjutását várta (erről mi is megemlékeztünk már ma), így tett a USA Today négy, illetve a CBS Sports hat szakértője is, gyakorlatilag az egyetlen kivétel a Washington Post, ahol (ugyan már az első meccs ismeretében) Pelicans-továbbjutást tippeltek - összefoglalva a Pelicans 4-0-s söprése égszakadás-földindulás szintű meglepetés. A meccseket látva azonban maximálisan jogos az eredmény, Damian Lillard jól össze is foglalta a 4. mérkőzés után: soha nem kapott még olyan védekezést, mint ebben a párharcban. Bár CJ McCollum szépen lassan megérkezett a párharcba a és a negyedik meccsen extra teljesítményt nyújtott támadásban, Lillard az egész sorozatban szenvedett, Rajon Rondo és Jrue Holiday védekezésével egész egyszerűen nem tudott mit kezdeni.

A fehér hollónál is ritkább a 40+40 a rájátszásban

Anthony Davis és Jrue Holiday is eljutott 40 pontig ma hajnalban, összesen 88 pontot dobtak egy playoff-meccsen – ilyet utoljára LeBron James és Kyrie Irving (41+41) hozott össze a 2016-os nagydöntő ötödik meccsén. Davis 47 pontja egyébként playoff-rekord, a 88 közös ponttal pedig az 1962-es, 86 pontos csúcsot adták át a múltnak. Érdemes felidézni a korábbi hasonló performanszokat, a lista nem lesz hosszú:

2000: Reggie Miller és Jalen Rose (40+40) a 76ers ellen a Pacers színeiben
1995: Clyde Drexler és Hakeem Olajuwon (41+40) a Jazz ellen a Rockets színeiben
1988: Eric „Sleepy” Floyd és Hakeem Olajuwon (42+41) a Mavericks ellen a Rockets színeiben
1962: Elgin Baylor és Jerry West (45+41) a Pistons ellen a Lakers színeiben

Terry Stotts állásába kerülhet a kudarc, Alvin Gentrynek most jön a mestervizsga

Marc Stein (ESPN) már megírta, hogy a 60 éves Stottsnak lehet, hogy megköszönik Portlandben, és nem is lenne ez meglepő, mert bár az elmúlt öt évben mindig bejutottak a playoffba, összesen két párharcot nyertek, ráadásul az utóbbi tíz (!) playoff-összecsapást elvesztették – tavaly a Golden State söpörte ki őket az első körben. Az már csak hab tortán, hogy a Pelicans elleni párharcban Stotts kis túlzással végignézte, ahogyan szétszedik Lillard és egyben csapata játékát is, gyakorlatilag nem volt B-terve erre az eshetőségre.

A túloldalon Alvin Gentry viszont megdicsőült, a 64. évét taposó vezetőedző 1989 óta dolgozik a ligában, segédedzőként nagy szerepe volt a Steve Nash-féle Phoenix Suns játékának összerakásában, 2010-ben pedig vezetőedzőként is eljutott a gárdával a főcsoportdöntőbe, van tehát vezetőedzői tapasztalata a playoffban. Segédedzőként pedig bajnoki tapasztalata is van, hiszen 2015-ben Steve Kerr kiemelt segítőjeként (associate head coach) segítette bajnoki címhez a Golden State Warriorst. 2015 nyara óta a Pelicans vezetőedzője, és három nagyon nehéz év múltán ért oda, hogy (nagy valószínűséggel) a GSW ellen készülhet a playoff második körében – az ellen a GSW ellen, ami tele van jóbarátokkal a játékosok (Curry, Thompson, Green, Iguodala) és a szakmai stáb tagjai (Kerr, Nash) között is. Kicsit előretekintve, nagyon pikáns kis párharc lehet a Warriors-Pelicans, hiszen Gentrynek óriási tapasztalata van a „seven seconds or less”, illetve a triplaközpontú támadójáték területén, és nála jobban kevesen ismerik nem csak a rendszer, hanem a GSW rendszerének esetleges gyengeségeit is, ami ellen most komoly fegyverekkel rendelkezik. Gentry mindenesetre elsőre humorosan fogta fel a dolgot, annyit nyilatkozott ma hajnalban, hogy nem aggódik, úgy készül, hogy „túledzősködi” Steve Kerrt – viccesen hangzik, de a 4-0-s söprés és Lillard leradírozásának tudatában azért van súlya...

Mi lett a Rockets támadójátékával?

Nagyon érdekes párharc a Houston számára a Minnesota elleni, mert az alapszakaszban üzembiztosan, automatikusan működő támadógépezet egyelőre csak szenved és a két győzelmét is a kissé váratlanul felkeményedő védekezésnek köszönhette a gárda. Támadásban ez a meccs sem alakult jól Hardenék számára, Mike D'Antoni vezetőedző és Chris Paul mégsem emiatt aggódik, mindketten arról beszéltek, hogy a védekezésükön ment el a találkozó - holott 120-105-re kaptak ki, az alapszakaszban az ilyen meccseket általában 127-120-ra húzták be, sokkal inkább a 105 dobott pont a furcsa, főleg úgy, hogy az előző kettőn is csak 102-t és 104-et dobtak. D'Antoni azért a lényegre is rátapintott, intenzitásban, akaratban nem voltak most egy szinten a Minnesotával és ha ez nem változik meg a következő összecsapásra, akkor 2-2-vel fognak visszatérni Houstonba.

Az egyértelmű, hogy ezen a meccsen védekezésben követtek el megengedhetetlen hibákat, nem is keveset és valóban emiatt kaptak ki, de ez még nem válasz arra, hogy miért nem tudnak igazán büntetni elöl úgy, ahogy megszokhattuk tőlük. Lassabbak, körülményesebbek egyelőre, abszolút nincs meg a ritmus, most már Capelához sem jutott el a labda, így pedig rendkívül nehéz dolguk lesz akkor is, ha visszatalálnak a megfelelő védekezéshez, a megfelelő intenzitáshoz. 

Szorossá teheti a Minnesota, de...

Óriási kérdés, hogy merre billen el ez a Wolves a negyedik meccsen, mert azért a mostani összecsapáson is bőven voltak olyan dolgok, amelyeket ki kell javítaniuk. Egyrészt Karl-Anthony Townsnak ezúttal is beletelt bő 13 percbe, mire elemelte az első mezőnykísérletét (pontosabban áthúzta Capelát...), majd a harmadik negyedben már kellően aktív volt és beszórt nyolc pontot, végül remek számokkal zárt, de most is sokáig levette őt a Rockets. Másrészt megint nagyon sokat volt a labda Derrick Rose kezében, a 21 perc alatt elvállalt 16 mezőnydobás rengeteg tőle, főleg, hogy leginkább csak magának alakított ki helyzeteket, másoknak nem nagyon tudott. Védekezésben is akadtak azért üresjáratok, arra pedig ennek a keretnek nem szabad alapoznia, hogy a Butler-Wiggins duó 8/12-t dob majd kintről, ez a dobóforma nem nagyon lesz majd állandó.

De megvoltak azok a dolgok is, amelyekben bízhatnak: Butler végre azt hozta, amit kell, mindössze hét labdát adtak el csapatszinten, Townsnál meghozhatja az áttörést ez a meccs, a csapat és a közönség is elhiheti, hogy van keresnivaló az első kiemelt ellen. De hogy merre billen a széria, arra majd csak a negyedik meccsen kaphatunk választ - 2-2 után teljesen nyílt lenne a küzdelem, 1-3 esetén viszont borítékolható lenne a Wolves kiesése. 

Ricky Rubio különleges napja

A spanyol irányító már a második meccsen is remekül játszott, a harmadikon viszont megérkezett „Playoff Ricky”, és behúzott egy tripla-duplát 22 ponttal, a harmadik negyed végén pedig egy buzzer hármassal. Ne feledjük, ez Rubio karrierje első playoff-sorozata, ilyenben nem volt része Minnesotában, ehhez képest elég gyorsan belerázódott… Persze aki 15 évesen már az ACB Ligában, 16 évesen pedig az Euroligában lép pályára, a válogatottban 18 évesen olimpiai döntőt játszik és 21 évesen már kétszeres Európa-bajnoknak mondhatja magát, hozzászokhatott a nehéz helyzetekhez. Rubio 27 évesen jutott el a playoffba, és ha már itt van, szeretné emlékezetessé tenni – ez már most sikerült, mivel eddig összesen két Utah Jazz-játékos csinált tripla-duplát a rájátszásban, 1984-ben Rickey Green, 2001-ben pedig John Stockton.

Mit lép Russell Westbrook?

Rubio tripla-duplája a vereségen túl kicsit szimbolikus is, hiszen éppen Westbrook ellen érte el, akit savaznak rendesen a közösségi médiában emiatt és más miatt is: Donovan Mitchell a 2-3. mérkőzés negyedik negyedeiben 23 pontot szerzett, az OKC motorja 2-t, Bill Simmons pedig utalt arra (Magic Johnson és Rob Pelinka még a Jazz-drukkereknél is jobban drukkol a Utahnak), hogy ez a playoff-párharc bizony meghatározó lehet Paul George nyári döntésénél is. Nem kicsi tehát a tét, és Westy eleve nem az a fajta, aki menekülne a kihívások elől, azt már most garantálta, hogy a következő meccsen Rubiónak vért kell izzadnia minden dobóhelyzetért – és ez az az akarás, ami nála kétféleképpen sülhet el. Ezerszer hangoztatott frázis a Good Russ-Bad Russ, a playoffban nagyon nehezen találja meg az egyensúlyt, és 2-1-es hátránynál a nyomás különösen nagy, hogy ne vigye el a hév. Az előző évekhez képest más mellette a csapat, de egyelőre ugyanazt látjuk, mint már annyiszor: az ellenfél meccsről meccsre, lépésről lépésre bontja le a támadójátékát és/vagy mellőle a csapatot.

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus