Playoff-percek: Chris Bosh nyári felkészülése semmit nem ért?

Chris Bosh triplavető-projektje kudarcba fulladt? Chris Birdman Andersen lehet a Heat nyerőembere? Két meccs után a leggyengébb láncszemnek tartott Stephenson a biztos pont a Pacersben. Az esetleges hetedik meccsen mennyi flop várható?

Bosh nyara kudarcba fulladt?

A Heat kényszerből centerré avanzsáló játékosa a holtszezonban még távolabb tolta játékát a gyűrűtől azzal a céllal, hogy Hibbert és az Indiana ellen hatékony tudjon lenni azok után, hogy tavaly kritikán aluli teljesítményt nyújtott. Szépen dobálta is a hármasokat az alapszakaszban, a rájátszásban pedig erre még rátett egy lapáttal, 40% felett értékesítette meccsenként átlagban négy kísérletét. Ehhez képest amikor a legjobban kellene, eddig csődbe fullad a projekt. A két találkozó mindegyikén kilenc pontot tudott szerezni, összességében 8/21-es mezőnymutatót tudott összeszenvedni, kilenc triplájából pedig csupán egyetlen egy akadt be. Ha a Heat kiesik, abban nagy része lesz az ő gyatra dobóformájának, márpedig ebben az esetben az ő sorsáról erősen el kell gondolkodnia Pat Riley-éknak.

Birdman lehet a nyerőember

A veterán center sérülése már a múlté, újra 100%-os erőbedobással képes játszani, márpedig ez az Indiana belső párosa ellen kulcsfontosságú az ilyen téren gondokkal küzdő Heat számára. Andersen az első meccsen elöl volt nagyon hatékony, 14 pontját 6/7-es mutatóval hozta össze, a második pedig védőoldalon bizonyított – ugyan csak három pontot szerzett, de lekapott 12 lepattanót és nem ütött be személyi hibát, így a két napja büntetőzéssel nyerő Indianában Hibbert kétszer, West pedig egyszer sem állhatott a vonalra.

Csak Stephenson a biztos pont

Az Indiana nem tudta megismételni remekbeszabott támadójátékát, egyénileg a két vezér, George és West is jelentősen visszaesett. Előbbinek kellene vinne ilyen helyzetekben a Pacerst, de most széterőlködte rögtön a találkozó elejét, végül 14 ponttal zárt 16 rádobásból. Nem úgy Stephenson, aki már két nappal ezelőtt is villogott, egy az egyben nyert csatákat a James-Wade páros ellen, most pedig bombaformában játszva húzta csapatát, 25 pontot szórt hat lepattanóval és hét gólpasszal. De ha csak ő tudja tartani a szinten (meg Hill), az kevés lehet a Miami ellen.

Újra itt a flop-gyár?

Tavaly "elkápráztatta" a nézőket a két gárda, amikor már-már botrányos szinten próbálták meg befolyásolni a játékvezetőket, erre is reagált a közvélemény azzal, hogy a lebroning (valaki közelébe érve láthatóan minden ok nélküli hanyatt esés) nemzeti sporttá vált az Államokban. A felek a második meccsen újrakezdték ezt a stílust (kosárlabdázásnak nem neveznénk a jelenséget) - James és Stephenson járt az élen. Remélhetőleg valahogy vissza tudják ezt szorítani a sípmesterek, mert ha nem, akkor nagyon könnyen botrányba fulladhat a párharc, arról nem is beszélve, hogy marketing-szempontból abszolút nem eladható a dolog néhány vicces videó elkészítésén túl…

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus